2012. december 25., kedd

Pi élete

Nos, a jövő évi Oscar díj technikai kategóriái ezennel elkeltek. Ez már biztos.
Végre megtudtam, mit tud a 3D! Az agyatlan akciófilmekhez, és a nagyon dögös képregényfilmekhez érdemben nem sok mindent tett hozzá ez a technika, a bájos rajzfilmeket ugyan cukibbá tette, de ez a film bizonyítja, hogy értő kezekben művészetté válhat a csúcstechnológia.
Pont az van meg benne, ami A hobbitból hiányzott: a mondanivaló, a filozófiai mélység.
A történet röviden: Pi egy indiai fiú, akinek a szülei magánállatkertet tartanak fent, és a politikai változások miatt új életet akarnak kezdeni Kanadában, néhány állatuk társaságában hajóra szállnak és elindulnak választott hazájukba. De hajótörést szenvednek, egyedül Pi és néhány állat: egy zebra, egy orángután, egy hiéna és Charlie Parker, a tigris éli túl a katasztrófát. Rövidesen  ketten maradnak: Pi és a tigris, összezárva egy kis csónakban a tengeren, együtt küzdenek a túlélésért. Nem tűnik túl izgalmasnak, ugye? Pedig az! Hihetetlen látványorgiában jelenik meg a tenger mindennapi élete: bálna, haleső, elvarázsolt sziget, stb.
Bár a film elején lelövik a poént, hiszen Pi mondja el a történetet egy újságírónak, tehát biztosan túl fogja élni a kalandot, mégis végigizguljuk az eseményeket: hogyan szelídíti meg a tigrist a fiú, hogyan harcolnak egymással, a fiú belső harcait, a lélek próbáját, az elme egyre mélyebb bugyrait. Egy fantasztikus belső utazás, amelynek a végén nagyon sokat megtudunk saját magunkról is. 
A film egy híres regény alapján készült, Ang Lee (Értelem és érzelem, Túl a barátságon, Tigris és sárkány) kezében pedig életre kelt a képzelet. A csúcstechnika Charlie Parker, a tigris alakjában mutatkozik meg igazán: fel sem tűnik, hogy animációról van szó, teljesen élethű az állat, sőt még érzelmeket is képes kifejezni. Félelmetesen jó, tényleg, hihetetlen, hogy már itt tart a technika..
De a technika semmit sem érne a jó forgatókönyv (nagyon nehéz regényből jó forgatókönyvet írni, lásd pl. A hobbit), a tökéletesen kiválasztott főszereplő (Suraj Sharma  kifejező arca és eszköztelen játéka nélkül a film csupán matiné lenne, hiszen hiába a technika, minden film a színészeken áll vagy bukik), a jó arányérzék (a jelen és a múlt folyamatosan egymás mellett létezik, nem szájbarágós a mondanivaló, gondolkodásra késztet, katarzist ad) nélkül.
Mindenkinek javaslom ezt a filmet, a gyerekek és a felnőttek szintjén is katarzist nyújt, érdemes megnézni!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése