2013. június 6., csütörtök

Földes András: Erőss Zsolt, a Himalájánál magasabbra


Napokig hittem a csodában. Vártam, hogy Zsolt lejön a hegyről, belemosolyog a kamerába, és véget ér ez a rossz álom. Döbbentem néztem a mászótársak, és a felesége nyilatkozatait, hogyan mondhattak le róla? Miért nem keresték jobban? Miért, miért? A hősök nem halhatnak meg, nem? Pedig sajnos de..
Aztán még döbbentebben néztem/olvastam a média mocskolódását, bűnbakot keres mindenki. Én ebben nem hiszek, Zsolt évtizedek óta hegymászó volt, tudta, hogy milyen veszélyt vállal, tudta, hogy ez benne van a pakliban, saját döntése alapján vágott neki a hegynek. Nekem nem bűnbak kellett, hanem válasz. Miért vállalta egy családapa az életveszélyt, a felesége pedig miért engedte el?
Már régen megvettem ezt a könyvet, úgy terveztem, akkor olvasom el, ha sikerül az expedíció, és újabb sikernek örülhetünk. Szomorú okból sajnos, de most jött el az ideje. És amikor letettem a könyvet, megértettem a család, a társak nyilatkozatait. A hegyek világa egy másik világ, ott nem érvényesek az általunk ismert szabályok.
A könyv írója, Földes András maga is hegymászó, részt vett több, Zsolt által vezetett túrán, tehát nem laikus újságíró írta a könyvet. Nem tudunk meg hatalmas magánéleti titkokat Zsoltról, nincs heroizálás, csak olvasmányos formában leírt tények. 
Megismerhetjük a székely kisfiút, aki egy kis faluban nőtt fel, melyet hatalmas hegyek öveztek. Pusztán hobbiból kezdett mászni, de hamar megszerette. Amikor családjával Magyarországra költöztek, akkor sem hagyott fel vele, és szerencséje is volt, a munkahelye miatt belekerült a nagyon zárt hegymászó társadalomba. 
A hobbiból szenvedély lett, a szenvedélyből pedig az élet értelme. Egyre magasabb hegyek jöttek, és egy magasabb elvárások saját magával szemben. Magának való ember volt világéletében, ezért a mászási stílusa is egyedi volt: főleg egyedül szeretett lenni a heggyel, mindig új utakat, stílusokat próbált ki. 
Tudjátok, mit jelent a Hópárduc kifejezés? Az egykori Szovjetunió legnevesebb hegymászóinak kitüntetése volt. Az 5 szovjetunióbeli hétezrest meghódító mászók az Orosz Hegymászó Szövetség Hópárduc fokozatát nyerik el. Ez csak egy oklevél, dicsőséget jelent, nem pénzt. És Zsolt legyűrte mind az öt kérdéses hegyet 1994-ben. Innentől kezdve komolyan vették hegymászó körökben. 
Nem volt gazdag ember, mindig komoly problémákat okozott neki a túrák anyagi hátterének megteremtése, de szerencsére a 2000-es évek elején több magyar expedíció is indult a Mount Everest meghódítására, így 2001-ben és 2002-ben is tagja lehetett a csúcstámadásra induló csapatnak. 2001-ben nem jártak sikerrel, ráadásul egy barátját is elveszítette. 2002-ben aztán feljutott a csúcsra, a média pedig sztárrá tette. 2010-ben egy nagyon egyszerű túra közben érte a baleset, ami után saját döntése alapján amputálták a lábát. Azt mondta, hogy műlábbal tud még hegyet mászni, rossz lábbal nem, ezért nincs kérdés. És megcsinálta, lábra állt, és fél év múlva újra mászott. Hihetetlen lelkiereje például szolgálhat mindnyájunk számára. Az én szememben igazán ekkor lett hős.
Okosan élt az ismertség nyújtotta előnyökkel, hiszen a pénzügyi háttér így már adott volt, így a komolyabb szakmai kihívásokat jelentő, de nem annyira ismert hegycsúcsok felé fordult. Kitűzte célként, hogy a világ mind a 14 nyolcezres csúcsát megmássza. 10-ig jutott...
A könyv kendőzés nélkül leírja, hogy milyen az élet a hegyen. Nincs semmilyen köze az általunk ismert civilizációhoz, ott csak a hegy van, amit le kell győzni, hó van, fagy és jég. És hiába vannak körülötted társak, egyedül vagy mindvégig. Ha baj van, az a szabály, hogy előbb magadat mentsd, aztán a többieket. Kegyetlen, de az életet jelentő szabály. 
Bár sokan gondolják, hogy manapság a hegymászás már nem veszélyes, hiszen teljes iparág épült a Mount Everesten a csúcstámadók kiszolgálására, de ez nincs így. Számtalan horrortörténtet olvashatunk a könyvben a hobbihegymászókról, akik nincsenek felkészülve arra, hogy szembe kell nézniük a heggyel és saját magukkal a szükséges fizikai és lelki alapok nélkül. Az igazi hegymászók a saját erejükből jutnak fel a csúcsra, mindenféle flanc és műsor nélkül. Mert ez nem baráti mulatság, itt bizony hideg van, fagyások vannak, táborépítések vannak, és a csúcsra vezető út hosszú és kemény., melynél csak egy rosszabb van: a lefelé vezető út. És bármikor jöhet egy lavina. Az életveszély folyamatos, de a hegy olyan, mint a drog: nem lehet leszokni róla, amíg élsz, hívni fog.

A hegy nem győzött le téged, csak hazahívott. Örökre.

Nyugodj békében, Hópárduc!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése