2014. december 8., hétfő

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől



Amikor megkérdezik tőlem, miért vagyok még mindig egyedülálló (ami eléggé értelmetlen meghatározás, nem vagyok egyedül, ott a családom, immár két bűn rossz, de imádni való kutyával, nálunk mindig zajlik az élet), mindig elmondom, hogy racionális közgazdászként tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolat működtetése (amelynek szerintem az lenne az egyik alapismérve,  hogy mindkét fél jól érezze magát benne) nagyon kemény meló, én pedig eddig egyszerűen találkoztam még azzal, aki megérte volna a fáradtságot. De a mindent elsöprő szerelem felül tudja írni az észérveket, ez velem még - sajnos - nem fordult elő, ellenben Katarina Mazetti könyvének főszereplőivel igen, és ez nagyon erősen megdolgoztatja az olvasó rekeszizmait (=konstans nevetőgörcs állapotában leledzik egészen a történet végéig).
Adva vagyon egy frissen megözvegyült könyvtárosnő és egy feleséget soha nem látott farmer egy kis svéd településen. Alapesetben nem sok esély lett volna rá, hogy találkozzanak, azonban a sors szeszélye folytán Desirée férje és Benny édesanyja egymás mellett nyugszik a temetőben. Először ügyet sem vetnek a másikra, aztán jön az a bizonyos mámorító pillanat, és hirtelen felindulásból egymáséi lesznek. Aztán jönnek a szürke hétköznapok és a két, teljesen más világban élő embernek meg kellene tanulnia együtt élni, ami finoman szólva sem egyszerű mutatvány...
Képtelenség letenni a könyvet, én is együltő helyemben nevettem végig. Nagyon jó dramaturgiai húzás, hogy a két főszereplő szemszögéből külön-külön, egymás után leírásra kerül, hogyan élik meg életük közös eseményeit. Csak egy példa: Benny azt szokta meg, hogy a kalóriadús vacsorát készen kapja, ezért nemes egyszerűséggel a lány elé tesz egy irgalmatlan mennyiségű marhahúst, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy dobjon már össze belőle egy finom vacsorát, mire a lány kirohan a lakásból, amely fordulattal a jóravaló gazda nem tud mit kezdeni. A következő oldalakon megtudjuk, hogy Desirée vega és egyáltalán nem egy konyhatündér típus, konkrétan nem tud főzni. És ez így megy kétszáz oldalon keresztül, hihetetlenül szórakoztató stílusban leírva, A párkapcsolat útvesztőjében bolyongó ifjú pár mindent megpróbál, hogy totális különbözőségük ellenére megpróbáljon együtt élni, de végül az eszükre hallgatnak, és belátják, nekik ez nem megy, mindketten egy habitusban és életformában tökéletesen megfelelő párt találnak maguknak, és már éppen elköteleznék magukat, amikor rájönnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük erősebb minden logikus érvnél. És hogy mi lesz a történet vége? Nos, az már sajnos csak a folytatásból fog kiderülni....
Lebilincselően érdekes kis könyv, habkönnyű, de nagyon is minőségi lektűr, kiváló szórakozás, amelyben ha nagyon akarunk, találunk hibát (a végére elfogyott a szufla, amikor mindketten találkoznak a hozzájuk illő emberekkel, erősen leül a sztori, az addig sziporkázó humor elszürkül, de a végső fordulat mindenért kárpótol bennünket), de ne ezzel foglalkozzunk, inkább szurkoljunk Desirée-nek és Benny-nek, hogy megtalálják a közös utat!

9/10

2014. december 4., csütörtök

Mautner Zsófi: Főzőiskola felsőfokon



A karácsony nem a kísérletezgetés időszaka a konyhában. Még a legmegátalkodottabb ízvadász is régi, hagyományos recepteket keres erre a különleges alkalomra, amelyek az otthon melegét, a család oltalmazó szeretetét árasztják. Minden háztartásban megvan a hosszú évek óta változatlan menü, amelyen változtatni nem lehet, mert az szentségtörés lenne. Nálunk is esélytelen a húsleves-rántott hús-rántott hal-krumplipüre-kókuszgolyó-bejgli kör megbontása, az egyetlen, ami évente változik, az a torta, de érdekes módon mindig jól bevált receptet szoktam választani ahhoz is, pedig az év egyéb napjain imádok kreatívkodni a konyhában. 
Mautner Zsófi gasztroblogja volt az első, amelyen rácsodálkoztam arra, hogy milyen változatos, izgalmas tud lenni a kulináris kalandozás, azóta is rengeteg ötletet "loptam el" tőle, neki köszönhetően telt meg különleges ízekkel a családi recepttár. Éppen ezért volt bátor húzás tőle, hogy elindította a Főzőiskola című szakácskönyvsorozatot, amelynek immár a harmadik részét lapozhattam végig mohó kíváncsisággal. Semmi különlegesség, "csak" a klasszikus karácsonyi receptek. Nem ez a szokásos arca Zsófinak (tőle alapból valami nagyon különlegeset várna a hozzám hasonló kezdő konyhatündér), de azért a stílusa még így is megmutatkozik a receptekben. Sorjáznak az apró fortélyok a leírásoknál, amelyeknek köszönhetően biztosan nem vallunk szégyent a család előtt olyan hagyományos finomságokkal, mint a zserbó, aranygaluska, vagy akár a halászlé.
Őszintén megmondom, ezúttal nem hoztak igazán lázba a receptek, ami nem a szerző hibája, egyszerűen én nem szeretem azoknak az ételeknek a nagy részét, amelyeknek a helyes elkészítési módját minden részletre kiterjedően leírja. Ki nem állhatom a libát, a kacsát, a steak-et, a rákot, a feketekagylót pedig látni sem bírom, nem hogy megenni. Így maradtak a desszertek, amelyek közül azonnal beleszerettem két olyan klasszikusba, amelynek még nem mertem nekiállni: a zserbó és a flódni abszolút kipróbálós kategória, és több különleges likőrfajára is szemet vetettem (még mindig antialkoholista vagyok, de a kókusztejes tojáslikőr vagy a házi tejkaramella-likőr nagyon jól fog jönni a desszertek ízesítéséhez). 
Összességében egy korrekt, jól szerkesztett, hasznos szakácskönyvet kaptunk,  a szokásos Mautner-színvonal, alapvetés a karácsonyi menü összeállításához!

8/10

2014. december 2., kedd

Nyáry Krisztián: Igazi hősök



Riasztóan felszínes világban élünk, manapság csak a pénznek, az anyagi javaknak van értéke, az embernek, az emberségnek nincs. Még a moziban is a képregényhősök hódítanak, pedig az igazi nagyság csendben, a reflektorok fényétől távol mutatkozik meg. A celebek, a percemberek mellett kevés szó esik a hétköznapok hőseiről. Pedig az az anya, aki a mai világban egyedül, becsülettel neveli a gyermekét, vagy az az apa, aki mindent megtesz a családjáért, sokkal értékesebb, mint a csillogó-villogó sztárok, akik - tisztelet a kivételnek - üresek és bármikor lecserélhetőek. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Nyáry Krisztián legújabb könyvét, amelyben 33 ember sorsát mutatja be, olyanokét, akiknek ismerős a neve és olyanokat is, akik "csak" csendben tették a dolgukat. Sokféle sorsot ismerhetünk meg a szépen és jól szerkesztett könyvet lapozgatva (mert én még mindig nem vagyok hajlandó e-könyvet a kezembe venni!:-)), egyetlen dolog közös bennünk: kiálltak az igazukért, saját hitük és meggyőződésük alapján élték az életüket, vállalták a döntéseiket, akkor is, ha ez súlyos következményekkel járt.
Néhány érdekesség:
- az anyák megmentőjét, Semmelweiss Ignácot bolondokházába zárták és ott szabályosan agyonverték 
- az első magyar paraolimpikonnak, Halassy Olivérnek térdből hiányzott az egyik lába, mégis olimpiát nyert az épek között vízipólóban (hogy aztán a saját taxijában gyilkolják meg)
- Hugonnai Vilmának köszönhetjük mi lányok, hogy járhatunk egyetemre (több évtizedig tartott, amíg a grófnő Svájcban szerzett orvosi diplomáját honosíttatni tudta, addig kénytelen volt bábaként dolgozni)
- Papp Simon, a világ legjobb olajkutatója életfogytiglani börtönbüntetését töltve fedezte fel hazánk legnagyobb olajlelőhelyeit
- Lenkey János, az elfeledett aradi vértanú, a szabadságharc egyik legvitézebb katonája volt, de a hősi halál nem adatott meg neki, a börtönben megőrült
- Széchenyi Ödön, Isztambul magyar tűzbasája először nálunk alapította meg a tűzoltóságot, majd Törökországban tette ugyanezt 
- Ocskay László, a magyar Schindler, aki rengeteg zsidót mentett meg a biztos haláltól a második világháborúban, végül elszegényedve halt meg Amerikában.

Letehetetlen a könyv, olvasmányos stílusban ismerteti meg velünk ezeknek a kivételes embereknek az életútját, akik példát mutattak emberségből, bátorságból, hitből, és lelki nagyságból. Kötelező darab!

10/10

2014. november 11., kedd

Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom


A gasztro-forradalom az irodalmat is elérte, Cserna-Szabó Andrásnak ez irányú írásai hozták meg a sikert, nem tagadom, én is kulinária-mániámnak köszönhetően fedeztem fel magamnak a kiváló fiatal penna és penne forgatót. Ugyan megvettem már régen első regényét, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag-ot, de még mindig nem juttottam el odáig, hogy el is olvassam. A gasztro tárgyú írásokon túl esszéhez már volt szerencsém az írótól, novellához még nem, de nem volt kétségem afelől, hogy ebben a műfajban sem mindennapi élményre számíthatok, amikor belekezdtem kis kötetbe.
Habár én egy szuszra szoktam elolvasni a könyveket, ez nem az a kategória, ezt bizony ízlelgetni, érlelni kell, annyira tömények és elgondolkodtatóak az írások. Istenien lehet rajta szórakozni, nem hétköznapi fantázia és szómágia vár a bátor olvasóra, aki elindul felfedezni a Cserna-Szabó által teremtett abszurd, groteszk és nagyon vicces világot. Az élet nagy kérdései, szerelem, férfiak és nők, megannyi hétköznapi csoda és tragédia, párok és kapcsolatok, szenvedő és szenvelgő Ádámok, soknevű, csalfa, kiismerhetetlen Évák tolonganak a rövid írásokban. Készüljünk fel arra, hogy itt bármi megtörténhet, bárki születhet és meghalhat, sírva vigadunk saját mindennapi esendőségünkön, miközben a gasztronómia és a bujaság sem hiányzik az oldalakról (mert az a könyv még nem született meg, amiért feladnám a Guttenberg-galaxist, és átváltanék e-világra). 
Kiváló kikapcsolódást nyújt a könyv, miközben el is gondolkodtat, ugyanakkor nem egységes a novellák színvonala, van közöttük zseniális, jó és közepes is (rossz azért nem akad szerencsére). Összességében egy minőségi novelláskötet, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok, ránk fért már egy jól szerkesztett írásmű a műfajban.

8/10

2014. november 5., szerda

Stahl Judit: Gyors konyha



Nem kicsit vagyok elfogult Stahl Judittal, soha nem fogom elfelejteni, hogy tőle (=az ő szakácskönyveiből) tanultam meg az alapokat a konyhában (az első próbálkozásom lángolva égett a sütőben, azért ez mostanában szerencsére már nem szokott előfordulni velem:-)). Mára már kicsit telített lett a szakácskönyvek piaca, újabb és újabb gasztrosztárok születnek és adják ki írott alapon is a receptjeiket, Stahl Judit régen jelentkezett új könyvvel (a Stahl magazinnal szoktam kárpótolni magam), ezért természetesen nagyon vártam már, hogy a kezembe vehessem a legújabb kiadványt. Nos, megkaptam, amit vártam, profin kivitelezett, jó kis könyv, de nem ez lesz a kedvencem a sorozatból, az biztos!
Biztosra ment a szerző, az alapreceptektől a különlegesig mindent megtalálhat az olvasó, a felvezető szöveg is a szokásos barátságos és szellemes hangvételt hozza, de kicsit megmarad a hiányérzet. A receptekkel semmi gond sincs, valóban egyszerűen és könnyen elkészíthetőek, a trendnek megfelelően alapvetően egészségesre vannak hangolva a finomságok, a kivitelezés nagyon tetszetős, de a szerkesztésben akadnak melléfogások. Kicsit ekletikus lett ez a szakácskönyv, volt ez már jobb is, és remélhetőleg lesz is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem találtam kipróbálnivalót, sőt! Csak egy-két példa: nagyon távol áll tőlem a vegán konyha, de a hús nélkül készült chili con corne azonnal megragadta a fantáziámat, a vörösboros sült tojás tuti kipróbálós recept, a mélyhűtőben leledző tőkehalfilé sorsa is eldőlt, kb. karácsonyig kilőttem a hétvégi ebédeket. Őszintén remélem, hogy a személyi edzőm nem olvassa ezeket a sorokat, mert keresztben nyel le, de természetesen a hétvégi süti kérdése is megoldódott, a kávés csokikrémtorta kell!!!
Összességében egy jól összerakott, szép szakácskönyv készült, amelyet ugyanúgy érdemes megvenni, mint Stahl Judit korábbi könyveit, de zsenialitást ne várjunk tőle.

7/10

2014. október 23., csütörtök

Oborni Teréz: Erdély fejedelmei


Soha nem volt Tündérország az a különleges állam, amely az Oszmán Birodalom és a Habsburgok fennhatósága közé ékelődött be, a három részre szakadt Magyarország részeként. Politikai okoknak köszönhette a létrejöttét, és természetszerűleg ugyanezen okok miatt lépett le a történelem színpadáról, miután már nem volt szükség rá. De addig rengeteg vér és szenvedés volt az ott élők osztályrésze, ugyanakkor jobb idők is jártak rájuk néha, amelyekért érdemes volt két világ között félúton megtalálni azt a keskeny mezsgyét, amely nem viszi végromlásba a népet. 
Erdély történetéről és a fejedelmekről rengeteg különböző rendű és rangú alkotás született már, Ugron Zsolna Báthory Annáról szóló könyve újra divatba hozta ezt a korszakot. Jómagam történelemrajongó lévén nagyon sokat olvastam már a témában, a lektűrtől a tudományos igényű munkákig, de azt kell mondanom, hogy Oborni Teréz történész könyve messze a legjobb közülük.
Ne várjunk romantikát, lovasvágtát, asszonyi szíveket porba zúzó daliás fejedelmeket, de unalmas professzori értekezést sem. Szórakoztató, de tárgyilagos leírást kapunk Erdély első embereiről, részrehajlása nélkül, csak a tényeket bemutatva. Egymás után sorakoznak előttünk a történelemórákról ismert alakok, de egyrészt reális  történelmi kontextusba helyezve, másrészt pedig emberközelbe hozva. Vagyis a politikán, az emberi jellemvonásokon túl megismerhetjük a magánembert is (olyan pikáns dolgokra is fény derül, hogy Báthory Zsigmond például orvosi okok miatt nem volt képes eleget tenni férji kötelességeinek, amely az emberi tragédián túl nagyon sokba került az országnak, hiszen egy Habsburg főhercegnő volt a feleség, tehát itt lett volna a soha vissza nem térő alkalom a tartós békére). Az sem túl közismert, hogy Erdélynek női fejedelme is volt Brandenburgi Katalin személyében, de sajnos nem túl sok idő adatott meg neki, hogy bebizonyítsa, egy hölgy is el tudja kormányozni az erősen macsó beállítottságú államot (a sors fintora, hogy végül azért kellett lemondani röpke egy év után, mert olyan pasiba szeretett bele, akinek csak a pénze kellett, és ezzel a méltatlan szerelemmel teljesen hiteltelenné vált uralkodói minőségében - mert ezt egy nőnek nem nézték el akkoriban). 
Nagyon sok érdekességet olvashatunk a nagyon olvasmányosan, ugyanakkor tudományos igénnyel megírt könyvben, sikerült jól eltalálni a stílust, miközben jól szórakozunk, a kellő mélységű történelmi áttekintést is megkapjuk a korról, amelyben az adott uralkodónak vezetnie kellett országát. Szomorúan szép képet kapunk arról, hogyan vált a nagy fejedelmek által felvirágoztatott állam a nem túl túl dicső utódok rossz döntései, illetve a történelem alakulása miatt múlt idővé.
Szórakoztató, érdekes, okos könyv, mindenkinek ajánlom!

9/10

2014. október 18., szombat

Neil Gaiman: Óceán az út végén



Nem könnyű dolog felnőni. Nekem máig nem sikerült (bizonyos szempontból természetesen, mert ettől függetlenül jól működöm a mindennapokban, kézben tartom az életem, nincs szükségem pszichológusra, köszönöm!), és remélem soha nem vész ki belőlem a gyermeki naivitás, időnként szívesebben élek álomvilágban, mint a komor valóságban. Mert mit ér az élet fantázia, mesék, mítoszok és persze Neil Gaiman nélkül, aki megbízhatóan szállítja nekünk, gyermeklelkű felnőtteknek az éltető dózist mindezen elemekből.
Gaiman pályájának csúcsa mindenképpen az Amerikai istenek, az én személyes kedvencem a Sosehol, de szomorúan tapasztalom, hogy kedvenc íróm mostanában ráállt  a magas színvonalú, de nem zseniális alkotásokra, mintha szándékosan takarékoskodna a tehetségével, nem ad bele apait-anyait. Nagyon reméltem, hogy ez a könyv majd változtat ezen a magamfajta rajongó számára gyászos tendencián, de sajnos azt kell mondanom, hogy nem így történt. Ettől még tökéletesen magába szippantott a történet, egyhuzamban olvastam végig a nem túl vaskos kötetet, faltam a betűket, halálra izgultam magam a főszereplőért, de a katarzis elmaradt-megint. És ez egy kicsit nagyon fáj.
Az író talán legszemélyesebb könyvét tarthatjuk a kezünkben, ezúttal nem a világot kell megmenteni, hanem "csak" egy hétéves kisfiú lelki üdve és élete forog kockán, aki te is lehetnél. És leszel is, mert egy idő után rájössz, hogy már a saját történetedet látod bele a misztikus leírásba, magad miatt aggódsz, nem azért a kisgyerekért. Mert tudod, hogy ezen a fázison te is átmentél, csak nem 7 éves korodban, és nem ennyire költőien, fantáziadúsan lépted át a felnőttkor küszöbét. 
Letehetetlen könyv, a szokásos Gaiman színvonalon, profin megírva, azonban igazi teremtő erő hibádzik belőle, így marad egy kevés hiányérzet az olvasóban. De ettől még mindenkinek csak ajánlani tudom, jól sikerült, de sajnos nem felejthetetlen alkotásról van szó!

8/10

2014. október 17., péntek

Szatmári Ferenc: Főzelékes Feri



Aki nálam nagyobb finomfőzelék - fan az lop, csal és hazudik. Sokáig nem értettem, mások miért gyűlölik ennyire ezt a mennyei eledelt, de idővel rájöttem, mekkora szerencsém volt, hogy anno az általános iskolában fantasztikus szakács nénik főztek a menzán, nekik köszönhetően lettem gyerekként rabja ezen éteknek. Természetesen amint alapfokon elkezdtem használni a konyhát, azonnal nekiálltam kísérletezni kedvencem házi elkészítésének tárgyában, de többszöri próbálkozás sem hozott igazi sikert,ámde egyszer teljesen véletlenül ráleltem egy blogra, amelyen azonnal rátaláltam a gyermekkorom ízeit megidéző finomságra. Főzelékes Feri oldalára bukkantam rá, és nagyon hamar törzsolvasója lettem, nem csoda, őrületesen egyedi ízesítéssel tudja feldobni a mindannyiunk által ismert és halálra unt főzelékeket. Nagyon vártam már, hogy megjelenjen a szakácskönyve, izgatottan lapoztam át, és azt kell mondanom, hogy összességében elégedett vagyok vele, de egy kis hiányérzetem maradt.
Szépen fényképezett, profin kivitelezett könyvről van szó, de a patikamérlegen kimért hozzávalók között csak nyomokban fedezhető fel sajnos az az egyedi hangvétel, könnyed lazaság, ami miatt mi olvasók, rákattantunk a blogra. 
A nagy közönség kedvencek (imádott finomfőzelékem Ferisen, a már régóta kipróbálásra váró kókuszos-currys krumplifőzelék) mellett néhány ínyenc fogás is helyett kapott a lapokon (a paradicsomos sültkukorica-főzelék szerelem volt első látásra), amelyek mindegyikére elmondható, hogy könnyen és gyorsan elkészíthetőek. Én biztosan végig fogom főzni szinte az összes receptet (a csicseriborsót nem szeretem, tehát az kimarad, de minden más jöhet!), és mivel fogynom kell (ja, és persze az egészség is szempont, de csak másodlagosan), feltét nélkül fognak elkészülni a finomságok, pedig arra is akad ötlet ebben a szép kivitelű, abszolút hiánypótló szakácskönyvben, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok!

8/10

2014. október 6., hétfő

Neil Gaiman: Szerencsére a tej


Az elmúlt fél év úgy telt el, mint egy pillanat, tényleg. Húzós időszak volt a munka terén is, a filmblogba is rengeteg időt és energiát fektettem, a maradék kevés szabadidőmet pedig a konyhában töltöttem, így történhetett meg, hogy a hétvégén döbbenten álltam a könyvespolcom előtt a hegyekben állnak a rám váró könyveket nézve, mert hónapok óta csak szakácskönyveket olvasgattam (kaptam is az osztást a filmblogon az olvasóktól teljesen jogosan, hogy kezd beszűkülni a szóhasználatom). Az első szabadnapomon (amikor nem csak ájultan aludtam a fáradtságtól, hanem maradt egy kis energiám magamra) azonnal elkezdtem behozni a lemaradást, naná, hogy kedvenc íróm, Neil Gaiman nemrégiben megjelent alkotását vettem le először a könyvespolcról.
Apának lenni nem könnyű dolog (kérdezzék csak meg az enyémet, meg van áldva velem és a húgommal:-)). Ahelyett, hogy nyugodtan olvashatná az újságot, szembe kell néznie azzal a tragikus helyzettel, hogy kifogyott a hűtőből a tej (természetesen azért fajulhattak idáig a dolgok, mert anyukának hosszabb időre el kellett mennie munkaügyben otthonról és apukára maradt a ház és a gyerekek), és a szépreményű utódok nem tudnak reggelizni, mert ez ugyebár alapvető összetevője a zabpehelynek. Kötelességtudó apuka mi mást tehetne, összecihelődik és elindul a közeli boltba tejért. És csak nem akar visszajönni. Már kezdenek nagyon aggódni a gyerkőcök, amikor kicsit zavarodott állapotban, de előkerül a ház ura. Amikor rákérdeznek, hogy mégis mi tartotta vissza attól, hogy gyorsított ütemben térjen haza az éltető tejjel, elővezet nekik egy hihetetlenül csavaros történetet, amelyben akad léggömbön időutazó dinoszaurusz (egészen pontosan stegosaurus), pónik, Földet leigázni akaró giccsmániás izék, wámpírok, lila kerti törpék és megannyi fura szerzet...
Mese gyerekeknek Neil Gaiman módra, ennyi ez a kis könyv, nem több. De még ebben az éppen hogy felskiccelt ujjgyakorlatban is ott a zsenialitás, a jellegzetes stílus, a végtelen fantázia, az olvasmányos történet, az eredeti karakterek, a humor, és még az Univerzum is megmenekül mindannyiunk legnagyobb örömére. Nemcsak gyerekeknek nyújt kiváló szórakozást a történet, hanem felnőtteknek is, Gaiman-nál soha nem lehet tudni, hová fajul a történet, nagyon könnyen bele lehet feledkezni az olvasásba, képtelenség letenni a könyvet, az egyetlen probléma a vele az, hogy rövid, de sebaj, az Amerikai isteneknél majd behozzuk a lemaradást!
Skottie Young rajzai rengeteget adnak hozzá az élményhez, és még az utolsó oldalra is maradt poén, ki ne maradjon a megtekintése!

Vidám, könnyeden szórakoztató Gaiman - semmiség, mindenkinek ajánlom!

10/10

2014. augusztus 18., hétfő

Tóthné Libor Mária: Limara péksége

Ha pékárú, akkor Limara. Mint sokan mások, én is tőle tanultam meg az alapokat ebben a műfajban, és bár teljes mértékben kezdőnek tartom magam, mégis rengeteg finomságot készítettem már az ő segítségével a családnak (és persze magamnak). Közérthető receptek, fázisfotók, közvetlen hang, részletes leírás - ez a siker receptje, így sikerült kiemelkednie a gasztroblogok tengeréből a hétköznapi háziasszonynak, akinek a neve mára egyet jelent a minőséggel és a bombabiztos receptekkel. Nagyon szeretem a blogját, sokszor sütöm meg a nála fellelt finomságokat, ezért naná, hogy nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy stílszerűen az új kenyér ünnepére jelenik meg az első könyve (tuti biztos, hogy lesz még több is), amelyet mivel előrendeltem, már a kezemben is tarthatok.
Kíváncsian lapoztam bele, azonnal megragadott az egyszerű szépsége, egyértelműen a szerző stílusához igazították a könyvet. Nagyon olvasmányosan írja le a kenyérsütési alapokat, még én is kedvet kaptam az öregtészta elkészítéséhez, pedig alapállásban gutaütést kapok attól, ha nem tudok azonnal nekiállni a sütésnek, hanem előtte még egy napot várni kell, hogy a kenyér lelkét képező kovász elkészüljön. Tudom, hogy szégyen, de én még nem sütöttem ilyen módon kenyeret, de egyik hétvégén biztosan ki fogom próbálni. Nagyon jól szerkesztett a könyv, az egyszerűtől a bonyolultabb receptek felé halad, így mindenkinek hasznára válhat ez a bájos, szerethető olvasnivaló, én nem most láttam először Limara receptet, de egy szép adagot előirányoztam magamnak elkészítési célzattal. Gyönyörűek a fotók, egyszerűen nagyszerűek a receptek, teljesen kezdők is el tudják készíteni őket. A szokásos fázisfotók helyett, illetve mellett most szemléletes rajzok mutatják be a bonyolultabb fogásokat, így bátran neki lehet állni az elsőre rettentő nehezen elkészíthetőnek látszó csodáknak. 
Próbáltam negatívumot keresni, de sajnos nem találtam, ez a könyv alapmű, minden kezdő konyhatündér polcán ott a helye, alig várom, hogy végigsüssem a benne szereplő finomságokat, és már most nagyon várom a folytatást!
 
10/10
 

2014. augusztus 11., hétfő

Stephen Hawking: Az én rövid történetem


Nemsokára kezdődik a torinói filmfesztivál, ott fogják bemutatni a Stephen Hawking életéről szóló filmet, amely a trailer alapján nagyon meghatónak ígérkezik, be lehet készíteni a 100-as zsepit. Korunk Einstein-jéről már készült egy kiváló tévéfilm 2004-ben, amelyben Benedict Cumberbatch alakította zseniálisan a professzort (nem véletlenül a kedvenc színészem, ugyebár:-)), őszintén remélem, ehhez hasonló színvonalú alkotást láthatunk majd a moziban.
Stephen Hawking népszerűsége a rocksztárokhoz mérhető, holott egy nagyon is elvont tudomány, a kozmológia értő művelője, de rendkívüli egyéniség, akit közérthető, jól szerkesztett könyveivel, tévéműsoraival (hardcore fanoknak mondanám, hogy eredetiben Cumberbatch hangján ismerhetjük meg a gondolatai, de Epres Attila is zseniálisan jól szinkronizálja) közelebb hozta a laikus közönséghez a kozmosz titkait. 21 éves korában gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála, azt mondták, néhány éve van hátra. Ma 70 körül jár, és bár hosszú ideje tolószékben él, és csak számítógép segítségével tud kommunikálni, az elméje máig szabadon szárnyal. A tudományos életéről sokat tudunk, de magánéletéről a bulvárhíreken túl nem sokat, ezért nagyon kíváncsian olvastam el ezt a könyvet, amelyben ő maga mesél arról, hogyan élte meg a saját történetét.
Nagy tisztelője vagyok a professzornak, de azt kell mondanom, hogy csalódást keltő a könyv. A legnagyobb probléma az, hogy tényleg nagyon rövid, nem több, mint egy hosszabb interjú, olvasmányos stílusban megoszt velünk néhány anekdotát a gyermekkorából, az oxfordi évekből, futólag érinti a családi életét, a kelleténél kevesebb szót fecsérel feleségére, élete szerelmére, Jane-re, és még kevesebbet a gyerekeire.
Nincs túl jól szerkesztve a könyv, időrendben haladunk ugyan, de nincs meg a tudományos és a magánélet közötti egyensúly, így mindkét területen hiányérzete marad az olvasónak. Kiragadott történeteket olvashatunk lehengerlő stílusban előadva, de pont a lényeg hiányzik: hogyan éli meg a tudós, hogy már évtizedek óta minden perce az utolsó lehet? Hogyan tudott teljes életet élni minden hátráltató tényező ellenére? Melyek a legfőbb mérföldkövei tudományos munkájának, és hogyan jutott ezekre a felismerésekre? 
Nem méltó ez a könyv a professzor emberi és szakmai nagyságához, mindenkinek azt javaslom, hogy inkább Kitty Ferguson: Stephen Hawking élete és világa című könyvet olvassa el helyette, mert abban olvasmányos stílusban  teljes képet kap a tudós szakmai pályájáról és egyáltalán nem bulvárstílusban a magánéletről is.  

6/10                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

2014. augusztus 6., szerda

Hadarik Rita: Egészséges ínyencfalatok


Hála a jó égnek sem nekem, sem a családnak nincs olyan egészségi problémája, ami miatt gluténmentes ételek után kellene kutatnom, de ennek ellenére egyre inkább azon kapom magam, hogy keresem ezeket a recepteket, hiszen egészségesek, de ennek mindig visszatartott a kipróbálásuktól az, hogy azt gondoltam, nem olyan finomak, mint amilyen ízekhez én szokva vagyok. 
Hadarik Rita blogján gyakran megfordulok, lassan, de biztosan megkedveltem az elsőre meglepő,  a megszokottól nagyon is eltérő recepteket. Neki köszönhetően fedeztem fel a kölest, több finomságot is kipróbáltam már az ő ötleteiből, finomak voltak, én pedig kedvet kaptam a kísérletezéshez. Egyértelmű volt tehát, hogy meg kell vennem a szakácskönyvet, amelyben egészséges ínyencségek sorát mutatja be.
Tetszetős külsejű könyvecskéről van szó, hívogató a jól eltalált borítókép, kedves a beköszöntő is, ezért az olvasó kíváncsian lapozgatja végig a kiadványt. Klasszikus szakácskönyv szerkezete van (kenyerek, levesek, főzelékek, főételek, sütemények) az elején egy rövid leírás található a lisztérzékenységről, a végén pedig egy hasznos kisokos olvasható. Egyszerűen elkészíthető, mégsem átlagos recepteket oszt meg velünk a szerző, a leírások követhetőek. Tudom, hogy egy szakácskönyv nem a legjobb médium az egyéniség átadásához, nekem mégis hiányzik a blogra jellemző könnyed hangvétel, talán egy kicsit lehetett volna még finomítani a receptek előtti szöveget. Valamint a szerkesztés sem a legjobb, nagyon összefolynak a sorok, célszerűbb lett volna jobban széttördelni a leírásokat.
Mindezzel együtt a nyári programom megvan ezzel a könyvvel, rengeteg ötletet kaptam Ritától, a hétvégi konyhatündérkedés alanyait jó előre kiválasztottam, érdemes megvenni, mindenkinek ajánlom!

8/10


2014. június 21., szombat

Mautner Zsófi: Főzőiskola - középfok

Mautner Zsófi merészet húzott, amikor vállalta, hogy abszolút kezdőknek készít abszolút alapreceptekből összeállított szakácskönyvet, de bejött neki, hatalmas siker lett a Főzőiskola -alapofokon, ezért nem meglepő módon már meg is jelent a folytatás. Ami azért már jóval Zsófisabb, de továbbra is könnyen elkészíthető ételek találhatóak benne, olyan ínycsiklandozóan leírva, hogy még nekem is megjött a kedvem a lekvárfőzéshez.
Abszolút a könyv célcsoportnak tartom magam, mivel elég régen lófrálok már a konyhában ahhoz, hogy a legalapvetőbb dolgokat tudjam, ahhoz azonban nem, hogy vegyem magamnak a bátorságot bonyolultabb ételek elkészítéséhez (inkább vagyont költök főzőiskolára:-)). Izgatottan lapoztam végig, természetesen azonnal találtam olyan receptet, amit kineveztem vasárnapi ebédnek (padlizsános tepsis lecsó), ezért rohantam kifosztani a zöldségest, a könyvhöz tartozó dvd-t az utolsó képkockáig végignéztem, és halálosan boldog vagyok, mert végre megtudtam, hogyan lehet meghámozni a és kimagozni a paradicsomot é! 
Eddig rettegtem a lekvárfőzéstől, roppant bonyolult folyamatnak tartottam, most viszont a saját szememmel láttam és olvastam, hogy mennyire egyszerű a folyamat, valószínűleg még a nyáron megpróbálkozom vele. Kaptam egy tuti pizzareceptet, egy dagasztás nélküli kenyérrel is beljebb vagyok, és azt is megtudhattam, hogyan kell paprikát sütni. A kovászos uborkát utálom, tehát valószínűleg soha nem fogok elrakni, de azért jó tudni, hogyan készül ez a finomság. Málnagranita tuti kipróbálós, néhány fagyi alaprecept szintén.
Egy jól szerkesztett, szórakoztatóan és érhetően leírt recepteket tartalmazó szakácskönyv, amely tökéletesen betölti az a funkciót, hogy az alapfokon túllépett konyhatündérek kedvét meghozza a kicsit bonyolultabb ételek elkészítéséhez.
Az egyetlen problémám az vele, hogy alapvetően nyári recepteket tartalmaz, pedig a többi évszakban is akad olyan recept, ami beleférhetett volna a középfokú konyhai tanulmányok keretében megtanulandók közé. De ennél nagyobb bajom ne legyen.
8/10

2014. június 17., kedd

Baráth Katalin: Az arany cimbalom


Azt a betyár mindenit, mennyire hiányzott már Dávid Veron! Az ókanizsai zsurnálhölgy századelőn játszódó kalandjai immár negyedik alkalommal bűvöltek el, Baráth Katalin (csak névrokon!) romantikus krimisorozatának legújabb darabja a letehetetlen kategória!

Dávid Veron, azaz immár Remete Istvánné természete nem sokat változott a derék mérnökemberrel megkötött nász óta. Ugyanolyan kíváncsi, romantikus lelkületű mint egykoron, azonban testezete egyre inkább emlékezteti arra, amelyet elméje még nem tudott elfogadni igazán: áldott állapotban van, immár 7 hónapja viseli édes terhét. Egy nem túl jól indul nap után (kicsinykét összezördült az urával egy kép miatt) egy közeli településre utazik nőgyógyászati célzatból, majd felszáll egy emeletes zöld buszra, remélve, hogy minél előbb hazaér a fárasztó nap után. Azonban Remete Pista hiába várja estebédre durcás asszonyát, ugyanis amaz buszt rossz képű legények hatalmukba kerítik, és az utasokat Veronnal együtt elnyeli az alföldi puszta mélye. Nem kell sokat várni az első gyilkosságra, azonban ahhoz, hogy a tettesre és a kiváltó okra fény derüljön negyven esztendőt kell visszamenni az időben, a híres betyárkirály Rózsa Sándor korába....

Baráth Katalin stílusa határozottan javul, az első regények kicsit utánérzéses hangulata után immár rátalált a saját hangjára az írónő. Azon túl, hogy vérbeli krimit kapunk (azaz nagyon lehet törni a buksit, hogy ki a gyilkos), jól fel van építve a történet, a múlt és a jelen megfelelő ritmusban cserélődik, ütősek az egyes fejezetek befejező képei, kellőképpen izgalmasak a fordulatok, habár a könyv utolsó harmadára már biztosak vagyunk benne, hogy mi lesz a végkifejlet, de annyira élvezetes a stílus, hogy ez már tényleg mindegy .Mert igazából a jól eltalált nyelvezet, az, ami rabul ejt, az ízes alföldi tájszólás, a betyárvilág, és az Osztrák - Magyar Monarchia korának hű bemutatása, a kiváló karakterábrázolás adja a könyv szívét-lelkét. 

Dávid Veron -nak jót tett a házasság és a viselősség, kontúrosabb lett a szeleburdi lány alakja, Remete Pista továbbra is az ő másik fele, aki alapvetően egy biztonságot nyújtó,  nyugodt ember, de ha szeretett Veronja veszélyben van, bizony, még ő is ki tud jönni a sodrából. Az ifiasszony édesapjáról viszont nagyon sok újdonság derül ki, nem volt ő bizony mindig ilyen mintagazda. Rózsa Sándor legendás alakjáról is lehull a lepel, az öreg betyár emberi oldalát is megismerhetjük, de azért az a híres ostor nem egyszer kerül elő a történet folyamán a múltban és a jelenben egyaránt. 

Nagyon jó a könyv, bár a végére sajnos kicsit kifogyott a szufla, de nem baj, legalább lesz mit javítani a következő részben. Minőségi lektűr, igazi stílusbravúr, kiváló krimi, tökéletes szórakozást nyújt, mindenkinek ajánlom!

9/10 



2014. április 19., szombat

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egy idősebb úr hosszú, mély álomból ébred. Döbbenten néz körül: a világ teljesen megváltozott, ő azonban ugyanaz maradt: Adolf Hitler. Az első találkozása a jelenkorral az alábbiak szerint alakul:
"- Hol van Bormann?
- Netom, nem ismerem a csávót.
- Életembe' nem  hallottam a nevét.
- Milyen feje van?
- Mint egy birodalmi miniszternek, donnerwetter!"
Ezután egy focizó fiúhoz fordul:
"- Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"
Erős kezdés, azonnal megragadja az olvasó figyelmét, aki kíváncsian kíséri figyelemmel, hogyan találja fel magát a jelenkori Németországban a Führer, a média segítségével hogyan hódítja meg újra a semmiből indulva az embereket. Mindenki azt hiszi, hogy egy színész, aki Hitlert játssza kiválóan, így bekerül egy tévéshowba, hatalmas sikert arat, az internet sztárja lesz, széles közönséghez eljutnak a gondolatai, félelmetesen gyorsan adaptálódik a modern korhoz, hiszen csak a technika változott, a tömegpszichózis lényege nem változott. Vajon újra sikerül a lehetetlen: uralomra tud jutni a Führer a mai Németországban?
Először a stílus ragadja magával az olvasót, habitustól függően csendben kuncog vagy hangosan nevet a zseniálisan jó szövegen, azonban a könyv közepe táján lassan rádöbben, hogy ez bizony egy politikai szatíra fantasztikus stílusbravúrba csomagolva. Bemutatja korunk médiafüggő társadalmát, a politika mocsarát, és rádöbbent arra, hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk.
Nem tökéletes a könyv, a befejezés sajnos elég laposra sikeredett, de összességében remek, régen szórakoztam ilyen jól, és gondolkodtam el ilyen komolyan a mondanivalón. Kötelező darab!
9/10


2014. április 10., csütörtök

Sophie választ.

Egy újabb pipa a listáról.

William Styron: Sophie választ

Miről is szól? Szerelem, bizalom, csalódás, szex, frusztráció, élet, halál, zsidóság, Amerika a 40-es években, New York kontra a déli államok, Auschwitz. Adva vagyon a szerző, aki harcolt a 2. világháborúban, majd ezt túlélvén-kihevervén New York-ba megy, könyvkritikusnak áll (elég rövid ideig), majd nekiáll megírni A könyvet. Eközben találkozik Sophie-val és Nathannal, akik a legnagyobb inspirációt jelentik neki.
A könyv igazából arról szól, hogyan  zajlik az a nyár, amíg egymás életének részei lesznek. Sophie egy lengyel lány, aki megjárta Auschwitz poklát, és onnan olyan sérülten került ki (testileg-lelkileg egyaránt), hogy onnan nincs menekvés. Sophie szinte állatias ösztönnel ragaszkodik Nathan-hez, a magával sodró kiállású zsidó férfihez. Sajnos csak később derül ki, hogy a férfi szó szerint elmebeteg, és ezen a droghasználata sem segít, sőt... A kapcsolatukról Ady jut eszembe, és a Héjanász az avaron. Tépik, szaggatják egymást jó és rossz értelemben egyaránt. Egyértelműen látható, hova tart a kapcsolatuk, hiszen hiába próbálnak elszakadni egymástól, képtelenek rá. Bármit is tesz vele Nathan, Sophie mindent megbocsát neki, mindig visszatér hozzá. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik a borzasztó önvád, ami a táborban alakult ki benne. 

Nagyon megfogott a könyv, hátborzongatóan írja le Sophie szenvedéseit a háború előtt, alatt és után. Auschwitz-on nincs mit részletezni, azt a borzalmat nem lehet ép ésszel felfogni. A Nathannal folytatott, öngyilkosságba vezető kapcsolata olyan mindent elemésztő kapcsolat, amit messziről irigyel az ember, de benne élni nem akar.

Egyszerre gyönyörű és rettenetes a könyv. 5/5.

2014. március 13., csütörtök

Robert Aldrich: Birodalmak tündöklése és bukása


Róma victor! Russell Crowe észvesztően dögösen fényképezve foglalta össze az utolsó igazi nagy világhatalom, a Római Birodalom lényegét az általam nagyon szeretett Gladiátor című filmben. Azaz a győztes impérium uralma alá hajtja a világot, vérben gázolva, illetve okos diplomáciával, ha azzal érhet el sikereket. Győzelem, glória, bőségben élő polgárok, a leigázott milliók pedig kit érdekelnek.
De minden birodalom belülről rohad el. A büszke Római Birodalmat is legyőzte az idő és a belső ellentétek, ma már történelem csupán egykori nagysága. Soha nem volt méltó utóda, egyetlen utána következő birodalom sem nőtt akkorára, mint ő, de ez persze nem jelenti azt, hogy azóta nem tündököltek és buktak el birodalmak a történelem színpadán.
Robert Aldrich az európai történelem professzora a sydney-i egyetemen. Számos gyarmati témájú könyve jelent meg, ezúttal a középkortól napjainkig vette górcső alá a birodalmakat. Rendkívül olvasmányosan, szórakoztatva tanítva oszt meg velünk nagyon érdekes tényeket.
Az Oszmán Birodalmat 1300-ban alapították és 1922-ig állt fenn. Ez idő alatt természetesen nem csak a háremekben töltötték az időt a szultánok, hódítgattak is időnként. Az ember lánya azt hinné, hogy mindent tud a török uralomról, pedig dehogy, rengeteg érdekességet sikerült megtudnom a kiváló író jóvoltából.
Spanyolország és Portugália különböző utat járt be a gyarmatosítás során, azonban hiába ömlött az Újvilág aranya, az elkényelmesedett hódítók szépen lassan kiírták magukat a történelemből.
Bármilyen meglepő, a kis Hollandia nagy területeket tudhatott magának, és a skandinávok sem fogták vissza magukat, ha lehetőség nyílt az országhatárok megváltoztatására.
Természetesen imádott Britanniám rövid történetét olvastam a legnagyobb figyelemmel. Túl sok újat nem tudtam meg ezen a téren (nem csoda, irgalmatlan mennyiségű könyvet olvastam már Angliáról), viszont rendkívül jól rendszerezve került bemutatásra a szigetország történelme.
Franciaországban sem csak volt mindenki számára elérhető a szabadság, egyenlőség és testvériség, a gyarmatok csak a múlt század második felében lettek önállóak.
Oroszhon cárjai sem ücsörögtek otthon a babérjaikon, szép nagy birodalmat építettek maguknak. Okosan különválasztja az író az Orosz Birodalmat és a Szovjetuniót, túlzásoktól mentesen foglalja össze a történelem ezen időszakát.
Az Ausztria - Magyarországról szóló rész különösen érdekes volt, hiszen egy külföldi tudós teljesen másként látja a történelmünket, mint mi magunk.
Belgiumnak egyetlen gyarmata volt Afrikában: Kongó, de ez elegendő volt ahhoz, hogy belekerüljön ebbe a válogatásba, és bizony nem kevésszer borzadtam el azon, hogy művelt európaiak milyen kegyetlenek tudtak lenni az afrikai bennszülöttekkel.
Bismarck kancellár híres volt arról, hogy nem támogatta a gyarmatosítást, mégis az ő nevéhez fűződik az első hódítás, azonban Németország túl későn kezdett ez irányú tevékenységbe ahhoz, hogy komoly tényező legyen, de azért őket sem kellett félteni.
A végére maradt a legérdekesebb rész: az Amerikai Egyesült Államok. Elsőre meredeknek tűnik itt említeni a szabadság földjét, hogyan is lehetne egy demokratikus ország világhódító, azonban amikor az író összefoglalja, hogyan alakult ki az USA mai területe, majd hogyan lett egyedüli szuperhatalom, az olvasó meg lesz győzve arról, hogy szigorúan történészi szempontból nézve igenis helye van Amerikának ebben a könyvben.
Szórakoztató, bár időnként elég tanáros stílusban megírt ismeretterjesztő könyv, mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet!

2014. március 9., vasárnap

Bezselics Ildikó: Receptek a Két cica konyhájából



 Nem könnyű kiemelkedni a gasztroblogok tengeréből. A szép képeken túl (én már ezen a ponton bebuktam ezt a karriert:-) nem árt némi újságírói múlt, és tudatos brandépítés. Berzselics Ildikó A két cica konyhája című blogja megfelel az előbbieknek, nem csoda, hogy hamar népszerűvé vált, és most már szakácskönyv formájában is olvashatjuk a recepteket.
Aki hozzám hasonlóan rendszeresen olvassa a blogot, azt nem éri meglepetés, ha végignézi az egyszerű, hétköznapi hozzávalókból készülő, egyáltalán nem bonyolult, mégis ügyes, nem mindennapi praktikákkal megbolondított finomságokat A könyv nem akarja megváltani a világot, afféle kézikönyvként szolgál elsősorban hozzám hasonló kezdő házitündéreknek. Az elején praktikus tanácsokat kapunk háztartásunk összeállításához (milyen jól jött volna ez nekem néhány évvel ezelőtt!), közvetlen, barátnői stílusban tálalva.
Nem ömlesztve olvashatók a receptek, hanem tematikusan csoportosítva (előételek, saláták, levesek, húsok, halak, főzelékek, egytálételek, tésztafélék, zöldséges ételek, desszertek, befőzés, italok), az alapreceptektől haladva a bonyolultabbak felé.  Jól felépített, átlátható a szerkezet, könnyen megtalálhatjuk benne, amit keresünk, a receptek leírása érthető, követhető. 
Végre egy helyen megtalálom az alaplevek elkészítési módját, a befőzés rejtelmeit, egyszerű, mégis különleges ételeket készíthetek a tetszetős kis könyv segítségével. Kezdőknek készült, de haladók is találnak benne jó ötleteket, érdemes beszerezni, mindenkinek ajánlom!
A hosszabb kritika most elmarad, ugyanis nagyon sürgősen el kell készítenem azt a banános kölespudingot, amibe azonnal beleszerettem...

2014. március 1., szombat

Kutyuli...egy frászt, Cujo!

Egy újabb pipa a listán: Stephen King - Cujo

Huh, életem egyik legkiakasztóbb könyve volt. Szó szerint rettegtem olvasás közben - hiába, Mr. King nem véletlenül világhíres író.Tényleg olyan jól ír, amilyen a híre.



Miről is van szó? Egy édes kis buflák bernáthegyit (Cujo), megmar egy denevér. Ezzel nem is lenne gond, csakhogy a blöki nem volt beoltva veszettség ellen, ezért a blöki lassan bekattan. Hogy röviden összefoglaljam: szíjjelmarcangol több embert, egy fiú meghal (nem a kutyaharapás miatt, hanem mert Cujo miatt 2,5 napot tölt egy kocsiban a tűző napon), egy anya majdnem meghal (ő is a kocsiban volt a fiúval), Cujo a könyv végén elpusztul. Egészen pontosan az anyuka sz.rrá veri ez baseball ütővel.

Ami nagyon jól le van írva, és egyben hátborzongatóvá teszi az egészet, hogy mi játszódhat le szegény veszett kutyuli agyában, hogyan jut el a családszerető buflák kutyuli addig, hogy beszűkült aggyal az legyen az életcélja, hogy megölje a NŐt és a FIÚt, akik miatt olyan pocsékul érzi magát. Legalábbis szerinte miattuk.
Az anya harca a veszett kutyával (és szétesőfélben lévő házasságáért valamint a kiszáradófélben lévő fiáért) egyszerűen szívszorító. Nem akarom megtudni, milyen érzés lehet ennyire beszűkült világban élve csak a túlélésért harcolni. Fájt olvasni, de nem tudtam abbahagyni.

Kutyatartóknak nem nagyon ajánlom a könyvet, mert utána szerintem a kutyus minden morgására összerezzennek, az tuti. 

2014. február 23., vasárnap

Mautner Zsófi: Főzőiskola alapfok




Az első próbálkozásom a konyhában nagyon égő volt. Szó szerint: lángolva égett a Stahl Judit könyvéből sütött torta, óriási szerencsémre a gázszerelő mester apuka kéznél volt, hogy elhárítsa a problémát, és megvigasztalja hüppögő kislányát. Azóta eltelt kb. 4 év, én pedig az abszolút nulláról szépen lassan elindultam felfedezni Kulinária szépségeit. A hétvégéim ma már a kísérletezés jegyében telnek, mindig sül-fő a konyhában valami finomság, vasárnap délután pedig standard program a sütijárat: azaz a hétvégi termésből a tesóméknak és a mamának járó ellátmány eljuttatása a célszemélyekhez. Hosszú volt az út idáig, és mivel én tényleg könyvből tanultam meg az alapokat (na és persze rengeteg pénzt elvertem főzőiskolára, és még mennyit fogok...), ahogy mondani szoktam Stahl Judittól tanultam főzni, Mautner Zsófitól pedig fűszerezni.
Az első gasztroblog, amit elkezdtem olvasni, az a Chili&Vanília volt, nagy rácsodálkozás volt részemről a konyhaművészet végtelen szépségeire. A mai napig Zsófi a kedvencem, ha nincs ötletem a hétvégi menühöz, "hozzá" szoktam elsősorban fordulni. Természetesen mindkét szakácskönyvét megvettem, és amint megláttam, hogy megjelent egy újabb, azonnal megrendeltem, anélkül, hogy elolvastam volna, miről szól. Jól meglepődtem, amikor megláttam, hogy ezúttal nem a tőle megszokott ízorgia fogadott, hanem alaprecepteket mutat be abszolút kezdőknek. Kicsit mérges voltam magamra, hogy sikerült így benéznem ezt a könyvet, madártej és piskóta már megvolt köszi, csendben letettem a könyvespolcra, és el is feledkeztem róla. Aztán ma délután keresgélés közben levertem a polcról néhány írásművet, és kicsúszott a dvd melléklet  a könyvből, pontosan a lábam elé. Jelnek vettem, és belenéztem. Ott is ragadtam, ahogy illik, vasárnap délutáni programnak tökéletes volt (csúsztam is a sütijárattal, bocs, mama!), és jól rácsodálkoztam arra, hogy mennyi mindent nem csinálok jól. A hagymavágásról is tanultam új praktikát, a főzelék önmagával való sűrítése már ismerős volt egy korábbi receptből, de jó volt feleleveníteni, a szaftos csirkemellen teljesen kiakadtam (végre megtudtam, miért nem lesz mindig olyan száraz az általam sütött husi, legközelebb már a látottak alapján fogok eljárni). A csirkepörköltnek soha nem mertem nekiállni, mindig nagyon bonyolult ételnek tartottam, erre most a saját szememmel láthattam, hogy ez koránt sincs így, úgyhogy a jövő vasárnapi ebéd kérdése eldőlt. És még a piskótáról is kiderült, hogy egy kis citromhéj mennyit tud dobni rajta, és akkor a Zsófi -  féle "szimpla" almás pitéről nem is beszéltem...
Tapasztalt háziasszonyoknak (aki én még nem vagyok) valóban nem sok újat tud mondani ez a hasznos kis könyvecske, azonban kezdő konyhatündéreknek célszerű beszerezni, mert nagy segítséget tud nyújtani az alapok elsajátításához. Nagyon várom már a folytatást! (mert természetesen lesz közép és felsőfok is a főzősuliból!). 

2014. február 9., vasárnap

Veiszer Alinda: Bridge Generáció


Startup. Ez az új varázsszó, lépten-nyomon találkozunk vele. De valójában mit is jelent, és vannak-e igazán sikeres magyar cégek, amelyek képesek világsikert elérni? Igen, vannak, nem is egy, ugyanis bármilyen hihetetlen, egy sikeres céghez alapvetően nem pénz kell, hanem egy jó ötlet és végtelen hit, önmagunkban, minden más megoldható. Persze ez nem ennyire egyszerű, de enélkül valóban nem működik semmi. 
A mai, válságokkal terhelt, pesszimista világban nagyon jó érzés igazi sikertörténeteket megismerni, Ez a könyv három ilyen cégről szól, amely Magyarországról indult, a semmiből indultak, nagyon messzire jutottak, és még rengeteg tervük van a jövőre nézve. A Prezi, a Ustream és a LogMeIn történetét ismerhetjük meg dióhéjban a könyvből, melynek címe onnan ered, hogy a három cég közösen létrehozta a Bridge Budapest nevű projektet, melynek lényege, hogy pozitív példákon keresztül megpróbáljanak változtatni a nálunk megszokott szemléleten. Nagyon jó a facebook oldaluk, már figyelemmel kísérem egy ideje, és a Veiszer Alinda által készített interjúk a kedvenceim. Nem volt kérdés, hogy a könyvet is el fogom olvasni, és nem csalódtam, egyáltalán nem marketingkiadványról van szó.
Megismerhetjük a három cég alapítóit, a kezdeteket, a nehézségeket, amelyekből rengeteget tanultak, és sikerre tudták vinni a vállalkozást, sőt mertek nagyot álmodni, és túlléptek az országhatárokon, ma már külföldön terjeszkednek tovább. De a bázis továbbra is Magyarországon maradt, ahogyan őket sem változtatta meg a pénz, a vagyon, továbbra is imádják a munkájukat, és eszük ágában sincs lógatni a lábukat valamilyen puccos yachton. Mert a kihívás kell, és nem a külsőségek. Ilyen is van, bizony!
Tanulságos elolvasni a könyvet, olvasmányos, mégsem felszínes, mindenkinek ajánlom!

2014. február 2., vasárnap

László Zoltán: Egyszervolt

Az volt a titkos álmom, hogy én fogom megírni Neil Gaiman Sosehol című regényének magyar változatát. Lekéstem, megelőztek. László Zoltán könyve letehetetlen, és jóval több, mint egy szimpla fantasy.
Karsa Harlan itt él közöttünk, Budapesten. Nem mondhatnám, hogy izgalmas a munkája: egy hullaházban intézi az adminisztrációt. És emlékezetkiesései vannak. Egy este egy egészen jól indult randi után arra tér magához, hogy a lány - egy bizonyos Réka, aki kicsit beteges módon vonzódik a halálhoz - sehol, és ami még rosszabb, a kedvenc motorja is eltűnt. Hívja a rendőrséget, hogy bejelentse a lopást, meg is érkezik egy aktakukac, aki azonban teljesen értelmetlen dolgokról beszél neki, holmi Elhajlókról, meg ilyesmikről. Rövid úton megszabadul az alaktól, azonban hirtelen egy kedves lány tűnik fel az ajtajában, aki rászabadít egy gömböcöt felfalási célzattal. Aktakukac vissza, lányt rezzenéstelen arccal eltesz láb alól. És közben a szoba érdekesen átalakul. És ezzel kezdődnek a kalandok, amelyek olyannyira elfajulnak, hogy hétfejű sárkány, időeltolódások, óriás, kígyótestű nő, és hasonló mesebeli lények között kell megtalálnia a fiúnak a származása titkát, miközben egy valós és egy testetlen barátnő bonyolítja az életét egyszerre...
Zseniális a nyelvezet, izgalmas a történet, szárnyaló a fantázia. Az urban fantasy és a magyar népmesék valami egészen sajátos elegye, amelyben van jellemfejlődés, krimiszál, érzelmek, egy kis társadalomkritika, humor, minden, ami egy jó könyvhöz kell.  
Jó tudni, hogy ilyen jó fiatal íróink vannak, mindenkinek csak ajánlani tudom!

2014. január 24., péntek

Bona sera, bona sera..

Mario Puzo: A keresztapa

Mit is mondhatnék. Aki látta a Keresztapa trilógiát, tud mindent. Aki nem, nézze meg :) A könyv isteni jó, az ebből készül filmek még jobbak. Coppola, DeNiro, Pacino, Caan. Tökéletes. 

Asszem ez a legrövidebb kritikám, de ezt tényleg fölösleges ragozni XD Ha pontozni kéne: 5/5.

Rouge et noir

Stendal: Vörös és fekete

Ismét egy mű, amit nagy hírverés övez, ezt mindenképpen el kell olvasni, az irodalom nagy remekműve!...Ja. Akkor tuti bennem van a hiba. Bár nekem ugye az Alice Csodaországban sem tetszett. 

Miről is szól a mű?

Franciaország, Napóleon bukása után, egy kisvárosban. Főhősünk, Julien a helyi ács fia. Kilóg a családból veszettül, mert értelmes, szeret olvasni - ezért "persze" utálja a családja, főleg az apja. Idővel híre megy a műveltségének, és elkerül a polgármesterhez nevelőnek. Úgy, hogy a legnagyobb érdeme az, hogy fejből fel tudja mondani a Bibliát. Asszem, ma ezzel a képességével nem nagyon aratna a munkaerőpiacon.
Sajnos Julien nem tudja értékelni a szerencséjét, hogy kitörhet a jelenlegi helyzetéből. Mivel a legnagyobb hős a szemében Napóleon, mindenáron hódítani akar. Ezért az új helyén a legfőbb célja elcsábítani a főnöke feleségét. És ráadásul nem is szerelemből, hanem tiszta számításból. 
Na, itt merült fel bennem, hogy ez a csávó olyan, aki azt hozza ki belőlem, hogy egy két marokra fogott szívlapáttal módszeresen pofáncsapkodjam. Vagy hívhatnám egyszerűen s.ggfejnek is, de ez mégiscsak egy kultúrblog XD
Julien eléri a célját, elcsábítja az asszonyt, aki amúgy egy unalmas házasságban él, és sajnos fülig-homlokig beleszeret az erre méltatlan fiúba. Akinek még annyi esze sincs, hogy titkolja a viszonyt, konkrétan lebuktatja magukat. Ezek után elmenekül a városkából, egy papneveldébe. Itt lehúz egy kis időt, majd egy szerencsés ajánlásnak köszönhetően egy márkihoz kerül írnoknak. És mit csinál itt a szerencsétlen süti ahelyett, hogy megbecsülné magát? Elcsábítja a márki lányát! És amikor megtörtént, aminek meg kellett történnie, a leányzó jól pofira ejti hősüniket, mert keresztülnéz rajta. Mondhatnám megérdemlik egymást.
De Julien itt már fifikás, és hogy visszaszerezze a lányt (akibe úgy érzi, halálosan szerelmes) nagy taktikusként annak barátnőjének kezd el udvarolni. Persze a lány bedől a játszmának, és Julien lábai elé veti magát. Aki "hagyja magát". És a lány persze terhes lesz. Apuka őrjöng, a hős a lány ösztönzésére elmenekül. A lány kisajtolja apukából a jó kis évjáradékot, a hős lovashadnagy lesz. Öröm-boldogság. Aham. Már kezdtem megkedvelni a főhőst, erre ráborult a kaki. Apuka kiderítette, hogy korábban mit tett a polgármesternével, és visszavonja a pénzt. Julien bekattan, és lelövi polgármesternét. Elfogják, börtönbe vetik. 
És még mindig van csavar! Mert a hősünk két lövésből nem volt képes megölni a polgármesternét, sőt, a börtönben még szerelmet is vallanak egymásnak! Úgy, hogy közben a terhes barátnője mindent megtesz azért, hogy kiszabadulhasson. Ez mekkora szemétség már!
Annyi tartás azért volt Julien-ben, hogy végig bűnösnek vallotta magát. Le is fejezik a végén. A terhes barátnő márvány síremléket állít neki. A polgármesterné meg bánatában utánahal. EGY ILYEN PASI UTÁN??!!

Szóval. Érdekes volt, de nem egy nagy durranás. Még egyszer nem fogom elolvasni, és nem nagyon értem mitől lett világhíres és kötelező. Ha pontoznom kéne, akkor 3/5.

2014. január 14., kedd

Veiszer Alinda: Ráadás


Kevés a jó interjú mostanában. Ennek két fő oka van: kevés a jó riporter és kevés a jó riportalany. A bulvár mindent visz, celebek érdektelen csacskaságokról nyilvánulnak meg a tévében, vagy ez van, vagy a politika. Egyetlen kivétel volt, a Záróra, aminél színvonalasabb interjúsorozatot az utóbbi időben nem lehetett látni. Pedig annyi volt az egész, hogy egy okos lány értelmesen és intelligensen elbeszélgetett az élet teljesen különböző területeiről érkezett interjúalanyaival, akikben csak egy volt közös: nem voltak értéktelenek, érdemi teljesítményt tettek le az asztalra. Veiszer Alinda meg is kapott minden szakmai elismerést, méltán. Aztán a műsornak vége lett, Alinda szülési szabadságra ment, de ő lett volna, ha abbahagyja a beszélgetéseket. Ezúttal könyv alakban jelentek meg az eszmecserék, de a színvonal maradt.
Ismét széles paletta, amelyből válogathatunk: a sakkvilág nagyjától, Portisch Lajostól kezdve Tarr Bélán és Hernádi Zsolton túl például Csukás Istvánt is megismerhetjük kicsit közelebbről. A tudomány, az irodalom, a film, az opera, az üzleti élet nagyjai engedtek bepillantást a világukba, amely érdekes, izgalmas és főleg tartalmas. És nem csak a szépet és jót osztják meg az olvasókkal az interjúalanyok, nem rejtik véka alá problémáikat, sértettségüket, nehézségeiket sem. Ettől olyan emberiek.
Veiszer Alinda kivételes tehetségű kérdező, még az olyan agyoninterjúvolt emberekről is, mint pl. Benedek Tibor is tud újat mondani, nem lesz unalmas és érdektelen a beszélgetés.
Nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom!