2014. március 13., csütörtök

Robert Aldrich: Birodalmak tündöklése és bukása


Róma victor! Russell Crowe észvesztően dögösen fényképezve foglalta össze az utolsó igazi nagy világhatalom, a Római Birodalom lényegét az általam nagyon szeretett Gladiátor című filmben. Azaz a győztes impérium uralma alá hajtja a világot, vérben gázolva, illetve okos diplomáciával, ha azzal érhet el sikereket. Győzelem, glória, bőségben élő polgárok, a leigázott milliók pedig kit érdekelnek.
De minden birodalom belülről rohad el. A büszke Római Birodalmat is legyőzte az idő és a belső ellentétek, ma már történelem csupán egykori nagysága. Soha nem volt méltó utóda, egyetlen utána következő birodalom sem nőtt akkorára, mint ő, de ez persze nem jelenti azt, hogy azóta nem tündököltek és buktak el birodalmak a történelem színpadán.
Robert Aldrich az európai történelem professzora a sydney-i egyetemen. Számos gyarmati témájú könyve jelent meg, ezúttal a középkortól napjainkig vette górcső alá a birodalmakat. Rendkívül olvasmányosan, szórakoztatva tanítva oszt meg velünk nagyon érdekes tényeket.
Az Oszmán Birodalmat 1300-ban alapították és 1922-ig állt fenn. Ez idő alatt természetesen nem csak a háremekben töltötték az időt a szultánok, hódítgattak is időnként. Az ember lánya azt hinné, hogy mindent tud a török uralomról, pedig dehogy, rengeteg érdekességet sikerült megtudnom a kiváló író jóvoltából.
Spanyolország és Portugália különböző utat járt be a gyarmatosítás során, azonban hiába ömlött az Újvilág aranya, az elkényelmesedett hódítók szépen lassan kiírták magukat a történelemből.
Bármilyen meglepő, a kis Hollandia nagy területeket tudhatott magának, és a skandinávok sem fogták vissza magukat, ha lehetőség nyílt az országhatárok megváltoztatására.
Természetesen imádott Britanniám rövid történetét olvastam a legnagyobb figyelemmel. Túl sok újat nem tudtam meg ezen a téren (nem csoda, irgalmatlan mennyiségű könyvet olvastam már Angliáról), viszont rendkívül jól rendszerezve került bemutatásra a szigetország történelme.
Franciaországban sem csak volt mindenki számára elérhető a szabadság, egyenlőség és testvériség, a gyarmatok csak a múlt század második felében lettek önállóak.
Oroszhon cárjai sem ücsörögtek otthon a babérjaikon, szép nagy birodalmat építettek maguknak. Okosan különválasztja az író az Orosz Birodalmat és a Szovjetuniót, túlzásoktól mentesen foglalja össze a történelem ezen időszakát.
Az Ausztria - Magyarországról szóló rész különösen érdekes volt, hiszen egy külföldi tudós teljesen másként látja a történelmünket, mint mi magunk.
Belgiumnak egyetlen gyarmata volt Afrikában: Kongó, de ez elegendő volt ahhoz, hogy belekerüljön ebbe a válogatásba, és bizony nem kevésszer borzadtam el azon, hogy művelt európaiak milyen kegyetlenek tudtak lenni az afrikai bennszülöttekkel.
Bismarck kancellár híres volt arról, hogy nem támogatta a gyarmatosítást, mégis az ő nevéhez fűződik az első hódítás, azonban Németország túl későn kezdett ez irányú tevékenységbe ahhoz, hogy komoly tényező legyen, de azért őket sem kellett félteni.
A végére maradt a legérdekesebb rész: az Amerikai Egyesült Államok. Elsőre meredeknek tűnik itt említeni a szabadság földjét, hogyan is lehetne egy demokratikus ország világhódító, azonban amikor az író összefoglalja, hogyan alakult ki az USA mai területe, majd hogyan lett egyedüli szuperhatalom, az olvasó meg lesz győzve arról, hogy szigorúan történészi szempontból nézve igenis helye van Amerikának ebben a könyvben.
Szórakoztató, bár időnként elég tanáros stílusban megírt ismeretterjesztő könyv, mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet!

2014. március 9., vasárnap

Bezselics Ildikó: Receptek a Két cica konyhájából



 Nem könnyű kiemelkedni a gasztroblogok tengeréből. A szép képeken túl (én már ezen a ponton bebuktam ezt a karriert:-) nem árt némi újságírói múlt, és tudatos brandépítés. Berzselics Ildikó A két cica konyhája című blogja megfelel az előbbieknek, nem csoda, hogy hamar népszerűvé vált, és most már szakácskönyv formájában is olvashatjuk a recepteket.
Aki hozzám hasonlóan rendszeresen olvassa a blogot, azt nem éri meglepetés, ha végignézi az egyszerű, hétköznapi hozzávalókból készülő, egyáltalán nem bonyolult, mégis ügyes, nem mindennapi praktikákkal megbolondított finomságokat A könyv nem akarja megváltani a világot, afféle kézikönyvként szolgál elsősorban hozzám hasonló kezdő házitündéreknek. Az elején praktikus tanácsokat kapunk háztartásunk összeállításához (milyen jól jött volna ez nekem néhány évvel ezelőtt!), közvetlen, barátnői stílusban tálalva.
Nem ömlesztve olvashatók a receptek, hanem tematikusan csoportosítva (előételek, saláták, levesek, húsok, halak, főzelékek, egytálételek, tésztafélék, zöldséges ételek, desszertek, befőzés, italok), az alapreceptektől haladva a bonyolultabbak felé.  Jól felépített, átlátható a szerkezet, könnyen megtalálhatjuk benne, amit keresünk, a receptek leírása érthető, követhető. 
Végre egy helyen megtalálom az alaplevek elkészítési módját, a befőzés rejtelmeit, egyszerű, mégis különleges ételeket készíthetek a tetszetős kis könyv segítségével. Kezdőknek készült, de haladók is találnak benne jó ötleteket, érdemes beszerezni, mindenkinek ajánlom!
A hosszabb kritika most elmarad, ugyanis nagyon sürgősen el kell készítenem azt a banános kölespudingot, amibe azonnal beleszerettem...

2014. március 1., szombat

Kutyuli...egy frászt, Cujo!

Egy újabb pipa a listán: Stephen King - Cujo

Huh, életem egyik legkiakasztóbb könyve volt. Szó szerint rettegtem olvasás közben - hiába, Mr. King nem véletlenül világhíres író.Tényleg olyan jól ír, amilyen a híre.



Miről is van szó? Egy édes kis buflák bernáthegyit (Cujo), megmar egy denevér. Ezzel nem is lenne gond, csakhogy a blöki nem volt beoltva veszettség ellen, ezért a blöki lassan bekattan. Hogy röviden összefoglaljam: szíjjelmarcangol több embert, egy fiú meghal (nem a kutyaharapás miatt, hanem mert Cujo miatt 2,5 napot tölt egy kocsiban a tűző napon), egy anya majdnem meghal (ő is a kocsiban volt a fiúval), Cujo a könyv végén elpusztul. Egészen pontosan az anyuka sz.rrá veri ez baseball ütővel.

Ami nagyon jól le van írva, és egyben hátborzongatóvá teszi az egészet, hogy mi játszódhat le szegény veszett kutyuli agyában, hogyan jut el a családszerető buflák kutyuli addig, hogy beszűkült aggyal az legyen az életcélja, hogy megölje a NŐt és a FIÚt, akik miatt olyan pocsékul érzi magát. Legalábbis szerinte miattuk.
Az anya harca a veszett kutyával (és szétesőfélben lévő házasságáért valamint a kiszáradófélben lévő fiáért) egyszerűen szívszorító. Nem akarom megtudni, milyen érzés lehet ennyire beszűkült világban élve csak a túlélésért harcolni. Fájt olvasni, de nem tudtam abbahagyni.

Kutyatartóknak nem nagyon ajánlom a könyvet, mert utána szerintem a kutyus minden morgására összerezzennek, az tuti.