Mautner Zsófi: Főzőiskola - középfok

Mautner Zsófi merészet húzott, amikor vállalta, hogy abszolút kezdőknek készít abszolút alapreceptekből összeállított szakácskönyvet, de bejött neki, hatalmas siker lett a Főzőiskola -alapofokon, ezért nem meglepő módon már meg is jelent a folytatás. Ami azért már jóval Zsófisabb, de továbbra is könnyen elkészíthető ételek találhatóak benne, olyan ínycsiklandozóan leírva, hogy még nekem is megjött a kedvem a lekvárfőzéshez.

Abszolút a könyv célcsoportnak tartom magam, mivel elég régen lófrálok már a konyhában ahhoz, hogy a legalapvetőbb dolgokat tudjam, ahhoz azonban nem, hogy vegyem magamnak a bátorságot bonyolultabb ételek elkészítéséhez (inkább vagyont költök főzőiskolára:-)). Izgatottan lapoztam végig, természetesen azonnal találtam olyan receptet, amit kineveztem vasárnapi ebédnek (padlizsános tepsis lecsó), ezért rohantam kifosztani a zöldségest, a könyvhöz tartozó dvd-t az utolsó képkockáig végignéztem, és halálosan boldog vagyok, mert végre megtudtam, hogyan lehet meghámozni a és kimagozni a paradicsomot é! 

Eddig rettegtem a lekvárfőzéstől, roppant bonyolult folyamatnak tartottam, most viszont a saját szememmel láttam és olvastam, hogy mennyire egyszerű a folyamat, valószínűleg még a nyáron megpróbálkozom vele. Kaptam egy tuti pizzareceptet, egy dagasztás nélküli kenyérrel is beljebb vagyok, és azt is megtudhattam, hogyan kell paprikát sütni. A kovászos uborkát utálom, tehát valószínűleg soha nem fogok elrakni, de azért jó tudni, hogyan készül ez a finomság. Málnagranita tuti kipróbálós, néhány fagyi alaprecept szintén.

Egy jól szerkesztett, szórakoztatóan és érhetően leírt recepteket tartalmazó szakácskönyv, amely tökéletesen betölti az a funkciót, hogy az alapfokon túllépett konyhatündérek kedvét meghozza a kicsit bonyolultabb ételek elkészítéséhez.

Az egyetlen problémám az vele, hogy alapvetően nyári recepteket tartalmaz, pedig a többi évszakban is akad olyan recept, ami beleférhetett volna a középfokú konyhai tanulmányok keretében megtanulandók közé. De ennél nagyobb bajom ne legyen.

8/10

Baráth Katalin: Az arany cimbalom

Azt a betyár mindenit, mennyire hiányzott már Dávid Veron! Az ókanizsai zsurnálhölgy századelőn játszódó kalandjai immár negyedik alkalommal bűvöltek el, Baráth Katalin (csak névrokon!) romantikus krimisorozatának legújabb darabja a letehetetlen kategória!

Dávid Veron, azaz immár Remete Istvánné természete nem sokat változott a derék mérnökemberrel megkötött nász óta. Ugyanolyan kíváncsi, romantikus lelkületű mint egykoron, azonban testezete egyre inkább emlékezteti arra, amelyet elméje még nem tudott elfogadni igazán: áldott állapotban van, immár 7 hónapja viseli édes terhét. Egy nem túl jól indul nap után (kicsinykét összezördült az urával egy kép miatt) egy közeli településre utazik nőgyógyászati célzatból, majd felszáll egy emeletes zöld buszra, remélve, hogy minél előbb hazaér a fárasztó nap után. Azonban Remete Pista hiába várja estebédre durcás asszonyát, ugyanis amaz buszt rossz képű legények hatalmukba kerítik, és az utasokat Veronnal együtt elnyeli az alföldi puszta mélye. Nem kell sokat várni az első gyilkosságra, azonban ahhoz, hogy a tettesre és a kiváltó okra fény derüljön negyven esztendőt kell visszamenni az időben, a híres betyárkirály Rózsa Sándor korába....

Baráth Katalin stílusa határozottan javul, az első regények kicsit utánérzéses hangulata után immár rátalált a saját hangjára az írónő. Azon túl, hogy vérbeli krimit kapunk (azaz nagyon lehet törni a buksit, hogy ki a gyilkos), jól fel van építve a történet, a múlt és a jelen megfelelő ritmusban cserélődik, ütősek az egyes fejezetek befejező képei, kellőképpen izgalmasak a fordulatok, habár a könyv utolsó harmadára már biztosak vagyunk benne, hogy mi lesz a végkifejlet, de annyira élvezetes a stílus, hogy ez már tényleg mindegy .Mert igazából a jól eltalált nyelvezet, az, ami rabul ejt, az ízes alföldi tájszólás, a betyárvilág, és az Osztrák - Magyar Monarchia korának hű bemutatása, a kiváló karakterábrázolás adja a könyv szívét-lelkét. 

Dávid Veron -nak jót tett a házasság és a viselősség, kontúrosabb lett a szeleburdi lány alakja, Remete Pista továbbra is az ő másik fele, aki alapvetően egy biztonságot nyújtó,  nyugodt ember, de ha szeretett Veronja veszélyben van, bizony, még ő is ki tud jönni a sodrából. Az ifiasszony édesapjáról viszont nagyon sok újdonság derül ki, nem volt ő bizony mindig ilyen mintagazda. Rózsa Sándor legendás alakjáról is lehull a lepel, az öreg betyár emberi oldalát is megismerhetjük, de azért az a híres ostor nem egyszer kerül elő a történet folyamán a múltban és a jelenben egyaránt. 

Nagyon jó a könyv, bár a végére sajnos kicsit kifogyott a szufla, de nem baj, legalább lesz mit javítani a következő részben. Minőségi lektűr, igazi stílusbravúr, kiváló krimi, tökéletes szórakozást nyújt, mindenkinek ajánlom!

9/10 

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egy idősebb úr hosszú, mély álomból ébred. Döbbenten néz körül: a világ teljesen megváltozott, ő azonban ugyanaz maradt: Adolf Hitler. Az első találkozása a jelenkorral az alábbiak szerint alakul:

"- Hol van Bormann?

- Netom, nem ismerem a csávót.

- Életembe' nem  hallottam a nevét.

- Milyen feje van?

- Mint egy birodalmi miniszternek, donnerwetter!"

Ezután egy focizó fiúhoz fordul:

"- Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"

Erős kezdés, azonnal megragadja az olvasó figyelmét, aki kíváncsian kíséri figyelemmel, hogyan találja fel magát a jelenkori Németországban a Führer, a média segítségével hogyan hódítja meg újra a semmiből indulva az embereket. Mindenki azt hiszi, hogy egy színész, aki Hitlert játssza kiválóan, így bekerül egy tévéshowba, hatalmas sikert arat, az internet sztárja lesz, széles közönséghez eljutnak a gondolatai, félelmetesen gyorsan adaptálódik a modern korhoz, hiszen csak a technika változott, a tömegpszichózis lényege nem változott. Vajon újra sikerül a lehetetlen: uralomra tud jutni a Führer a mai Németországban?

Először a stílus ragadja magával az olvasót, habitustól függően csendben kuncog vagy hangosan nevet a zseniálisan jó szövegen, azonban a könyv közepe táján lassan rádöbben, hogy ez bizony egy politikai szatíra fantasztikus stílusbravúrba csomagolva. Bemutatja korunk médiafüggő társadalmát, a politika mocsarát, és rádöbbent arra, hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk.

Nem tökéletes a könyv, a befejezés sajnos elég laposra sikeredett, de összességében remek, régen szórakoztam ilyen jól, és gondolkodtam el ilyen komolyan a mondanivalón. Kötelező darab!

9/10

Sophie választ.

Egy újabb pipa a listáról.

William Styron: Sophie választ

Miről is szól? Szerelem, bizalom, csalódás, szex, frusztráció, élet, halál, zsidóság, Amerika a 40-es években, New York kontra a déli államok, Auschwitz. Adva vagyon a szerző, aki harcolt a 2. világháborúban, majd ezt túlélvén-kihevervén New York-ba megy, könyvkritikusnak áll (elég rövid ideig), majd nekiáll megírni A könyvet. Eközben találkozik Sophie-val és Nathannal, akik a legnagyobb inspirációt jelentik neki.

A könyv igazából arról szól, hogyan  zajlik az a nyár, amíg egymás életének részei lesznek. Sophie egy lengyel lány, aki megjárta Auschwitz poklát, és onnan olyan sérülten került ki (testileg-lelkileg egyaránt), hogy onnan nincs menekvés. Sophie szinte állatias ösztönnel ragaszkodik Nathan-hez, a magával sodró kiállású zsidó férfihez. Sajnos csak később derül ki, hogy a férfi szó szerint elmebeteg, és ezen a droghasználata sem segít, sőt... A kapcsolatukról Ady jut eszembe, és a Héjanász az avaron. Tépik, szaggatják egymást jó és rossz értelemben egyaránt. Egyértelműen látható, hova tart a kapcsolatuk, hiszen hiába próbálnak elszakadni egymástól, képtelenek rá. Bármit is tesz vele Nathan, Sophie mindent megbocsát neki, mindig visszatér hozzá. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik a borzasztó önvád, ami a táborban alakult ki benne. 

Nagyon megfogott a könyv, hátborzongatóan írja le Sophie szenvedéseit a háború előtt, alatt és után. Auschwitz-on nincs mit részletezni, azt a borzalmat nem lehet ép ésszel felfogni. A Nathannal folytatott, öngyilkosságba vezető kapcsolata olyan mindent elemésztő kapcsolat, amit messziről irigyel az ember, de benne élni nem akar.

Egyszerre gyönyörű és rettenetes a könyv. 5/5.

Robert Aldrich: Birodalmak tündöklése és bukása

Róma victor! Russell Crowe észvesztően dögösen fényképezve foglalta össze az utolsó igazi nagy világhatalom, a Római Birodalom lényegét az általam nagyon szeretett Gladiátor című filmben. Azaz a győztes impérium uralma alá hajtja a világot, vérben gázolva, illetve okos diplomáciával, ha azzal érhet el sikereket. Győzelem, glória, bőségben élő polgárok, a leigázott milliók pedig kit érdekelnek.

De minden birodalom belülről rohad el. A büszke Római Birodalmat is legyőzte az idő és a belső ellentétek, ma már történelem csupán egykori nagysága. Soha nem volt méltó utóda, egyetlen utána következő birodalom sem nőtt akkorára, mint ő, de ez persze nem jelenti azt, hogy azóta nem tündököltek és buktak el birodalmak a történelem színpadán.

Robert Aldrich az európai történelem professzora a sydney-i egyetemen. Számos gyarmati témájú könyve jelent meg, ezúttal a középkortól napjainkig vette górcső alá a birodalmakat. Rendkívül olvasmányosan, szórakoztatva tanítva oszt meg velünk nagyon érdekes tényeket.

Az Oszmán Birodalmat 1300-ban alapították és 1922-ig állt fenn. Ez idő alatt természetesen nem csak a háremekben töltötték az időt a szultánok, hódítgattak is időnként. Az ember lánya azt hinné, hogy mindent tud a török uralomról, pedig dehogy, rengeteg érdekességet sikerült megtudnom a kiváló író jóvoltából.

Spanyolország és Portugália különböző utat járt be a gyarmatosítás során, azonban hiába ömlött az Újvilág aranya, az elkényelmesedett hódítók szépen lassan kiírták magukat a történelemből.

Bármilyen meglepő, a kis Hollandia nagy területeket tudhatott magának, és a skandinávok sem fogták vissza magukat, ha lehetőség nyílt az országhatárok megváltoztatására.

Természetesen imádott Britanniám rövid történetét olvastam a legnagyobb figyelemmel. Túl sok újat nem tudtam meg ezen a téren (nem csoda, irgalmatlan mennyiségű könyvet olvastam már Angliáról), viszont rendkívül jól rendszerezve került bemutatásra a szigetország történelme.

Franciaországban sem csak volt mindenki számára elérhető a szabadság, egyenlőség és testvériség, a gyarmatok csak a múlt század második felében lettek önállóak.

Oroszhon cárjai sem ücsörögtek otthon a babérjaikon, szép nagy birodalmat építettek maguknak. Okosan különválasztja az író az Orosz Birodalmat és a Szovjetuniót, túlzásoktól mentesen foglalja össze a történelem ezen időszakát.

Az Ausztria - Magyarországról szóló rész különösen érdekes volt, hiszen egy külföldi tudós teljesen másként látja a történelmünket, mint mi magunk.

Belgiumnak egyetlen gyarmata volt Afrikában: Kongó, de ez elegendő volt ahhoz, hogy belekerüljön ebbe a válogatásba, és bizony nem kevésszer borzadtam el azon, hogy művelt európaiak milyen kegyetlenek tudtak lenni az afrikai bennszülöttekkel.

Bismarck kancellár híres volt arról, hogy nem támogatta a gyarmatosítást, mégis az ő nevéhez fűződik az első hódítás, azonban Németország túl későn kezdett ez irányú tevékenységbe ahhoz, hogy komoly tényező legyen, de azért őket sem kellett félteni.

A végére maradt a legérdekesebb rész: az Amerikai Egyesült Államok. Elsőre meredeknek tűnik itt említeni a szabadság földjét, hogyan is lehetne egy demokratikus ország világhódító, azonban amikor az író összefoglalja, hogyan alakult ki az USA mai területe, majd hogyan lett egyedüli szuperhatalom, az olvasó meg lesz győzve arról, hogy szigorúan történészi szempontból nézve igenis helye van Amerikának ebben a könyvben.

Szórakoztató, bár időnként elég tanáros stílusban megírt ismeretterjesztő könyv, mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet!

Bezselics Ildikó: Receptek a Két cica konyhájából

 Nem könnyű kiemelkedni a gasztroblogok tengeréből. A szép képeken túl (én már ezen a ponton bebuktam ezt a karriert:-) nem árt némi újságírói múlt, és tudatos brandépítés. Berzselics Ildikó A két cica konyhája című blogja megfelel az előbbieknek, nem csoda, hogy hamar népszerűvé vált, és most már szakácskönyv formájában is olvashatjuk a recepteket.

Aki hozzám hasonlóan rendszeresen olvassa a blogot, azt nem éri meglepetés, ha végignézi az egyszerű, hétköznapi hozzávalókból készülő, egyáltalán nem bonyolult, mégis ügyes, nem mindennapi praktikákkal megbolondított finomságokat A könyv nem akarja megváltani a világot, afféle kézikönyvként szolgál elsősorban hozzám hasonló kezdő házitündéreknek. Az elején praktikus tanácsokat kapunk háztartásunk összeállításához (milyen jól jött volna ez nekem néhány évvel ezelőtt!), közvetlen, barátnői stílusban tálalva.

Nem ömlesztve olvashatók a receptek, hanem tematikusan csoportosítva (előételek, saláták, levesek, húsok, halak, főzelékek, egytálételek, tésztafélék, zöldséges ételek, desszertek, befőzés, italok), az alapreceptektől haladva a bonyolultabbak felé.  Jól felépített, átlátható a szerkezet, könnyen megtalálhatjuk benne, amit keresünk, a receptek leírása érthető, követhető. 

Végre egy helyen megtalálom az alaplevek elkészítési módját, a befőzés rejtelmeit, egyszerű, mégis különleges ételeket készíthetek a tetszetős kis könyv segítségével. Kezdőknek készült, de haladók is találnak benne jó ötleteket, érdemes beszerezni, mindenkinek ajánlom!

A hosszabb kritika most elmarad, ugyanis nagyon sürgősen el kell készítenem azt a banános kölespudingot, amibe azonnal beleszerettem...

Kutyuli...egy frászt, Cujo!

Egy újabb pipa a listán: Stephen King - Cujo

Huh, életem egyik legkiakasztóbb könyve volt. Szó szerint rettegtem olvasás közben - hiába, Mr. King nem véletlenül világhíres író.Tényleg olyan jól ír, amilyen a híre.

Miről is van szó? Egy édes kis buflák bernáthegyit (Cujo), megmar egy denevér. Ezzel nem is lenne gond, csakhogy a blöki nem volt beoltva veszettség ellen, ezért a blöki lassan bekattan. Hogy röviden összefoglaljam: szíjjelmarcangol több embert, egy fiú meghal (nem a kutyaharapás miatt, hanem mert Cujo miatt 2,5 napot tölt egy kocsiban a tűző napon), egy anya majdnem meghal (ő is a kocsiban volt a fiúval), Cujo a könyv végén elpusztul. Egészen pontosan az anyuka sz.rrá veri ez baseball ütővel.

Ami nagyon jól le van írva, és egyben hátborzongatóvá teszi az egészet, hogy mi játszódhat le szegény veszett kutyuli agyában, hogyan jut el a családszerető buflák kutyuli addig, hogy beszűkült aggyal az legyen az életcélja, hogy megölje a NŐt és a FIÚt, akik miatt olyan pocsékul érzi magát. Legalábbis szerinte miattuk.

Az anya harca a veszett kutyával (és szétesőfélben lévő házasságáért valamint a kiszáradófélben lévő fiáért) egyszerűen szívszorító. Nem akarom megtudni, milyen érzés lehet ennyire beszűkült világban élve csak a túlélésért harcolni. Fájt olvasni, de nem tudtam abbahagyni.

Kutyatartóknak nem nagyon ajánlom a könyvet, mert utána szerintem a kutyus minden morgására összerezzennek, az tuti.