Nem érdekelnek a fanyalgó megjegyzések, én még ma is imádom a Bud Spencer-Terence Hill filmeket! Akárhányszor leadja a tévé, mindig megnézem őket, és bár már kívülről ismerem a történeteket, még mindig betegre tudom nevetni magam rajta. Ezek az alkotások a közönségnek készültek, és olyan jól eltalálták a két főszereplő karakterét, annyira jó szöveget írtak nekik, hogy még ennyi év után is hat ránk a varázsuk. Alacsonyan szállnak bennük a pofonok, nincs hiány poénokból, a dögös Terence és a mackós Bud verhetetlen páros még ma is! Habár nekem pasiban a magas, sportos fiúk jönnek be, mégis Carlo Pedersoli (akiről ma már senki nem gondolná, hogy egykoron olimpiai bajnok vízipólós és világszintű úszó volt) a kedvencem, az ő egyszerű, jólelkű, emberi alakját már kicsi koromban a szívembe zártam.
De múlnak az évek gyermekkorunk kedvence felett is, hihetetlen, de már túl van a 80-on. Néhány éve jelent meg önéletrajzi könyve, amelyet természetesen azonnal elolvastam, és mivel imádtam, hirtelen felindulásból el is követtem róla egy portrét a filmes blogon. Hatalmas siker lett világszerte az óriáscsecsemő életének regénye, törvényszerűen érkezett a folytatás, amely természetesen a közelében sincs az első könyvnek, de ennek ellenére jó olvasni, mert szórakoztatva tanít meg benne sok mindent az életről egy idős ember a fiatal olvasóknak. Nem, ebben sincsenek szaftos magánéleti pletykák (Bud több mint 50 éve nős, soha nem voltak botrányai, ő egy egyszerű olasz férj, apa és nagypapa), forgatási sztorik is csak elvétve, viszont ha figyelmesen olvassuk a sorokat, nagyon okos gondolatokat találunk benne. A világhírű színész olyan dolgokra hívja fel a figyelmet a saját élettörténetén keresztül, mint a család fontossága, a jó házasság titkaiba is beavatja az olvasókat (istenien szórakoztam a sorain, egy megveszekedett papucsférjről van szó!), nem hallgatja el üzleti és emberi bukásait sem, mindezt könnyed, szórakoztató stílusban, úgy, ahogyan a filmekben megszokhattuk tőle.
Azonban sajnos nem áll össze egységes egésszé a könyv, nem mondanám, hogy csak azért íródott, hogy még egy bőrt lehúzzanak az olvasókról (Bud sikeres üzletember, biztosan nem a pénzért adta ki ezt az írást a kezei közül), de nem is sikerült eldönteni, hogy mi lett volna az igazi célja, Körülbelül úgy határoznám meg a végeredményt, hogy Bud csapongva mesél nekünk sok mindenről, ami neki fontos. Nem egyenletes a könyv stílusa, vannak őrülten zseniális részei (az a fejezet, amely arról szól, hogy mit tenne Bud, ha találkozna a filmvászon nagy alakjaival, a sírva nevetős kategória), de bizony akadnak olyan oldalak, amelyeket türelmetlenül forgat át az olvasó, mert már olvasta az előző könyvben a történtet. Rajongóknak kötelező, de a többieknek inkább a korábbi önéletrajzot javasolnám, mert az fényévekkel jobb.
Közepes önéletrajzi írás, amelynek megvannak a maga szépségei, de sajnos eléggé felejthető könyv.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése