2014. október 23., csütörtök

Oborni Teréz: Erdély fejedelmei


Soha nem volt Tündérország az a különleges állam, amely az Oszmán Birodalom és a Habsburgok fennhatósága közé ékelődött be, a három részre szakadt Magyarország részeként. Politikai okoknak köszönhette a létrejöttét, és természetszerűleg ugyanezen okok miatt lépett le a történelem színpadáról, miután már nem volt szükség rá. De addig rengeteg vér és szenvedés volt az ott élők osztályrésze, ugyanakkor jobb idők is jártak rájuk néha, amelyekért érdemes volt két világ között félúton megtalálni azt a keskeny mezsgyét, amely nem viszi végromlásba a népet. 
Erdély történetéről és a fejedelmekről rengeteg különböző rendű és rangú alkotás született már, Ugron Zsolna Báthory Annáról szóló könyve újra divatba hozta ezt a korszakot. Jómagam történelemrajongó lévén nagyon sokat olvastam már a témában, a lektűrtől a tudományos igényű munkákig, de azt kell mondanom, hogy Oborni Teréz történész könyve messze a legjobb közülük.
Ne várjunk romantikát, lovasvágtát, asszonyi szíveket porba zúzó daliás fejedelmeket, de unalmas professzori értekezést sem. Szórakoztató, de tárgyilagos leírást kapunk Erdély első embereiről, részrehajlása nélkül, csak a tényeket bemutatva. Egymás után sorakoznak előttünk a történelemórákról ismert alakok, de egyrészt reális  történelmi kontextusba helyezve, másrészt pedig emberközelbe hozva. Vagyis a politikán, az emberi jellemvonásokon túl megismerhetjük a magánembert is (olyan pikáns dolgokra is fény derül, hogy Báthory Zsigmond például orvosi okok miatt nem volt képes eleget tenni férji kötelességeinek, amely az emberi tragédián túl nagyon sokba került az országnak, hiszen egy Habsburg főhercegnő volt a feleség, tehát itt lett volna a soha vissza nem térő alkalom a tartós békére). Az sem túl közismert, hogy Erdélynek női fejedelme is volt Brandenburgi Katalin személyében, de sajnos nem túl sok idő adatott meg neki, hogy bebizonyítsa, egy hölgy is el tudja kormányozni az erősen macsó beállítottságú államot (a sors fintora, hogy végül azért kellett lemondani röpke egy év után, mert olyan pasiba szeretett bele, akinek csak a pénze kellett, és ezzel a méltatlan szerelemmel teljesen hiteltelenné vált uralkodói minőségében - mert ezt egy nőnek nem nézték el akkoriban). 
Nagyon sok érdekességet olvashatunk a nagyon olvasmányosan, ugyanakkor tudományos igénnyel megírt könyvben, sikerült jól eltalálni a stílust, miközben jól szórakozunk, a kellő mélységű történelmi áttekintést is megkapjuk a korról, amelyben az adott uralkodónak vezetnie kellett országát. Szomorúan szép képet kapunk arról, hogyan vált a nagy fejedelmek által felvirágoztatott állam a nem túl túl dicső utódok rossz döntései, illetve a történelem alakulása miatt múlt idővé.
Szórakoztató, érdekes, okos könyv, mindenkinek ajánlom!

9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése