2014. december 8., hétfő

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől



Amikor megkérdezik tőlem, miért vagyok még mindig egyedülálló (ami eléggé értelmetlen meghatározás, nem vagyok egyedül, ott a családom, immár két bűn rossz, de imádni való kutyával, nálunk mindig zajlik az élet), mindig elmondom, hogy racionális közgazdászként tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolat működtetése (amelynek szerintem az lenne az egyik alapismérve,  hogy mindkét fél jól érezze magát benne) nagyon kemény meló, én pedig eddig egyszerűen találkoztam még azzal, aki megérte volna a fáradtságot. De a mindent elsöprő szerelem felül tudja írni az észérveket, ez velem még - sajnos - nem fordult elő, ellenben Katarina Mazetti könyvének főszereplőivel igen, és ez nagyon erősen megdolgoztatja az olvasó rekeszizmait (=konstans nevetőgörcs állapotában leledzik egészen a történet végéig).
Adva vagyon egy frissen megözvegyült könyvtárosnő és egy feleséget soha nem látott farmer egy kis svéd településen. Alapesetben nem sok esély lett volna rá, hogy találkozzanak, azonban a sors szeszélye folytán Desirée férje és Benny édesanyja egymás mellett nyugszik a temetőben. Először ügyet sem vetnek a másikra, aztán jön az a bizonyos mámorító pillanat, és hirtelen felindulásból egymáséi lesznek. Aztán jönnek a szürke hétköznapok és a két, teljesen más világban élő embernek meg kellene tanulnia együtt élni, ami finoman szólva sem egyszerű mutatvány...
Képtelenség letenni a könyvet, én is együltő helyemben nevettem végig. Nagyon jó dramaturgiai húzás, hogy a két főszereplő szemszögéből külön-külön, egymás után leírásra kerül, hogyan élik meg életük közös eseményeit. Csak egy példa: Benny azt szokta meg, hogy a kalóriadús vacsorát készen kapja, ezért nemes egyszerűséggel a lány elé tesz egy irgalmatlan mennyiségű marhahúst, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy dobjon már össze belőle egy finom vacsorát, mire a lány kirohan a lakásból, amely fordulattal a jóravaló gazda nem tud mit kezdeni. A következő oldalakon megtudjuk, hogy Desirée vega és egyáltalán nem egy konyhatündér típus, konkrétan nem tud főzni. És ez így megy kétszáz oldalon keresztül, hihetetlenül szórakoztató stílusban leírva, A párkapcsolat útvesztőjében bolyongó ifjú pár mindent megpróbál, hogy totális különbözőségük ellenére megpróbáljon együtt élni, de végül az eszükre hallgatnak, és belátják, nekik ez nem megy, mindketten egy habitusban és életformában tökéletesen megfelelő párt találnak maguknak, és már éppen elköteleznék magukat, amikor rájönnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük erősebb minden logikus érvnél. És hogy mi lesz a történet vége? Nos, az már sajnos csak a folytatásból fog kiderülni....
Lebilincselően érdekes kis könyv, habkönnyű, de nagyon is minőségi lektűr, kiváló szórakozás, amelyben ha nagyon akarunk, találunk hibát (a végére elfogyott a szufla, amikor mindketten találkoznak a hozzájuk illő emberekkel, erősen leül a sztori, az addig sziporkázó humor elszürkül, de a végső fordulat mindenért kárpótol bennünket), de ne ezzel foglalkozzunk, inkább szurkoljunk Desirée-nek és Benny-nek, hogy megtalálják a közös utat!

9/10

2014. december 4., csütörtök

Mautner Zsófi: Főzőiskola felsőfokon



A karácsony nem a kísérletezgetés időszaka a konyhában. Még a legmegátalkodottabb ízvadász is régi, hagyományos recepteket keres erre a különleges alkalomra, amelyek az otthon melegét, a család oltalmazó szeretetét árasztják. Minden háztartásban megvan a hosszú évek óta változatlan menü, amelyen változtatni nem lehet, mert az szentségtörés lenne. Nálunk is esélytelen a húsleves-rántott hús-rántott hal-krumplipüre-kókuszgolyó-bejgli kör megbontása, az egyetlen, ami évente változik, az a torta, de érdekes módon mindig jól bevált receptet szoktam választani ahhoz is, pedig az év egyéb napjain imádok kreatívkodni a konyhában. 
Mautner Zsófi gasztroblogja volt az első, amelyen rácsodálkoztam arra, hogy milyen változatos, izgalmas tud lenni a kulináris kalandozás, azóta is rengeteg ötletet "loptam el" tőle, neki köszönhetően telt meg különleges ízekkel a családi recepttár. Éppen ezért volt bátor húzás tőle, hogy elindította a Főzőiskola című szakácskönyvsorozatot, amelynek immár a harmadik részét lapozhattam végig mohó kíváncsisággal. Semmi különlegesség, "csak" a klasszikus karácsonyi receptek. Nem ez a szokásos arca Zsófinak (tőle alapból valami nagyon különlegeset várna a hozzám hasonló kezdő konyhatündér), de azért a stílusa még így is megmutatkozik a receptekben. Sorjáznak az apró fortélyok a leírásoknál, amelyeknek köszönhetően biztosan nem vallunk szégyent a család előtt olyan hagyományos finomságokkal, mint a zserbó, aranygaluska, vagy akár a halászlé.
Őszintén megmondom, ezúttal nem hoztak igazán lázba a receptek, ami nem a szerző hibája, egyszerűen én nem szeretem azoknak az ételeknek a nagy részét, amelyeknek a helyes elkészítési módját minden részletre kiterjedően leírja. Ki nem állhatom a libát, a kacsát, a steak-et, a rákot, a feketekagylót pedig látni sem bírom, nem hogy megenni. Így maradtak a desszertek, amelyek közül azonnal beleszerettem két olyan klasszikusba, amelynek még nem mertem nekiállni: a zserbó és a flódni abszolút kipróbálós kategória, és több különleges likőrfajára is szemet vetettem (még mindig antialkoholista vagyok, de a kókusztejes tojáslikőr vagy a házi tejkaramella-likőr nagyon jól fog jönni a desszertek ízesítéséhez). 
Összességében egy korrekt, jól szerkesztett, hasznos szakácskönyvet kaptunk,  a szokásos Mautner-színvonal, alapvetés a karácsonyi menü összeállításához!

8/10

2014. december 2., kedd

Nyáry Krisztián: Igazi hősök



Riasztóan felszínes világban élünk, manapság csak a pénznek, az anyagi javaknak van értéke, az embernek, az emberségnek nincs. Még a moziban is a képregényhősök hódítanak, pedig az igazi nagyság csendben, a reflektorok fényétől távol mutatkozik meg. A celebek, a percemberek mellett kevés szó esik a hétköznapok hőseiről. Pedig az az anya, aki a mai világban egyedül, becsülettel neveli a gyermekét, vagy az az apa, aki mindent megtesz a családjáért, sokkal értékesebb, mint a csillogó-villogó sztárok, akik - tisztelet a kivételnek - üresek és bármikor lecserélhetőek. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Nyáry Krisztián legújabb könyvét, amelyben 33 ember sorsát mutatja be, olyanokét, akiknek ismerős a neve és olyanokat is, akik "csak" csendben tették a dolgukat. Sokféle sorsot ismerhetünk meg a szépen és jól szerkesztett könyvet lapozgatva (mert én még mindig nem vagyok hajlandó e-könyvet a kezembe venni!:-)), egyetlen dolog közös bennünk: kiálltak az igazukért, saját hitük és meggyőződésük alapján élték az életüket, vállalták a döntéseiket, akkor is, ha ez súlyos következményekkel járt.
Néhány érdekesség:
- az anyák megmentőjét, Semmelweiss Ignácot bolondokházába zárták és ott szabályosan agyonverték 
- az első magyar paraolimpikonnak, Halassy Olivérnek térdből hiányzott az egyik lába, mégis olimpiát nyert az épek között vízipólóban (hogy aztán a saját taxijában gyilkolják meg)
- Hugonnai Vilmának köszönhetjük mi lányok, hogy járhatunk egyetemre (több évtizedig tartott, amíg a grófnő Svájcban szerzett orvosi diplomáját honosíttatni tudta, addig kénytelen volt bábaként dolgozni)
- Papp Simon, a világ legjobb olajkutatója életfogytiglani börtönbüntetését töltve fedezte fel hazánk legnagyobb olajlelőhelyeit
- Lenkey János, az elfeledett aradi vértanú, a szabadságharc egyik legvitézebb katonája volt, de a hősi halál nem adatott meg neki, a börtönben megőrült
- Széchenyi Ödön, Isztambul magyar tűzbasája először nálunk alapította meg a tűzoltóságot, majd Törökországban tette ugyanezt 
- Ocskay László, a magyar Schindler, aki rengeteg zsidót mentett meg a biztos haláltól a második világháborúban, végül elszegényedve halt meg Amerikában.

Letehetetlen a könyv, olvasmányos stílusban ismerteti meg velünk ezeknek a kivételes embereknek az életútját, akik példát mutattak emberségből, bátorságból, hitből, és lelki nagyságból. Kötelező darab!

10/10