2013. július 22., hétfő

Hilary Mantel: Farkasbőrben




Nagyon kevesen kapnak Booker - díjat (ez a legrangosabb angol irodalmi díj), és eddig csak egy  valakinek sikerült dupláznia: Hilary Mantelnek. Naná, hogy kíváncsi lettem rá.
Hilary egyáltalán nem a hagyományos utat járta be: nem bölcsésznek tanult, hanem jogásznak, szociális területen dolgozott. A férje geológus volt, és elkísérte egyik munkahelyére, Botswanába, és mivel nagyon ráért, ott kezdett komolyabban foglalkozni az írással. Olyannyira, hogy hamarosan elkezdtek sorjázni a díjak, és 2009-ben megkapta a Booker - díjat is a Farkasbőrben című könyvéért. Amikor megkérdezték tőle, hogy mire fogja költeni a díjért járó tetemes összeget, az válaszolta: szexre, drogra és rock and rollra (valójában egy családi hitelre költötte, de ezt nem kötötte az olvasók orrára). Azóta is folyamatosan ír, immár két Booker -  díj igazolja, hogy nem is rosszul.
A Farkasbőrben egy történelmi regény, főszereplője Thomas Cromwell. Felvetődik a kérdés: a Tudorok című tévésorozat után lehet újat mondani a korszakról? Hogyne, nagyon is. Például az igazat. Mert természetesen a tévésorozatnak nem sok köze volt valósághoz, VIII. Henrik egyáltalán nem volt olyan szexi, mint a főszereplő színész, és nem csak a nőügyek érdekelték. Nem volt jó uralkodó, de volt annyi esze, hogy tudta magáról, ezért az ország tényleges vezetését nem talpnyaló főurak, hanem rátermett, közsorból való emberre bízta: Thomas Cromwellre. Róla szól a könyv, mely egy trilógia első darabja..
Már az első oldalakon rádöbbennünk, hogy ez bizony nem a tévésorozat látványos világa, a valós életbe csöppennünk: a kis Thomast éppen kis híján halálra veri részeges apja, aki rettegésben tartja az egész családot. Thomas nem törődik bele a sorsába, megszökik otthonról, katona lesz, majd a királyi kancellárián kezd befutni komoly karriert. A semmiből jön, ezért mindent akar. És meg is kap mindent: vagyont, rangot, hírnevet, és ami a legfontosabb: szerető családot. Az pedig nem érdekli, hogy mi az ára. Kegyetlen, keresztülgázol mindenkin, bármi áron megvalósítja a terveit, ravasz, okos, igazi politikus.
A könyv legnagyobb erénye az, hogy bemutatja a Tudor-korszak mindennapjait. Miközben a politika boszorkányhája forrong, Cromwell háznépe éli a hétköznapjait, melyekben ugyanúgy megjelenik a szerelem, gyűlölet, harag, szeretet, mint a nagyurak mindennapjaiban. Ez a kettősség adja a könyv lendületét, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem felszínes lányregény, mégis szórakoztató és tartalmas tud lenni egyszerre.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket, érdekli a politika, és a Tudor-kor.

2013. július 6., szombat

Vass Virág: Krasznájá Moszkva


Most ért véget a kreatív írás kurzus. Az egyik tanárom Vass Virág volt. Eddig még egyetlen könyvét sem olvastam (nem igazán az én műfajom a könnyed, női szórakoztató irodalom), gondoltam, azért ideje lenne pótolni ezt a hiányosságot.
Az írónő az életben egy tünemény, kedves, de szigorú tanár, őszintén elmondja a véleményét, nem szépít,  profi, nagyon sokat tanultam tőle, remélem találkozunk még tanórákon.
Eredetileg újságíró volt, ma már elsősorban könyvek írásával foglalkozik. Az első könyve, a Vulévu nagy siker lett, azóta minden évben új könyvvel jelentkezik.
A könyvei közül azért választottam a Krasznájá Moszkvát, mert decemberben láttam a Hattyúk tavát a Bolsoj Színház előadásában, és bár a balett nem az én műfajom, a közeg mégis nagyon érdekelt.
Multikulti környezetbe csöppenünk Moszkvában. Adva van a prímabalerína, Kátya (elkényeztetett, hisztis liba, akinek azért van szíve), aki egy helyi oligarchával, Igorral él kényelmes kapcsolatban. A milliárdosnak családja van, azonban Kátya a kedvenc játékszere, nagyon büszke rá, most éppen egy parfüm (a Krasznaja Moszkva) reklámkampányának főszereplőjévé teszi. A reklámügynökségnél dolgozik Lili, a külföldi kiküldetésben lévő magyar lány (éppen a válásából lábadozik), aki a kampányért felel. És van még nekünk egy indiai újságírónőnk (aki egy rossz házasság elől menekült Indiából), aki Kátya szeszélye folytán lakótársa, majd idővel barátja lesz a balerinának. 
Kátya megunja Igort, és egy másik oligarchát, Szását nézi ki magának, Igor ennek örömére megkörnyékezi Lilit, az indiai újságírónő New Yorkig fut ifjúkori szerelme után. De ez még semmi, mert Kátya balesetet szenved, és a szerelmi szálak egyre jobban összegabalyodnak...
Nagyon jó a könyv, letehetetlen. Nem akar több lenni, mint ami: könnyed olvasmány, ami teljes mértékben szórakoztatja az olvasót, minőségi lektűr.
Mindenkinek ajánlom!

2013. július 1., hétfő

Londontól - Londonig




"Gyere Egérke, gyere kicsi lány!"
Ez a mondat az első emlékem az olimpiákról. Vitray Tamás szavai összeforrtak Egér aranyérmével.
Mióta az eszemet tudom, mindig élőben közvetítették az olimpiákat a tévében. A riporterek nagyon sokat tudnak adni vagy elvenni az éremszerzés élményéhez, a verseny izgalmához. Többek, mint egy szurkoló, de kevesebbek, mint egy sportoló. Ráadásul mindenkinek megvan a saját egyénisége. 
Én még nem éltem, amikor Szepesi Gyuri bácsi közvetítette az olimpiákat, a Vitray-éra végére már emlékszem, mára a világ megváltozott, sok a tévécsatorna, sok a riporter, lehet választani. 
Az olimpia mindig különleges élmény, nem lehet más sporteseményhez hasonlítani. Szerintem velem együtt mindenki emlékszik, mit csinált  akkor, amikor Athénban először nyert a vízipóló csapat (végigszambáztam a házat, mit csináltam volna?), gondolom, nem csak nálunk zúgott a "húzz bele Attila, meglesz ez!" Vajda Attila versenyénél, a kajakos lányoknál az "indítsátok már azt a hajót, mire vártok", "Krisztián, ne hozd már ránk a frászt" Berki Krisztián elődöntős kisebb hibájánál, "Dani, még egy tempót" Gyurta Daninál, "az Áronnál uncsibb döntőt még nem láttam" Szilágyi Áronnál, de folytathatnám napestig a példákat. Ilyenkor a versenyző  és a szurkolók együtt lélegeznek, együtt dobban a szívük (emlékeztek a férfi kézisek meccseire? hányszor haltunk meg és támadtunk fel újra együtt?). Aztán az olimpia véget ér, az aranyérmesek hősök lesznek, és újabb négy évet kell várni arra, hogy ez a rendkívüli állapot bekövetkezzen. Helyesebben már csak hármat, mert ugye 2016 és Rio nemsokára itt van..
A könyvet lapozgatva újra átélhetjük azokat az élményeket, amelyekre emlékszünk, kíváncsian olvashatunk a régi idők nagy bajnokairól. Nagyon jó az a szerkesztési elv, hogy először adnak egy rövid összefoglalót az olimpia eseményeiről, majd a legemlékezetesebb aranyérem közvetítésének leírása következik, ezután a bajnokok mesélnek, majd a riporterek emlékezése következik az aranyérem közvetítéséről. A fejezet végén pedig a sportoló pályafutásának összefoglalása található.
Nagyon szép és tartalmas könyv, érdemes elolvasni, egyrészt mert nagyon jó érzés a hőseinkre emlékezni, másrészt pedig kicsit be lehet pillantani a kulisszák mögé. 
Jaj, de messze van még Rió..