2013. március 30., szombat

Rejtő Jenő: A láthatalan légió

Rejtő Jenő nem mindennapi figurája a magyar irodalomnak. A ponyvaregény nagymestere volt ő, a pesti vagány, aki 19 éves korában elindult világot látni, melynek során Marseille-ben jelentkezett a francia idegenlégióba, de a kimerítő szolgálat hamar megtörte, és az ezredorvos egészségügyi okokból leszerelte (van olyan vélekedés is, mely szerint megvesztegette az orvost, és olyan is, hogy nem leszerelték, hanem egyszerűen megszökött). Ezután kisebb-nagyobb kitérőkkel visszatért Budapestre.
Megélhetési okokból kezdett ponyvaregényeket írni P. Howard néven, melyek hatalmas sikert arattak. A második világháborúban, munkaszolgálatosként halt meg Oroszországban.
Én magam egyetlen Rejtő Jenő könyvet sem olvastam, viszont a Korcsmáros Pál által a műveiből készített képregényekért mindig is rajongtam. Nemrégiben indította útjára egy kiadó a képregények felújított kiadását, ennek keretében jelent meg A Láthatatlan Légió c. képregénykönyv.
A szaharai sivatagban legendák terjednek A Láthatatlan Légióról: a torreádorindulóra furcsa egyenruhában menetelő légió vezetője egy konflison utazik, tűzoltó egyenruhában, és kifogástalan udvariassággal elegyedik szóba az útjába került katonákkal: "Van szerencsém. Ha szabad érdeklődnöm, mit művelnek itt az urak, ebben a hőségben? Láthatja. Éppen szomjan halunk. Á, csakugyan? Sivatagi kaland, érdekes, érdekes. nem innának valamit, Sört, bort, whiskyt? Jégbe hűtve vagy csak úgy?"
És ebben a stílusban folytatódnak az angol lord kalandjai, akit halálosan megsértenek, ezért hadsereggel indul elégtételt venni Afrikába. A történet lényegtelen, a hihetetlenül szórakoztató szöveget nagyon jól kiegészíti a képregény, habkönnyű, felhőtlen szórakozást nyújt az olvasónak. Mindenkinek ajánlom!

2013. március 28., csütörtök

Trópusi vihar/Tropic Thunder (2008)

Ki nem álmodozott arról, hogy részt vehet egy igazi filmforgatáson? Nagyszerű érzés lehet nézni a nagyszerű színészeket, akik a szemünk előtt hozzák létre a csodát, lényegülnek át egy másik emberré, a művészet elefántcsonttornyában ki ne kalandozna? 
Indulhat a forgatás? Csapó, and action!
Egy dzsungelben vagyunk, ahol most készül a következő évek legnagyobb mozija. A szereplőgárda brilliáns: az akciósztár Speedman (Ben Stiller), a komikussztár Portnoy (Jack Black), és az ötszörös Oscar-díjas színészisten, Lazarus (Robert Downey Jr.) együttes erővel hozza ki magából a maximumot, hogy elkészítse a világ legjobb háborús filmjét. Legalábbis mi, a közönség így tudjuk.
Ámde amikor leállnak a kamerák, a következő kép tárul elénk: Speedman képtelen hozni a figurát, Lazarus mellett senkinek érzi magát (megértem, Robert Downey Jr. mellett Gary Oldman alatt mindenki ezt érzi, nem?), az előző filmje, amelyben egy értelmi fogyatékost játszott, megbukott, ráadásul a kedvenc gyümölcslevét sem találja, hát csoda, ha ki van borulva, és az ügynökét (Matthew McConaughey) hívogatja folyamatosan a rettenetes világfájdalmával? Lazarust kikészíti a sok amatőr, ráadásul annyira beleélte magát a szerepébe, hogy képtelen szabadulni tőle, az agyára megy mindenkinek. Nála már csak Portnoy rosszabb, ugyanis heveny kokainmámorban boldogítja a stábot. Vagyis van egy rakat primadonnánk, akit az elsőfilmes rendező Damien (Steve Coogan - általában odavagyok az angol színészekért, na ő a kivétel, szerintem nem sok keresnivalója van a filmvásznon) nem igazán tud kordában tartani. Eredmény: hiszti a köbön, a forgatás nem halad, ráadásul a pirotechnikus felégeti a forgatás helyszínét, és közben még a kamera sem forgott. Hát csoda, ha a producer (Tom Cruise) hangyányit mérges lesz, és jól kiosztja mindenki fejét? A rendező kap egy utolsó esélyt, erre kitalálja, hogy a dzsungel kellős közepébe viszi elkényeztetett színészeit, távol a stábtól, egyedül kell szembenézniük a forgatókönyv kihívásaival. Lázba hozza színészeit egy jól sikerült lelkesítő szöveggel, majd hirtelen aknára lép, és felrobban. A színészek azt hiszik, hogy ez is része a filmforgatásnak, és teljesen felajzva vágnak neki a naturalista filmforgatásnak. És elszabadul a pokol, mert a film valósággá válik..
Hihetetlen humoros a szövegkönyv, tele van zseniális szófordulatokkal, filmes poénokkal, görbe tükröt mutat Hollywoodnak, az egész filmforgatásos cirkusznak. Ráadásul a humoros felszín alatt nagyon komoly témákra irányítja a figyelmet: a producerek pénzéhsége, a filmipar embertelensége, a színészek kiszolgáltatottsága mind-mind bemutatásra kerül. Ennek a filmnek tarolnia kellett volna az Oscar-díjkiosztón. Mégsem ez történt, "csupán" Robert Downey Jr. gyűjtött be egy jelölést, de nem kapta meg a szobrocskát (végülis csak ő nemzedéke legjobb színésze, miért is kapná meg, nem igaz?). Mi volt a gond? Ahogy már többször kifejtettem, egy jó filmhez alapvetően három dolog kell: egy jó forgatókönyv, egy jó főszereplő és egy jó rendező. A jó forgatókönyv megvolt, Robert Downey Jr. megvolt, na kin ment el a film? Naná, hogy a rendezőn, aki nem volt már, mint Ben Stiller. Aki nem tudta eldönteni, hogy komédiát, vagy drámát forgat. Így csak kapkodjuk a fejünket, és bár általában sírva nevetünk a poénokon, a film csak nem akar összeállni: folyamatosan ott a kétely, hogy ezt most komolyan mondják vagy csak hülyéskednek? A színészek mentik meg a filmet: Robert Downey Jr. identitászavarok színészként ("tudom, hogy ki vagyok, egy csávót játszom, aki egy csávónak adja ki magát") felszabadultan komédiázik, mégis egyetlen pillantásában ott van a végigdrogozott '90-es évek minden fájdalma. Jack Black nagyon jól hozza a ripacs, kokainfüggő komikust, öröm újra látni Nick Noltet. Az igazi meglepetés azonban Tom Cruise: a producer szerepében olyan színészi mélységeket mutat meg, amiről nem hittem volna, hogy megvannak benne. Ben Stiller elkövette azt a hatalmas hibát, hogy magára osztotta a főszerepet. Amúgy nem rossz színész, de Downey Jr. egy másik kategória, és ez nagyon látszik. Ráadásul túljátssza a szerepét, ami nagyon idegesítő. Ennél már csak az idegesítőbb, hogy az utóbbi évek legjobb forgatókönyvéből sikerült egy rendkívül identitászavaros filmet rendeznie. Pedig tényleg korszakalkotó film lehetett volna. De nem lett az.
Mégis sok mindent megtudunk belőle Hollywood igazi arcáról. Kellett ez nekünk?
Csapó, ennyi.
7/10

2013. március 24., vasárnap

Túl a barátságon

Megígértem magamnak, hogy ha idén Ang Lee megnyeri az Oscart a Pi életéért, rászánom magam, és megnézem a Túl a barátságont (2006-ben ezért kapta első Oscarját a kiváló rendező).
Oscar megnyerve, feladat adva, teljesítve. Mit mondhatnék: remekmű, még mindig a film hatása alatt vagyok, olyan erős mondanivalója van.Egy dráma ugyanis alapvetően nem szórakoztat, hanem tanít, nevel, szembesít, tükröt tart, és ha jó, akkor nem túl kíméletesen teszi ezt.
A médiának köszönhetően mindenkinek az maradt meg a fejében, hogy ez a film meleg cowboyokról szól. Nos, a felszínen tényleg, de Ang Lee rendezői ereje mindig is a lelki finomságok költői erejű megmutatásában mutatkozott meg, és ez most sincs másként.
A 60-as évek vidéki Amerikájában vagyunk. Adva van két fiatal cowboy Ennis (Heath Ledger) és Jack (Jake Gyllenhaal), akik elvállalnak egy idénymunkát a Brokeback Mountain hegyeiben. A birkapásztorkodás közben jó barátok lesznek, majd egy vihar sokkal közelebb sodorja őket egymáshoz..Van néhány szép napjuk, azonban az idény végén búcsút intenek egymásnak. Eltelik néhány év, mindketten megnősülnek, Ennisnek már gyerekei is vannak, azonban a barátinak gondolt látogatás során újra elszabadulnak a szenvedélyek. Jack szeretné, ha együtt folytatnák, azonban Ennis nem vállalja fel a kapcsolatukat, mivel gyermekkorában látta, hogy milyen sors jut annak, aki azonos nemű partnerrel éli az életét (a falubeliek megölték őket). Így marad nekik az évi néhány nap "horgászat" a hegyekben. Közben Ennis felesége rájön, hogy Ennis egy másik férfit szeret, ezért elválnak. Jack ekkor még egyszer kéri Ennis, hogy éljenek együtt, de Ennis hajthatatlan, inkább egyedül él, nem akarja, hogy megöljék. Ez a sors végül Jacknek jut, aki egy másik férfivel telepszik le a szülei közelében lévő farmon, ámde "balesetet szenved". Ennisnek maradnak az emlékek, és az örök magány.
Aki szaftos erotikus jelentekre számít, az csalódni fog, Ang Lee csupán jelzésértékűen ábrázolja a fiúk szerelmi életét, a hangsúly az érzelmeken, az elfojtáson, a kirekesztettségen van. Nem véletlenül kapott Oscar-díjat a forgatókönyvíró is, mesterien van felépítve a dráma szerkezete, fokozatosan bontakozik ki a cselekmény, az intenzitás végig működik, nincs holtidő, a film nem engedi kizökkenni a nézőt. Nem beszélnek túl sokat a filmben, a ki nem mondott szavak, a néha tétova mozdulatok, a színészek tekintete rejtik az igazi drámai erőt. Az operatőri munka varázslatos akkor is, ha a hegyvidék szépségeit (és a cowboy lét nehézségeit), illetve akkor is, ha a városi élet szürkeségét (és a családi élet reménytelenségét) mutatja be.
A film legnagyobb erőssége a két főszereplő: Heath Ledger lenyűgözően jó, finoman, minden túlzás nélkül mutatja be az egyszerű vidéki fiú drámáját, aki nem meri felvállalni, illetve nem tudja kimutatni az érzelmeit, ezért magára marad. Nagy kár, hogy a kábítószer erősebb volt Ledgernél, Jack Nicholson méltó utódját veszítettük el benne, és ezt nem a Batman Joker szerepének azonossága miatt mondom. Jake Gyllenhall szintén nagyon jól ábrázolja az érzelmileg túlfűtött Jacket, azonban Ledger egy klasszissal jobb nála. A mellékszereplők között feltűnik Anna Hathaway (közel sem volt még Oscar-díjas formában, korrekten megoldotta a szerepét, de semmi különös) és Michelle Williams (kiemelkedően jól játssza Ennis feleségét, fáj látni, hogy szenved, és próbálja egyben tartja a családot) is. 
Bátor, szép és szomorú film, katarzis a köbön!




2013. március 21., csütörtök

Észvesztő

Rohamléptekkel haladok a listán, de tényleg. Tesóm semmit nem segít benne, ezt csak jelzem.

Susanna Kaysen: Észvesztő (Girl, interrupted)


Tizenéves lány vagy Amerikában a 60-as években? Nem elég neked az "elvégzem a sulit-férjhez megyek-szülök sok gyereket" felállás? Van saját véleményed? Dohányzol? Szexuális életet élsz? Depis vagy?
Nem, te nem csak egy átlagos tizenéves vagy, aki lázadozik. Te veszélyes vagy a társadalomra, ezért be kell zárnunk téged a diliházba! Bizony, ez tényleg így volt akkoriban. Najó, nem minden családnál, de azért elég gyakori volt. 
Egyik korábbi könyvben már említettem ezt a kérdést, Sylvia Path: Üvegbúrájában. Nos, a világ röheje, de a szerző, Susanna is ugyanabban az intézetben vendégeskedett, mint anno Sylvia. Sőt, állítólag Ray Charles is megfordult náluk. Azért milyen lehetett már: kilógsz a sorból, saját véleményed van, erre bezárnak.
Itt jelzem, hogy a könyvet angolul olvastam - nem menőzésből, hanem így volt a könyvtárban elérhető. 
Amúgy a könyv arról szól, hogy Susanna (igen, saját történetét írta meg) diliházba kerül, 2 évig vendégeskedik, többnyire nagyon jól érzi magát a társaival, majd megkérik a kezét, és ezért gyógyultnak minősül. Igen, ezért engedték ki. 
Imádtam a nyelvezetét! Loony bin, f.ck, zseniális szóviccek (eat-and-chicken, call me a cab - hey cab).
Ijesztő, hogy milyen logikus kérdések feltétele vezethet az "őrültségig". Onnan indulva, hogy kicsit elzsibbad a keze, eljut addig, hogy nincsenek is csontok a kezében, ezért megpróbálja átrágni a bőrét. Durva,  mi?
Az igazán durva az, hogy az ebből készül film hihetetlen jó! Főszerepben Winona Ryder, akitől teljesen elorozta a dicsőséget két határozottan szenvedély(beteg) színésznő: az azóta már meghalt Brittany Murphy és a zseniális Angelina Jolie. Ms. Jolie szerintem lejátszik mindenkit a vászonról, valami hihetetlenül istennő Lisa szerepében.
Szóval olvassátok el, ne ijedjetek meg, ha néha magatokra ismertek benne. És nézzétek meg a filmet!!

2013. március 18., hétfő

Hawking

BBC alatt nem érdemes tévéfilmet nézni. Miért? Az angol királyi tévé nagyon magas színvonalat képvisel: a legjobb rendezőkkel, színészekkel és forgatókönyvírókkal dolgozik. És ugyebár a brit színészképzés a legjobb a világon (Sir Lawrence Oliviert nem lehet egy lapon emlegetni egyetlen amerikai sztárral sem, de nézzük meg pl. Colin Firtht vagy Anthony Hopkinst, Emma Thompsont, Kenneth Branagh-t, Ian McKallent.., ugye hogy teljesen más kategóriák?). Ugyanez a helyzet a rendezőkkel és a forgatókönyvírókkal is. 
Én alapvetően nem vagyok oda a tévéfilm műfajáért, nagyon nyomós ok kell ahhoz, hogy rászánjam magam egynek a megnézésére. A jó okot egy jó könyv szolgáltatta: nemrégiben olvastam Hawking professzor életrajzát, melyben többek között szó esett arról, hogy 2004-ben a BBC tévéfilmet forgatott az életéből. A tévéfilm nem teljes életrajz, azt a néhány évet öleli fel, amíg Stephen Hawking egyetemre jár, megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, szerelemes lesz későbbi feleségébe, és minden akadály ellenére elvégzi az egyetemet. A főszereplő Benedict Camberbutch volt (hol volt akkor még Sherlock és a világhír, de már akkor ugyanolyan lenyűgözően tehetséges volt, mint most),  aki többször találkozhatott a professzorral, a Hawking - könyvből tudom, hogy nagyon komolyan tanulmányozta a betegséget, orvosokkal konzultált, kórházakba járt  - ez meg is látszik a filmen, nézzétek meg a mozgását, a testtartását, teljesen hiteles. Amúgy Ben lett évekkel később a narrátora Hawking professzor dokumentumfilm sorozatának is (Hakwking's Universe - még nem láttam, de meg fogom nézni az biztos, mert nagyon kíváncsi vagyok a professzor gondolataira). A tévéfilm nagy siker lett, Ben komoly tévés díjat nyert vele annak idején. Valahol szomorúnak tartom, hogy egy olyan kiváló drámai színész, mint Ben, egy olyan nagyon magas színvonalú, de mégis kommersz krimisorozattal fusson be, mint a Sherlock, de hát a showbuisness már csak ilyen..
A film meglepő módon azzal indul, hogy két Nobel-díjas fizikus kedélyesen arról mesél, hogyan fedezték fel a díjra okot adó találmányukat. Majd egy házibuli csöppenünk, amin Stephen Hawking születésnapját ünneplik, ahová megérkezik az egyetemista Jane, akit Stephen hívott meg a buliba. Szépen halad az este, az ifjú pár a csillagos eget nézi (zseniálisan szőtte bele a romantikus szövegbe a forgatókönyvíró Hawking valódi gondolatait a csillagokról..), majd Stephen nem tud felállni. Orvosok, kórház, és a végzetes diagnózis: ASL, egy betegség, ami teljes bénulást okoz, és maximum két évet jósolnak az egyetemista ifjúnak. Nos, már azért a képért érdemes megnézni a filmet, amikor Ben mindezt megtudja: azt a fájdalmat, reménytelenséget, majd a kétségbeesés után a "csak azért is élni fogok", a  mindent legyőző akaratot, amit kifejez az arca, hát az valami félelmetes.
A végzetes diagnózis után a szülők úgy döntenek, Stephennek folytatnia kell egyetemista életét. Kiválasztja szakdolgozatának témáját: az ősrobbanást. Miközben a teste folyamatosan lebénul, a szelleme egyre magasabban szárnyal, megismerhetjük azóta klasszikussá vált nézeteit, közérthető formában. A film ott ér véget, hogy lediplomázik, és elveszi Jane-t.
A film legnagyobb ereje a zseniális forgatókönyv: egybeszövi a jellemfejlődést, a love storyt (szerencsére nem ez a leghangsúlyosabb szál a történetben, ezért sikerült elkerülni a sekélyes közhelyeket), és Hawking professzor valódi gondolatait. Szórakoztatva tanít: kvantumfizikát, emberi tartást, akaraterőt és a gondolat szabadságát. A főszereplő mellett a további karakterek is nagyon jól meg vannak írva, de mégsem homályosítják el őt, és ez így helyes.
Benről nincs mit mondanom, látni kell, hogy mit művel a filmben, nem az a kérdés, hogy lesz-e belőle Oscar-díjas színész, hanem az, hogy mikor..(mivel okosan él a Sherlock nyújtotta lehetőségekkel - vagy okosan hallgat az ügynökére, a dolog szempontjából mindegy - , szerintem záros határidőn belül).
Furcsa volt a könyv után a film: ugyanazok a gondolatok egy teljesen más kontextusba helyezve teljesen mást hatást keltenek, teljesen bele lehet feledkezni, végig fenntartja az intenzitást, és miközben szurkolunk Stephennek, észre sem vesszük, hogy mennyi mindent megtudunk a kvantumfizikáról.
Művészi igényű szórakoztató tévéfilm, ritka jó, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, érdemes!





2013. március 17., vasárnap

Syd Field: Forgatókönyírók kézikönyve

Ahogy már többször kifejtettem, egy jó filmhez alapvetően három dolog kell: egy jó forgatókönyv, egy jó rendező és egy jó főszereplő. 
Nagyon igazságtalannak tartom, hogy a rendezőket és a színészeket hatalmas felhajtás övezi, a forgatókönyvírók ugyanakkor egyáltalán nem kapják meg az őket megillető elismerést. Pedig nélkülük el sem kezdődhetne egy filmforgatás. Mert hogyan indul egy filmes projekt? Forgassunk filmet! Oké! Miről? Mit tudom én, keressünk egy jó ötletet. Megtaláltuk, király! És, most mi legyen? Hogyan lesz egy ötletből filmalapanyag? Nos, ilyenkor kerül képbe a forgatókönyvíró. Ő ír az alapötletből egy kb. 150 oldalas könyvet, ami alapján leforgatják a filmet. Hogyan? Nos, a forgatókönyvírás 95%-ban technika, 5%-ban művészet. A technikát meg lehet tanulni, a művészethez a tehetség pedig vagy van, vagy nincs. A közepes forgatókönyvíró ismeri a technikát, a kiváló forgatókönyvíró pedig művészi szinten műveli a technikát. Mondjak példát? A Die Hard nálunk forgatott utolsó részébe belezsúfoltak mindent, ami technikailag szükséges egy jó akciófilmhez: apa-fiú konfliktus, csúnya rosszfiú, akcióhegyek. És mégsem működött a film. Miért? Nos, azért mert a forgatókönyv egy fércmű volt, innentől kezdve pedig még egy Bruce Willis sem tudja megmenteni a filmet. És a pozitív példa: Tarantino forgatókönyve a Djangóhoz. Méltán kapott Oscar-díjat, a zseniális szövegtől gondolom nemcsak én dobtam el az agyam.
De ugyanígy működnek a tévésorozatok is. Az én kedvemért nézzük a két jelenleg futó Sherlock Holmes-sorozatot, jó? Az angol sorozat minden szakmai díjat visz, az amerikai viszont nem az igazi. Mi a különbség, hiszen mindkét változatban kiváló angol színész alakítja a mesterdetektívet? Elárulom: a forgatókönyv (minő meglepetés, ugyebár?). A BBC-nél Steve Moffat brilliáns szövege és cselekményszövése teljesen leköti a figyelmet, az amerikai forgatókönyvíró viszont nem áll ennyire a helyzet magaslatán, dögunalom a sorozat, én fél órát tudtam nézni belőle, pedig Johnny Lee Millert nagyon jó színésznek tartom, és tényleg kíváncsi voltam a sorozatra. 
Nézzünk körül a saját házunk táján: melyik magyar filmnek volt nagy sikere az utóbbi években? A Szabadság, szerelemnek, a Csak szex és más semminek és a Valami Amerikának. A többi sima kasszabukás. Miért? Igen, a forgatókönyv. Andy Wajnát lehet szidni, de egy biztos: ő egy profi filmes, és tudja, hogy a forgatókönyv az első. Ezért most óriási a felháborodás szakmai körökben, azt mondják, most veri szét a magyar filmgyártást, ez viszont szerintem nem igaz: most alapozza meg a következő évek, évtizedek sikereit. A folyamat fájdalmas, de szükségszerű: egyre több külföldi film forog nálunk, lassan megtanuljuk a profi filmes technikát, amelynek része a profi forgatókönyvírás is. Ha figyeltétek a híreket, Andy a világ legjobb forgatókönyvíróit hozta el nekünk: Tarantino(!), Oliver Stone, Alan Parker tapasztalataival segíti a magyar szakembereket, akik között lehet, hogy ott ül a leendő első magyar Oscar-díjas forgatókönyvíró is.
Végül néhány szó a könyvről: hiánypótló mű, tényleg gyakorlatias tanácsokat ad a kezdő forgatókönyvíróknak, de olyan szórakoztató formában, hogy laikusoknak is érthető. És végre pontosan tudom, hogy technikailag mitől működik egy film és hol vannak a buktatók. Minden filmrajongónak kötelező olvasmány!
Ami engem illet, nos, valószínűleg ki fogom próbálni a forgatókönyvírást, már csak a szellemi kaland kedvéért is..


2013. március 16., szombat

True Lies - Két tűz között

Mit tehet az ember, ha egy hétre egy ágyban marad az influenzával? Aludni ugye nem tud, olvasni nem tud (ez egy olyan könyvmolynak mint én, igazi sorscsapás!), mit csinál? Tévét néz. Sokat. És a sok szemét között időnként gyöngyszemre lel. Például a True Lies (Két tűz között) című filmre, ami nem mai termés, hiszen 1994-ben készült. Régen láttam, naná, hogy végignéztem. És halálra nevettem magam rajta (természetesen minden nevetés köhögőrohammá fajult, de ez nagyon nem tudott érdekelni, kevés a jó film manapság, ennyi áldozatot megér, nem?).
Lássuk, miről is szól ez a szórakoztató akció - vígjáték. Harry Tasker (Arnie) kettős életet él: kémként működik, de a felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) úgy tudja, hogy egyszerű számítógépügynök. Sokáig rendben is megy minden, Arnie látványos akciók közepette aprítja az ellent, ámde egy nap beüt a ménkő: Jamie úgy tűnik félrelépett egy kémmel. Arnie először összeomlik, aztán úgy dönt, ha az asszonynak izgalom kell, hát megkapja. Amúgy éppen egy arab terrorista akarja felrobbantani némi atombombával az USA nagyvárosait, tehát Arniéknál éppen a legrosszabbkor ütött be a házassági válság, és, ahogy az lenni szokott, a két ügy összeér: Jamie megtudja, hogy Arnie kém, kicsit morcoskodik, aztán persze segít apának megmenteni a világot. Helyreáll a családi béke, anya is beáll kémkedni, öröm, boldogság. 
A film nagy erőssége, hogy nem veszi komolyan magát: bár látványosak az akciók is, igazából a humor emeli az átlag fölé a filmet. Helyzetkomikumok sorát látjuk, egyetlen poént sem hagynak ki (az abszolút kedvencem: Arnie, anélkül, hogy az arcizma megrezzenne, szépszámú terroristát tesz hidegre, Jamie bámulattal nézi, és megjegyzi: A férjem egy Rambo!). Arnie ahhoz képest, hogy a színészi eszköztára kb. két arcmozdulatra korlátozódik, egész meggyőző, Jamie Lee Curtis nagyon jó színésznő, neki ez a szerep ujjgyakorlat, lubickol is benne rendesen. Tom Arnold a barát és kémtárs szerepében kitesz magáért, Tia Carrere nem túl jelentős szerepében jól néz ki, és ennél több nem is kell ehhez a filmhez.
Jó volt látni Charlton Hestont  Arnie főnökeként, Ben Hurnak is vígjáték is jól állt. 
A film kapcsán néhány gondolat a két főszereplőről: Arnold Schwarzeneggert emberként tisztelem (egy ausztriai rendőr fiából lett Kalifornia kormányzója, ez nem mindennapi teljesítmény, le a kalapot előtte, tényleg!), de színészként a nem minősíthető kategóriába tartozik. Testépítőből lett akciófilmsztár, egy korszak bálványa, ezt senki nem veszi el tőle. A Conan, a barbár hozta meg neki a sikert, majd a Terminátor figurájával véglegesen beírta magát a filmtörténetbe. Az én személyes kedvencem a Terminátor 2, és a Vörös zsaru (naná, mert Budapesten forgatták). Aztán  a kilencvenes években  Arnie okosan rájött, hogy ha talpon akar maradni Hollywood gyilkos világában, váltania kell: először vígjátékokkal próbálkozott, ezek közül csak a Junior volt igazán sikeres, majd még bevállalt egy-két akciófilmet, amelyekkel azonban már nem érte el a korábbi sikereket, ezért átnyergelt a politikára. Kalifornia kormányzójaként nem írt történelmet, de nem is bukott nagyot, emelt fővel távozhatott a posztról. Aztán jött a magánéleti botrány, amiből lábadozva újraindította filmes karrierjét: A feláldozhatók 2. részében Stallonéval jó párost alkottak, de a nagy visszatérésnek szánt film nem igazán sikerült, remélem, Arnie minél előbb visszatér.
Jamie Lee Curtis két híres hollywoodi sztár: Janet Leight és Tony Curtis lánya. Kiváló komika, aki azonban nem igazán futotta be azt a pályát, amire tehetsége predesztinálta volna: a Kék acél, A hal neve Wanda, és persze a Két tűz között jó filmek, de nem tették őt sztárrá. Amit egyébként nem is bán, saját bevallása szerint neki fontosabb a boldog családi élet, mint a karrier, nem hiányzik neki Hollywood. Hollywoodnak viszont hiányozhatna, jó lenne újra látni filmen.
Összefoglalva tehát: időnként érdemes régebbi filmeket nézni, mert a nosztalgián túl remekül lehet rajtuk szórakozni, és megint meg lehet állapítani, hogy akkor bezzeg még voltak jó filmek..

2013. március 9., szombat

Lackfi János: Milyenek a magyarok?

Tudom, szégyen, gyalázat, de nem nagyon szoktam kortárs magyar írókat olvasni. Ideje volt változtatni ezen is. Lackfi János könyvére esett a választásom (miért éppen erre a könyvre? nos, azért, mert az összes általam mérvadónak tekintett könyves blog az egekbe dicsérte, naná, hogy kíváncsi lettem), és nem bántam meg, nagyon jól szórakoztam!
Ismerkedjünk meg először az íróval:
Lackfi János 1971-ben született Budapesten,  József Attila-díjas költő, író, műfordító, tanár, Nyugat- kutató, fotós. Eredeti nevén Oláh János. Hogy apjával össze ne tévesszék, publikálása kezdetekor a Lackfi nevet vette fel. Első publikációja 1987-ben, gimnazista korában jelent meg. Az ELTE BTK magyar–francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1999 óta a Nagyvilág című folyóirat, 2000-től a Dokk.hu internetes folyóirat szerkesztője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékének adjunktusa (1996-tól). Több szépirodalmi szövetségben tölt be tisztséget. .
Fényképei  több művészeti folyóiratban jelentek meg,  Párok címmel önálló kiállítása is volt.
Öt gyermek apja.
Kíváncsian vettem a kezembe a vékonyka kötetet. Mindjárt egy honfibúval indítottunk, amin akkorákat nevettem, hogy zengett tőlem a ház. Hihetetlenül jó stílusban figurázza ki a magyar mentalitást, olyan könnyedséggel fűzi egymás után a szavakat, száguld végig téren, időn, hogy képtelenség abbahagyni az olvasást.  
Van itt kérem minden: betyárvirtus, nem élhetünk muzsikaszó nélkül, emberközpontú ügyintézés,  nyelvtudás különböző fokokon, bicskaságok, találékonyság, magyar konyha, húsvéti locsolkodás, lovas nemzet, stb.
A könyv tanulsága az, hogy nem kell magunkat túl komolyan venni, jókat kell nevetni a mindennapok apróságain, és mindjárt jobban érezzük magunkat. 
Szépirodalmi szintű pehelykönnyű szórakoztatás, mindenkinek ajánlom!

Szép új világ

Egy újabb pipa a listáról: Aldous Huxley: Szép új világ



Egyike azoknak a könyveknek, amiről szinte mindenki hallott, de nagyon kevesen olvasták. Személy szerint én is most olvastam először, de nekem nagyon bejött!
Az alaptörténet nem nagyon bonyolult: London a 26. században, a felszínen boldog utópia, nincs bűnözés, mindenki szép, boldog, fiatal, nincs munkanélküliség. Ámde emellett nincs szex (na, itt szerintem borul is a nagy boldogság), nincs kötődés, nincsenek szülők (az embereket termelik, sorozatgyártják), nincs öregedés..
Minden szépen és boldogan csordogál, amíg Bernard és Lenina rá nem talál egy  kirándulás során Johnra, aki nagy meglepetésükre civilizált ember az indián rezervátumban a vademberek között. Őt és az anyját, Lindát visszaviszik a társadalomba, ahol Linda nevetség tárgya lesz (mivel öreg, kövér, elhanyagolt), John pedig látványosság. Linda meghal, és ez nem kicsit pöccinti be Johnt, aki kivonul a társadalomból. Próbál egyedül élni, de persze nem hagyják békén, és elérik, hogy öngyilkos lesz.
Ennyi a történet röviden. Természetesen rengeteg rétege van, amin hol nagyokat vigyorogtam (a könyv legjobb mondása: "Ford a T-modellben!"), hol jobban belegondolva elszörnyedtem (sorozatgyártott emberek???). Maga a könyv 1931-ben íródott, és hihetetlen, mennyire aktuális. Ugye akkortájt indult be a  sorozatgyártás, amit Mr. Ford fejlesztett ki a legendás T-modellekre. Nem is tűnhetett lehetetlennek, hogy Ford lesz a világ ura, és egy új időszámítást neveznek el róla ("Ford után 632"), vagy isten lesz belőle (nem keresztet vetnek, hanem T-t). Mr. Ford amúgy nem kicsit volt antiszemita, ezt csak érdekességként mondom. 
Szinte ijesztő, mennyire látta Huxley, milyen lesz a mai fogyasztói társadalom: vegyél és vegyél, ami ruhád lyukas, azt dobd el, termelj egyfolytában, hajszold az élvezeteket, MINDENKI MINDENKIÉ. 
Alapmű, imádtam, mindenkinek ajánlom!!

Utómegjegyzés: rajtam kívül kinek tűnt még fel, hogy a női főhős ugye Lenina. A szerző Huxley. És vajon hogy hívták A Pusztító (The Demolition Man) c. csodafilmben Sandra Bullock karakterét, aki lázadt a fennálló rendszer ellen, és támogatta Johnt, a kiolvasztott vadembert?? Nos, ő volt Lenina Huxley :D Ezzel a szemmel nézzétek újra a filmet, és új mélységeket valamint rengeteg utalást fogtok felfedezni benne ;)

2013. március 6., szerda

A bombák földjén

Néhány évvel ezelőtt mint mindenki, én is Avatár lázban égtem. Halálosan fel voltam háborodva, amikor a rendezői Oscart nem az Avatár, hanem A bombák földjén c. film kapta meg. Nem is voltam hajlandó megnézni. Mostanáig. A véleményem: a díjosztóknak teljesen igazuk volt! Ez a film nemcsak a szemnek kedves, mint az Avatár, hanem a szívig, a lélekig is elér. Pedig nincs benne semmi romantika, egy irtó kemény és brutálisan őszinte akciófilm.
Irakban járunk. Az amerikai csapatok egy aknamező kellős közepén élik mindennapi életüket. A film elején Guy Pierce nagy elánnal hatástalanít egy bombát, azonban egy katonatársa hibája miatt egy szépen megkomponált jelenetben látványosan halálát leli. Új bombaszakértőre van szüksége a seregnek, aki hamarosan meg is érkezik Jeremy Renner személyében. Laza a fiú, amivel az agyára megy a kollégáinak, de vérprofi, és bátor. Hamar kivívja társai elismerését, összecsiszolódik a csapat, azonban a dolgok hirtelen rosszra fordulnak: az ellen élő bombát készít Jeremy kis iraki barátjából, erre kicsit elborul az agya, és önbíráskodni kezd néhány katonatársával egyetemben..
A film forgatókönyvírója valóban harcolt Irakban, és minden hősi pátosz nélkül, brutális egyszerűséggel és őszinteséggel mutatja be a katonák mindennapi életét a harcmezőn. A párbeszédek teljesen élethűek, olyan légkört teremt a film, mintha mi is ott lennénk a fiúkkal a helyszínen. Végig fenntartja az intenzitást, jól adagolja az akciójeleneteket és a lelki történések bemutatását.
Az ismert színészek (Guy Pierce, Ralph Fiennes) néhány nagyon jól megírt jelenet után hősi halált halnak, ezért nyugodtan szurkolhatunk a többieknek, hogy túléljék a földi poklot. Jeremy Renner nagyon jó választás volt: vagány, a társaiért tűzbe megy, ugyanakkor hitelesen mutatja be, hogyan jut el a nihiltől a teljes kiborulás határáig. Nem hősöket látunk, hanem átlagos katonákat, akik számolják a napokat, amíg hazamehetnek, nem mindig döntenek jól, cél a túlélés, nem a hősies helytállás. 
Méltán járt a rendezői mellett a forgatókönyvírói Oscar is. Ezt a kategóriát mindig lebecsülik, pedig jó forgatókönyv nélkül nincs jó film! Nem véletlen, hogy a Mark Boal és Kathryn Bigelow páros készítette a Zero Dark Thirtyt is, ami elsősorban politikai okok miatt nem szerepelt úgy az idei Oscaron, mint ahogy várták.
A film végén nincs happy end: Jeremy hazatér a családjához, de nem találja a helyét a civil életben, ezért visszamegy a harcmezőre. Mert a háború drog. Adj békét, Uram!



2013. március 2., szombat

Trója

"Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott,
földúlván szentfalu Tróját, sok nép városait, s eszejárását kitanulta,
s tengeren
is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében, menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét"
Lássuk, mennyire volt hű Homéroszhoz Wolfgang Petersen:
Kezdjük a férfiakkal: itt van nekünk Brad Pitt, aki valóban úgy néz ki, mint egy félisten, de utoljára a Harcosok klubjában és a 12 majomban láttam tőle színészi teljesítményt (na jó, a Becstelen Brigantikban sem volt rossz), azóta főleg Angelina Jolie mellett mosolyog a vörös szőnyegen és a bulvárlapok címlapján. Aztán Eric Bana, aki a nálunk forgatott Münchenben sem volt túl meggyőző, a Hulkot nem voltam hajlandó megnézni, A másik Boleyn lányt viszont sajnos láttam (pedig kedvenc húgom mondta, hogy ne nézzem meg, mert nem érdemes, de én nem hallgattam rá..), és még mindig nem hevertem ki a megrázkódtatást. Jól néz ki oké, de színészi mélység nem sok van benne. És persze Orlando Bloom, kedvenc Legolasunk, és Will Turnerunk. Nos, ő nem rossz színész, de annyira nem is jó, szerintem totál közepes, akinek egyszerűen szerencséje volt (bár a Mennyei királyságban meglepően jó volt).
A szavakról szólván: nem sokat beszélnek a filmben, de azt is minek. A forgatókönyv kábé egy közepes tévéfilm szintjén mozog (pedig lett volna honnan meríteni, ugye..), üres frázisok puffognak, hősi korhoz nem túl hűen szövegezve.
Nézzük körül a  fedélzeten tartózkodó múzsák körében:  Erato erősen jelen van, Kalliopé és Kleio biztos elment shoppingolni, Terpszikhoré biztos a szombat esti lázban ropja, a többiek sem csókolták homlokon a forgatókönyvírót az biztos. 
A bolyongás nem sikerült túl hosszasra, viszont a görög hajóhad szépen megkomponált CGI effektek közepette érkezik Trója falai alá, ez tetszetős a szemnek.
A feldúlás nagyon jól sikerült, epikusan hull hamvába Trója városa.
Az eposzból végülis csak az istenek maradtak ki, az irodalmi mélység és az eposzi jelzők. Viszont ha elfelejtjük a klasszikus művet, viszonylag jól szórakozhatunk a filmen.
Spárta és Trója hosszú harcok után éppen békül, amit ifjabb az trójai herceg, Párisz (Orlando Bloom kellőképpen naiv hősszerelmes) hangyányit túlzásba visz: magával viszi a spártai király feleségét, Helenét (Diane Kruger egy szőke modell, semmi több), amiért nem meglepő módon a spártai király, Meneláosz mérges lesz, és bátyját, Agamemnont (Brian Cox mindenkit lemos a vászonról), megkéri, vezesse a görögöket Trója falai alá, hogy visszaszerezze az asszonyt. És a háború elkezdődik..
A film nagy részében Brad Pittet és Eric Banát csodálhatjuk lenge öltözetben, ami nem baj (lányból vagyok én is, ugye..), de azért egy idő után önmagában unalmas. A csatajelenetek valóban impozánsak, a látványra nem lehet panasz. Viszont a jelmez és díszlettervezőt egyszerűen nem értem: egy videojáték szereplőinek öltöztetik be a görög hősöket, miközben hihetetlen mennyiségű infó áll rendelkezésre arról a korról, ennél már csak a trójaiak kéksége zavaróbb.
Brad Pitt hozza, amit elvártak tőle: istenien néz ki, hősiesen vívja a csatákat, beleadott mindent, ami tőle telt, tényleg. Eric Bana viszont nem túl méltó ellenfél, erősen szenved nagyon egysíkú szerepében. Orlando Bloom közepes, Peter O'Toole-t öröm volt látni (aki még nem látta az Arábiai Lawrence-t, sürgősen nézze meg!).
Összességében látványos akciófilm ez, jó sok hősi mázzal leöntve. Egyszer meg lehet nézni.