2013. április 30., kedd

Cserna - Szabó András - Darida Benedek: Nagy macskajajkönyv

Jártatok már úgy, hogy ültetek a vonaton, gyanútlanul elkezdetek olvasni egy könyvet, majd először csak jólnevelten elkezdtetek döcögni magatokban, majd az oldalak előrehaladtával oldódtak a gátlásaitok és egyre hangosabban kezdtetek nevetni? Na, én pontosan így jártam ezzel a könyvvel, vicces volt, hogy a környékemen ülők előbb furcsán néztek rám, majd egymás után kérdezték, hogy mi az a jó könyv, ami ennyire szórakoztató. Azt hiszem, szereztem Cserna - Szabónak ingyen és bérmentve néhány rajongót..
Na, nem mintha olyan nagy szüksége lenne rá, hiszen Cserna - Szabó András a kortárs irodalom fenegyereke, legújabb könyve (Szíved helyén épül már a Halálcsillag - már tervbe van véve az elolvasása) miatt mostanában elég nagy lett körülötte a médiafelhajtás, amit dicséretre méltó humorérzékkel visel.
A kiváló író igazából gasztromániájának köszönheti hírnevét. Bár kiemelkedően jó novellista és az esszéi sem megvetendők, mégis az Ede a levesben című könyvének köszönheti az áttörést, mely műfaját tekintve szépirodalmi szintű gasztrokönyv. Volt szerencsém hozzá (bár az író esszékötetét  - Mérgezett hajtűk - előbb olvastam, és az is tetszett), egyrészt sok újat lehet megtudni a gasztronómia történetéről (pl. a legendás Czifray szakácskönyv névadója nem is létezett, igazi gasztrokrimi, kötelező darab annak, aki egy kicsit is szeret a konyhában ténykedni), másrészt olyan magával ragadó szövege van, hogy letehetetlen.
Na de nem csak étellel él az ember, hanem itallal is. És néha bizony elveti a sulykot..A hétköznapi emberekkel is megesik az ilyen csúfság, a felfokozott érzelmi életet élő művészekkel (főleg az írókkal..) pedig "kicsit" gyakrabban. A könyv az irodalom nagyjainak és kisjeinek katzenjammerben gazdag életébe enged bepillantást, fergeteges szöveg kíséretében. 
A könyv időrendben haladva veszi számba a kor ikonikus nagyjainak nem túl közismert sötét oldalát: gyakorlatilag minden ájultan tisztelt íróról és költőről kiderül, hogy igazából masszív alkoholista volt, és mindenek voltak csak szentek nem. Miközben a májas olvasó betegre neveti magát a leírásokon, megismerheti kedvenc szóbűvészének emberi oldalát, azonban nem bántó, sértő módon, hanem a megértő utókor hangján.
A fejezetek végén nem hétköznapi receptek is találhatók, amelyek a macskajaj gyógyítására szolgálnak, az adott téma stílusában írva. Hihetetlen nyelvi lelemény (csak annyit mondok: eperkutyus..), sodró lendület jellemzi a könyvet, melynek során óriási irodalmi tudásanyag  kerül átfecskendezése a könyv olvasóinak tudatalattijába. 
Mindenkinek ajánlom, macskajajra fel!





2013. április 16., kedd

Kondor Vilmos: Budapest novemberben



Eltelt néhány év, amíg nem találkoztunk Gordon Zsigmonddal. Nincs túl jó passzban: éppen egy hullaházban áll, és a nevelt lánya holttestét kell azonosítania. A jó hír az, hogy egy másik holttest fekszik a boncasztalon, a rossz az, hogy ha már így alakult, ideje megkeresni a tékozló lányt Budapesten. Ha nem mondtam volna még, 1956 októberében vagyunk. Így Zsigmond és neje felül az utolsó Bécsből (merthogy közben áttette oda a székhelyét) Budapestre tartó vonatra, és a forradalom vérzivatarában kétségbeesve keresni kezdik a lányukat.
Kondor Vilmosból az előző regény óta profi író lett, vagyis a noir stílus megmaradt, de sokkal tudatosabban ír. Továbbra is maximálisan kiszolgálja az olvasót, a krimi minden műfaji kívánalmainak eleget tesz, végig izgalmas marad a könyv, azonban a karakterek már sokkal kifinomultabbak, érzékenyebbek, mint korábban.
A könyv hitelesen mutatja be a forradalmi Budapestet, továbbra is megmarad a filmszerűség, de a szereplők sorsa mélyebben megérinti az olvasót, tiszta szívvel szurkol Gordonnak, hogy sikerüljön a családegyesítés.
Gordon Zsigmond alapjában nem változott (fanyar humora is a régi), azonban sokkal érettebb lett: nincsenek illúziói, kicsit talán meg is keseredett (na mondjuk ezt nem csodálom, időközben vendégeskedett egy kicsit Péter Gáboréknál az Andrássy úton, azt nem könnyű kiheverni), azonban teljesen új oldaláról mutatkozik be szerető apaként és férjként. A fiatal lányokkal soha nem könnyű, hát még akkor, ha egy hétpróbás gazemberbe szeretnek bele egy forradalom kellős közepén.. 
A könyvben fontos szerepet kapnak a mellékszereplők, figyelemmel kísérhetjük a forradalmi lázban égő ifjakat, riadtan figyelő idősebbeket, és a bölcsen beszélő legidősebbeket. A kávéházak kora már lejárt, füstölgő autóroncsok, felborult villamosok, titkos búvóhelyek mentén vezet utunk, melynek vége egy új kezdet..
Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy a Kondor Vilmos - könyvek filmért kiáltanak, szerintem biztos a nemzetközi siker!
 







2013. április 6., szombat

Neil Gaiman: Sosehol


Isten hozott mindenkit Neil Gaiman csodálatos álomvilágában!
Hogy kicsoda Neil Gaiman? 1960-ban született lengyel bevándorlók gyermekeként Angliában. Egészen fiatal korától kezdődően hatást gyakorolt rá a sci-fi és a fantasy, többek között Tolkien és Ray Bradburry művei. A 80-as évek elején belekóstolt az újságírásba, cikkeket és könyvkritikákat írt. 1984-ben jelent meg első könyve, a Duran Duran zenekar története.
Sok műfajban alkot, legnépszerűbb alkotásai talán a képregényei, elsősorban a Sandman-sorozat, ami a műfaj klasszikusának számít. Prózaíróként különös, stílusba nehezen besorolható történeteket ír, mint pl. a Csillagpor (amelyből egy egészen rossz film készült). A nagy áttörést a 2000-es Amerikai istenek hozta meg neki, minden könyves díjat megkapott érte, és a nem sci-fi olvasok körében is népszerűvé tette. Gyermekkönyveket, dalszövegeket, forgatókönyveket is ír.
A Soseholt minden könyves blog az egekbe dicsérte, ezért nagyon kíváncsi lettem rá. Igazából a műfaji besorolása ragadott meg: urban-fantasy, ilyen sem volt még, mi lehet ez? 
Már a kötet címlapja is hívogató, elindítja a fantáziát. Aztán az ember kinyitja a könyvet, elkezdi olvasni az első oldalt, és mentethetetlenül rabja lesz a történetnek. Együltömben végigolvastam, és a végén csalódottan néztem fel: ne már, tényleg vége van?
Richard Mayhew a fiatal üzletember jó úton van a fényes karrier, szép feleség és a dögunalmas, ámde kellemes élet felé. Aztán egy este a menyasszonyával éppen vacsorázni igyekeznek, amikor meglát egy koszos lányt az utcán feküdni. És valami megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érzi, segítenie kell neki. Így is tesz, ámde jótette jutalmául nem jót kap, hanem sokkot: a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. 
Érdekes társaságba csöppen: Ajtó - így hívják a lányt, akit megmentett, egy nemesi család tagja, aki családja gyilkosát üldözi, de Carabas márki a lenti London emblematikus alakja, szívességeket kér és kap, ő az alfa és az omega, egy titokzatos figura, aki bűn és erény határvonalán egyensúlyoz, és Vadász, akinek az a hobbija, hogy a világ legnagyobb szörnyeivel áll ki párviadalra,  lesznek az útitársai a fantázia világában.
A nyomozás közben folyamatosan változik a tér és az idő, a fenti és a lenti London párhuzamosan éli életét, és miközben a két hihetetlen beszélőkével megáldott bérgyilkos, Mr. Croup és Mr. Vandemar elől menekülnek, találkoznak egy igazi angyallal, Islingtonnal is (akinek megvannak a maga sötét titkai..)
Hosszú az út, de végül mindenki megtalálja saját magát, mi pedig kétségbeesetten keressük a bejáratot a varászlatos lenti Londonba, hogy soha ne legyen vége a fantasztikus kalandoknak.
Varázslatos a könyv, végtelen fantáziával és humorral írta meg Gaiman. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, de vigyázat, azonnali függőséget okoz!
A könyvből a BBC Rádió készített hangjátékot az idén, ha leülepszik bennem a könyv, biztosan meg fogom hallgatni (és egyáltalán nem azért, mert Benedict Cumberbatch adja a hangját Islington angyalnak..).






2013. április 1., hétfő

Nem vénnek való vidék

A Cohen testvérek nem kiscserkészek. Aki látta a Fargót, az tudja, hogy miről beszélek, aki nem, az sürgősen nézze meg! Nem képregényfilmeket készítenek, hanem elgondolkodtató, súlyos mondanivalókat hordozó filmeket, melyekben nem csorog a vér, viszont sokkal félelmetesebbek, mint egy sima horrorfilm. Az atmoszféra teremtés az erősségük, kevés szóval mondanak sokat.
Nem semmi volt, amit Javier Bardem  művelt az új James Bond filmben, ezért elhatároztam, megnézem, hogy mire is  kapta 2008-ben az Oscar-díját.
Amerika, kisváros a sivatagban. Llewleyn, a veterán katona (Josh Brolin) teljesen véletlenül megtalálja egy kábítószervita áldozatait, és elvisz egy nagy táska pénzt a helyszínről. Végzetes hibát követett el. Ugyanis ezzel magára szabadította Anton Chigurht, a bérgyilkost (Javier Bardem). Anton nem hétköznapi gyilkos: egy gázpalackkal a kezében járkál, melyet időnként kulcsként használ ajtókhoz, időnként fegyverként emberi fejekhez. Sajátos elvek szerint éli az életét, egy érme feldobásával dönt életről és halálról. Nyugodt, szenvtelen, kegyetlen. Nem sokat beszél, de rettenetesen félelmetes alakja betölti a vásznat. Llewleynnek nem sok esélye van ellene, de azért egész ügyesen próbálkozik. Kettőjük játszmájába belekeveredik a helyi seriff, Ed (Tommy Lee Jones), és egy fejvadász, Carlson Wels (Woody Harrelson) is. A nagy leszámolás és a happy end sajnos elmarad, Anton egy majdnem végzetes autóbaleset után elsétál. A seriffnek csak annyi marad, hogy nyugdíjba megy, és szomorúan elmélkedik azon, hogy ez a vidék már nem neki való..
A szöveg zseniális (Cohenék nem véletlenül kaptak érte Oscar-díjat), a párbeszédek ugyan semmiségekről folynak, mégis hátborzongatóan félelmetesek (a benzinkutas jelenetet kizárólag erős idegzetűek nézzék meg, én halálra rémültem tőle, pedig "csak" beszélnek benne.). A filmben sok a váratlan fordulat, azonban nem tartja fenn végig az intenzitást, van benne néhány üresjárat, ki nem bontott jelenet és karakter. Az atmoszférateremtés olyan erős, hogy ezek nem szembetűnőek. 
Javier Bardem félelmetesen egyszerű eszközökkel játssza a bérgyilkost, nem sokat beszél, de a testtartása, a mozdulatai, a szenvtelen arcában élő szeme mindent elmond. Brutálisan erős a jelenléte a filmvászon, mindenkit lemos a színről. Tommy Lee Jones ezredik seriff szerepében is tud új színt vinni a figurába, Woody Harrelsont is jó lenne többet látni a filmvásznon. Josh Brolin jó színész, de nincs egy szinten Bardemmel, ez azonban nem zavaró, mert nincs túl sok közös jelenetük. 
Nyomasztó film, a vidéki Amerika reménytelensége, brutalitása ott ég minden filmkockáján. Nem könnyű szabadulni a hatása alól, de egyszer mindenképpen látni kell!
8/10