Lackfi János: Milyenek még a magyarok?

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar. Például:

- abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza.

- abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt

- abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

És íme néhány gyöngyszem iskolai dolgozatokból:

- a mocsári vész 1526-ban volt

- a századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat

- Arany János a velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra

Ez a kis ízelítő a könyvből is mutatja, hogy újabb merényletet indított a nevetőizmaink ellen Lackfi János, aki az egyik legjobb és legeredetibb kortárs író.  A Milyenek a magyarok című szellemes, eredeti könyvét imádtam (=betegre nevettem magam rajta), kíváncsian vártam a folytatást. Nos, a papírforma sajnos beigazolódott, nem lett olyan jó, mint az első rész, de ettől még nagyon jól szórakoztam rajta.

A könyv első fele fenomenális (azt hiszem szereztem néhány olvasót a kiváló írónak, mert olyan jókat kuncogtam a vonaton, amikor olvastam, hogy többen rákérdeztek, min szórakozom olyan jól), nyelvi lelemények sora melengeti  erre éhes lelkünket. Azonban sajnos a közepétől lassan, de biztosan csitulni kezd a lobogó szellem, ha nem is válik unalmassá, de ellaposodik a könyv. Ezzel együtt mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el, mert újra eszébe juttatja az író, hogy milyen gazdag a magyar nyelv, és az értő szellem milyen sokrétűen, ugyanakkor rendkívül szórakoztatóan tud játszani finom húrjain.

Jó könyv, megmutatja, hogyan tudunk jókat nevetni magunkon!

Ugron Zsolna: Erdélyi mennyegző

1608-ban fényes menyegzőt ülnek a kincses Kolozsvárban. A nagyságos fejeledelem, a tündöklően fiatal és népszerű tündérkirályfi: Báthory Gábor egyetlen húgát adja nőül Bánffy Déneshez. Az ifiasszony igazi Báthory: szenvedélyes, büszke, úrhatnám, szeszélyes. Esze legkisebb ágában nem volt hozzámenni a nála sokkal idősebb nemeshez, de nem volt választása, politikai okokból kénytelen volt kezét nyújtani a kiszemelt férjnek. Holott szíve minden rezdülése Esterházy Miklóshoz köti, aki sajnos rangban nem ér fel a Báthory-sajrhoz, ezért hiába mindkét fél  hajlandósága, egy szép szerelemmel rövidebb lesz a világ.

Báthory Anna a fejeledelem udvarának tündöklő csillaga lesz (a férjjel békében hagyják egymást, jobb ez így mindenkinek), azonban szállnak az évek, foszlik a tündérmese fátyla, lassan, de biztosan romlásba viszi a Báthory uralom a három részre szakadt Erdélyt, háborúk, politikai intrikák zilálják a hétköznapokat. Báthory Anna szerelmi bánatára szerelem kell, azonban hiába minden, nem tudja feledni Esterházyt. Pedig második férjével, Jósika Zsigmonddal (akihez bátyja akarata ellenére megy hozzá) kezdetben szépen élnek, megszületik a fiúk, Gáborka. Azonban a Báthory vér erősebb, az a dinasztia uralomra és önpusztításra született, ezért hiába minden jó szó, a kínai udvarmesternő, Lin minden furfangja, ez a házassági kötelék is az enyészeté lesz.

Aztán megölik Báthory Gábort, új fejedelmet választanak a rendek, aki gyűlöli Annát (miért? hát azért, mert megsértette a kedves feleségét, és egyébként is, Báthory), megtesz mindent, hogy tönkretegye az életét: kiforgatja a vagyonából, még az országból is elűzi. Vajon lelhet-e megnyugvást a sárkányos dinasztia utolsó sarja a történelem viharai között?

Ugron Zsolna első könyvét, az Úrilányok Erdélyben imádtam. A második, a Szerelemféltők nagyon nem tetszett, ennek ellenére kíváncsian vártam ezt a történelmi regényt (ami egy sorozatnak az első része). Nos, nem csalódtam, a könyv olvasmányos, szórakoztató, külön élmény olvasni a 17. századi stílusban megírt sorokat. Azonban az igazi erő és szenvedély hiányzik belőle, Báthory Anna alakjában sokkal több réteg volt, ami nem került kibontásra, nem tud teljes mértékben magával ragadni a könyv. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom, kiváló szórakozást nyújt.

Minőségi lektűr, érdemes elolvasni, én már alig várom a folytatást!

Steve Berry: A Jefferson-kód

Négy amerikai elnököt gyilkoltak meg: Lincolnt 1865-ben, James Garfieldot 1881-ben, William McKinleyt 1901-ben és Kennedyt 1963-ban. Vajon lehet összefüggés a halálesetek között?

Az első, amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet 1835-ben volt, Andrew Jacksont egy 32 éves szobafestő próbálta megölni.  Nem sikerült neki, de ez csak véletlen, egymás után két fegyvert is előrántott Jackson közvetlen közelében, de egyik sem sült el. Kiderült, hogy munkanélküliségéért az elnököt okolta. Richard Lawrence-et őrültté nyilvánították, és elmegyógyintézetbe zárták. Hogy jön ez ide? Mindjárt kiderül,

Kedvenc Cotton Melone-unk (az amerikai James Bond) nem sokáig élvezheti a boldog napokat Cassiopeia Vitt-tel. Éppen New Yorkba érkeznek egy kellemesnek ígérkező hétvégére, amikor Melone egy roppant rejtelmes emailt kap egykori főnökétől, Stephanie Nelle-től, amelyben kéri, találkozzanak. Hősünk mit sem sejtve eleget tesz a kérésnek, melynek következtében hirtelen az amerikai elnök, Danny Daniels elleni merénylet kellős közepén találja magát. Természetesen megmenti az elnököt, aki még természetesebben segítséget kér tőle és Cassiopeiatól a felbujtó megtalálása érdekében. Kicsit kínos az ügy, ugyanis a First Lady is gyanússá válik, azonban végül kiderül, hogy a kalózok leszármazottaival kell felvenni a harcot, akik nem első alkalommal kíséreltek meg merényletet amerikai elnök ellen. Soha nem voltak kiscserkészek, azonban volt egy jogszabály, ami büntetlenséget ígért nekik. Azonban úgy alakult, hogy ezt a dokumentumot Andrew Jackson (akit szintén meg akartak ölni a tengeri vámszedők) eltüntette, és egy eddig feltörhetetlen rejtjellel, az ún. Jefferson kóddal lezárt. Azonban egy tudós megfejtette a rejtélyt, ezért a kalózok minden lehetséges módon meg akarják szerezni a lapokat, mert nincs sok kedvük börtönbe vonulni. Ehhez természetesen Malone-nak is lesz néhány szava, ráadásul az amerikai elnöki családban is keverednek a szerelmi szálak.

Steve Berry eredetileg történész, ezért ezúttal is nagyon sok érdekességet tudhatunk meg az amerikai elnökökről. Azonban határozottan csökkent a könyv színvonala az előzőhöz képest, tisztes iparosmunka, de határozottan gyengébb, mint A császár sírja. Minden fordulat kiszámítható, hiányzik belőle a frissesség, biztosra ment az író, azt ismételi, ami korábban már sikert hozott számára: izgalmas akciójelenetek, dögös  főhős és főhősnő, sok mellékszereplő, titkosszolgálat, történelmi rejtélyekkel tűzdelt sématörténet. Nem kicsit vagyok csalódott, ennél sokkal többet vártam.

Egyszer érdemes elolvasni, de ha legközelebb ugyanezt a színvonalat kapom, én nem olvasok több Steve Berry könyvet az biztos, pedig eddig nagy fan voltam. 

Így szerettek ők 2.

A Magyar Királyi Honvédség egészségügyi tisztje érhető módon zilált lelkiállapotban jelent meg abban a lakásban, ahol a felesége tartózkodott a szeretőjével. "Most meghaltok!" kiáltotta és pisztolytáskájához kapott, amelyből látványosan előhúzott - egy mackósajtot. Az abszurd jelenet valóban megtörtént, ami nem is olyan meglepő, ha elárulom, hogy a tisztet Örkény Istvánnak hívták.

Újra visszatért a könyvesboltokba Nyáry Krisztián és a minőségi irodalmi bulvár. Újabb íróink, költőink magánéletébe nyerhetünk bepillantást és ismét kiderült, hogy unalmasan csak az tud írni, aki unalmas életet él. Ennek megfelelően az irodalom nagyjai két végén égették a gyertyát, szenvedéllyel élték az életüket, és jól belegázoltak azoknak a lelkébe, akik megosztották velük a mindennapokat. Ismét fény derült arra, hogy nagy ára van az irodalmi halhatatlanságnak, múzsának lenni nem éppen habos-babos elfoglaltság. A gyönyörű verssorok/prózák mögött rengeteg emberi dráma, tragédia húzódik meg, ugyanakkor persze hatalmas érzelmek is. Mindenki döntse el maga, hogy vállalná-e egy ilyen pusztító, őrjítő, mennyországot és poklot bejáró, zsigerig hatoló szerelmet. Én biztos kipróbálnám, mert egyszer át kell élni egy ilyen érzelmet, de azért hosszú távú kapcsolatban nem gondolkodnék egy íróval/költővel, az biztos!

Nézzünk néhány érdekességet a könyvből:

- A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc lángoló szerelmes sorokat írt - egy férfihoz 

- Rejtő Jenő két alkalommal is a gépírónőjét vette feleségül, akiknek estélyi ruhában kellett gépelniük

- Móricz Zsigmond korántsem plátói érzelmeket táplált Csibe iránt, olyannyira nem, hogy még közös gyerekük is született

- Karinthy Frigyes fegyverrel a kezében szöktette meg férjétől első feleségét, miután párbajozott is miatta

- Bródy Sándor szíven lőtte magát, amikor szeretője, Erdős Renée (az első női író volt, akinek volt mersze erősen erotikus regényt írni) elhagyta

- Füst Milán 60 évig tartott fenn szerelmi kapcsolatot szíve hölgyével, akivel csak néhány napot éltek együtt

- Jászai Mari elhagyta a halálos beteg Reviczky Gyulát egy 18 éves fiatalember kedvéért, akit ő nevezett el Szomory Dezsőnek (és akit persze szintén elhagyott..)

Sorjáznak előttünk a különböző emberi sorsok, akadnak szép, szomorú, tragikus, és gyönyörű szerelmek is, a régmúltból és közelmúltból egyaránt, szórakoztató, mégis tárgyilagos stílusban, és persze nem maradhatnak el az örökbecsű sorok sem.

Szerintem ez a könyv jobban sikerült, mint az előző, egységes, olvasóbarát a stílus, mondhatnám profibban lett megírva, lehet rajta szörnyülködni, elandalodni, intimpistáskodni, de közel sem bulvár színvonalon. Mindenkinek ajánlom!

Made in China

Mostanában megtalálnak a Kínával kapcsolatos dolgok. Például a cég, ahol dolgozom, tavasszal kínai tulajdonba került. Február óta kung-fu-t tanulok. (igen, kung-fu panda vagyok. és? ;D) Ez a könyv is rámvigyorgott a könyvtárban, és nohát, ez is Kínával kapcsolatos. Ha egészen őszinte akarok lenni, először csak a borító tetszett meg, majd elolvastam a rövid tartalmát, és már hoztam is kifele.

Miről is szól Jung Chang könyve, a Vadhattyúk? Egy család története, Kínában. Kezdődik a nagyanyával, aki még a legendás elkötözött lábú "szépségek" közé tartozott, egy generális ágyasa lett (akkor ez biztos pozíció volt), született egy lánya, aki ott volt a kommunizmus kiépítésénél. Ő már szerelemből házasodott, az ő lányuk lett Jung Chang. Igaz történet, a kommunizmust a kialakulásától a kulturális forradalmon és a terroron keresztül egészen a 70-es évek végéig követi. Mivel én 77-ben születtem, nem nagyon vannak emlékeim a kommunizmusról, max a kisdobosság, úttörőség, úttörőtábor. Sőt, még Nesquick-et és Coccolino-t is láttam, mert drága megboldogult papám szerzett ilyeneket - nem is akarom tudni, honnan és hogyan.

Jung viszont megélt minden mélységet, amit a kommunizmus Kínában létrehozott: éhezett, fanatizálták, parasztként dolgozott, a szüleit megkínozták, nem volt saját tulajdonuk, nem lehetett önálló gondolatuk, nem bírálhatták Maó-t, nem írhattak verseket, nem olvashattak. El sem tudom képzelni ezt az elnyomást, és ilyenkor jövök rá, hogy milyen jó is nekem. Gondolkodhatok, kimondhatom a véleményemet, szidhatom a vezetőséget (elvégre szólásszabadság van), olvashatok, művelhetem magam. 

Ajánlom azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen is lehetett "az átkosban" az élet Kínában. Fájdalmas olvasmány, de én kötelezővé tenném - és itt nem a pártállásra gondolok, mert én nem politizálok. Ebben a könyvben az emberi méltóság, a soha fel nem adás a lényeg. Mert ez tesz minket emberré.

Frei Tamás: 2015

Frei Tamás két előző könyve, A Megmentő, és A bankár minden eladási rekordot megdöntött. Ennek alapvetően két oka volt: az író megtalálta a piaci rést (eddig még senki nem írt a magyar felső tízezerről kalandregényt), valamint rendkívül jó volt az időzítés. Akkor dobták piacra, amikor a politikai - gazdasági események aktualitása miatt a potenciális olvasók különösen kíváncsiak voltak a háttértörténetre. A harmadik kötetet éppen ezért nem adták ki eddig (én már legalább egy éve előrendeltem, de csak most jelent meg), azonban ezúttal sajnos nem működött tökéletesen az amúgy profi marketing gépezet: talán túl sokáig váratták az olvasókat, akik éppen ezért talán túl sokat vártak a könyvtől.

2015-ben járunk. Éppen most értek véget a választások, és az emberek döbbentek szembesülnek azzal, hogy a választási törvény miatt nem sikerült leváltani a kormányt, holott az ellenzék több szavazatot kapott. A nép utcára vonul, forradalmi hevület (és káosz) lepi el Budapest utcáit egyik percről a másikra. Régi ismerősünk, André, az egykori légiós nem igazán tud foglalkozni ezzel, mert éppen személyes problémái akadtak: egy poligarcha (a politikai életben szerzett összeköttetései alapján meggazdagodott oligarcha) szemet vetett jól működő gasztronómiai vállalkozására, és amikor a fenyegetés nem használ, kislánya, Fruzsina élete kerül veszélybe. Az egykori légiós természetesen kimenti a kislányt a felgyújtott óvodából, azonban enyhén szólva dühös lesz, és amikor kiderül, hogy teljesen véletlenül azzal az emberrel került összetűzésbe, aki le akarja váltani a miniszterelnököt, nem habozik, akcióba lép.

Az előző könyvekhez hasonlóan profi íráshoz van szerencsénk, nem kevés aktuálpolitikai utalással, némely helyen bizony megdöbbentően valóságosra sikerült a fikció. Azonban éppen a profi írás miatt már előre lehet tudni, hogy körülbelül milyen fordulatot vesznek az események, ezért már nem tud olyan hatást kiváltani a trilógia utolsó része, mint a korábbiak. Okosan felépített politikai kalandregény, azonban nem sikerült jól eltalálni az akció-társadalomkritika arányát, ezért nem igazán ragad magával a történet. Nem mondom, hogy untam, de kb. a könyv negyedénél tudtam, hogy mi lesz a vége, és annyira nem érintett meg az egyébként bátran szókimondó elemzés a napi életünk hátterében zajló gazdasági-politikai játszmákról. Kétségtelen, hogy a mai magyar társadalom számos tipikus alakja tűnik fel a történetben, és néha elég brutális tud lenni a szembesülés a napi valósággal, azonban mégsem hat katartikus erővel a könyv.

Érdemes elolvasni, mert jó könyv, de az előző részek színvonalát sajnos már nem éri el.

Büszkeség és balítélet - meg a zombik

Igen kérem, ez egy könyv címe. Igen, el is olvastam. Igen, tetszett. Na, akkor kicsit bővebben :)

Adva vagyon ugye Jane Austen örök klasszikusa: a Bennett lányok, Mr. Darcy, Mr. Bingley, Mr. Wickam, szerelem, nem szerelem, enyhe szenvelgés, a végén öröm-boldogság. Egyrészt nem is olyan régen olvastam, másrészt ez a könyv egészen egyszerűen kiabált értem a könyvtárban. Odamentem, megnéztem, vigyorogtam. Mert hát hogy néz már ki szegény Jane a borítón? Tök idiótaság, nem? Belelapozgattam, és megfogott.

80%-ban az eredeti könyv, csak itt annyi a plusz, hogy Angliában zombik vannak. Nem tudni miért, de a lényeg az, hogy vannak, folyamatos az utánpótlás, a nép meg vagy írtja őket, vagy a zombik megeszik az agyukat (De miért pont az agyra mennek a zombik? Ezt sose értettem. Ott az egész test, ezek meg csak az agyat eszik meg. Hát hol itt a gazdaságosság? XD). Ha esik az eső és felpuhul a föld, jönnek a zombik (mint a giliszták, nem?)

Az esti kártyajáték nem a bridzs, hanem a "kripta és koporsózás". Komoly szempont, hogy valaki Kínában kapott harcművészeti képzést, vagy Japánban. Teljességgel megszokott, ha a bál közepén beront egy rakás zombi - ilyenkor is az a fontos, hogy zombiírtás közben a hölgyek az egyik kacsójukat kecsesen a hátuk mögött tartsák. 

Amúgy a vége ennek is öröm-boldogság, mint az eredeti regényben. Én személy szerint IMÁDTAM, mert ennyire beteg és mégis szórakoztató könyvet még nem olvastam! Szerintem szánjátok rá az időt, mert feldobja az ember napját. Jobban, mint egy kis zombiégetés ;)

Vadas Zsuzsa: Tuti dilik

Az első újság, amit előfizettem, a Nők Lapja volt. Miért? Azért, amiért mindenki: már a nagymamám is olvasta, ezért már nagyon korán az életem részévé vált. Az évek során a szerzők családtagok lettek, ma már az első egy-két sorból megmondom, hogy ki írta az adott cikket. Szegő András interjúinak nincs párja, Schaffer Erzsébet epikus leírásai melengetik a lelket, V. Kulcsár Ildikó írásai hatalmas családanyai tapasztalatokról tanúskodnak. Sorolhatnám napestig a neveket, az én kedvencem azonban Vadas Zsuzsa, akinek írásaiból sugárzik az életöröm, lebilincselő stílusban tud értekezni gyakorlatilag bármiről.

Tavasszal az a szerencse ért, hogy a Nők Lapja kiadójában tölthettem néhány szombatot egy kreatív írás kurzus okán, hatalmas élmény volt, az ott szerzett élmények hatására valóra váltottam egy gyerekkori álmot: a Werk Stílusakadémia film szakára járok.

Vadas Zsuzsával sajnos nem találkoztam személyesen a kurzuson, azonban régen terveztem elolvasni "emlékiratait", most sort kerítettem rá. A könyv pontosan olyan lett, mint az írója: eklektikus, sodró lendületű, szórakoztató, egyedi.

Egy hosszú újságírói pálya mérföldköveit ismerhetjük meg belőle, nem titkolva a nehézségeket, a szakma árnyoldalait sem. Egyben kiváló korrajz is, melyből megismerhettem az 50-es, 60-as, 70-es évek Magyarországát is. Nem csak saját magáról mesél az írónő, hanem időrendi sorrendben a cikkeiből, az interjúiból is válogat. 

Mindenkinek ajánlom, hogy tartson Vadas Zsuzsával ezen az izgalmas időutazáson, nem  fog csalódni, minden korosztály jól fog szórakozni, az idősebbek jót nosztalgiázhatnak, a fiatalok megismerhetik a születésük előtti időket, hamisítatlan Nők Lapja stílusban.

Dan Brown: Inferno

Ébredtél már arra, hogy nem emlékszel semmire? Gyötörtek már pokoli látomások a világ végéről? Zakatolt már a fejedben egy mondat, amiről nem tudtad, hogy mit jelent? Robert Langdon bizony így járt. Zúgó fejjel, lenullázott memóriával tér magához egy kórházi ágyon, és az első, ami eszébe jut: "Keressetek és találjatok". De mit kell keresni, és miért kell megtalálni? A kínzó kérdésre némi enyhet hoz a kedves, csinos doktornő, aki aggódva érdeklődik hogyléte felől. Ámde az idill nem sokáig tart, az események tragikus fordulatot vesznek: egy nő egyszerűen bejön a kórházba, és megöli az orvost, és Langdont veszi célba. De természetesen a könyv elején nem halhat meg a főhős, ezért természetesen az ifjú doktornő, Sienna Brooks megmenti az életét, kalandos körülmények között lerázzák a merénylőt, és a lakására menekülnek. Nem, romantikára nincs idő, ugyanis nagyon gyorsan kiderül, hogy nem egy személy akarja megölni a professzort, hanem egy egész kommandós csoport. Langdonnak fogalma sincs, miért akarják megölni, azonban a nyomok egy bioterroristához vezetnek, aki egy veszélyes vírust akar rászabadítani az emberiségre, és ahhoz, hogy ezt megakadályozzák, a professzornak és segítőjének bonyolult szimbólumokat kell megfejtenie és be kell járnia Firenzét, Velencét, Isztambult , le kell ásnia Dante Isteni színjáték című klasszikusának  és a történelemnek a legmélyebb bugyraiba.

Jó könyv, sokat lehet belőle tanulni irodalomról, művészettörténetről, történelemről. Útikalauznak sem utolsó. Szórakoztató, izgalmas történet, profi írás. Túlságosan is az. Aki már olvasott Dan Brown könyvet, az elég gyorsan rájön, hogy milyen fordulatok várhatóak, kis túlzással azt mondanám, hogy ugyanarra a kaptafára készült, mint az összes korábbi műve. Az igazi mélység hiányzik belőle, azonban nagyon komoly problémákra hívja fel a figyelmet: a Föld túlnépesedése, bioterroristák, a genetika erkölcsi problémái. 

Dan Brown hozta a kötelezőt, mi jól szórakoztunk, sok új ismeretet szereztünk, a könyv filmért kiált, de klasszikus nem lesz belőle, az biztos.

Lynette Porter: Benedict Cumberbatch In Transition

Elég nyüzüge és nem is néz ki jól. Mégis A listás sztár lett belőle: Benedict Cumberbatch. Mi a titok? Egyszerű: lenyűgözően tehetséges. Nem véletlenül a kedvenc színészem. A Sherlock című tévésorozatot 2010-ben mutatták be, Ben pedig egyetlen nap alatt lett sztár. Azóta sorra forgatja a filmeket, melynek következében cirka három év alatt elérte, hogy egy senki által nem ismert angol színészből világsztár lett. Idén a Star Trekben láthattuk, nemsokára jön a The Fifth Estate, amely Julian Assange-ról szól, most mutatták be a torontói filmfesztiválon, a kritikusok nagyon lelkesek voltak, nagyon várom már. Az August: Osage Countryban csak mellékszerepet játszik, ahogy a 12 years a Slave-ben is, de már leforgatták a Sherlock harmadik évadát, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki tűkön ülve várja, hogy megtudja. hogyan élte túl kedvenc detektívünk azt a látványos zuhanást.

Nem vagyok rajongó típus (majd figyeljétek a húgom reakcióját erre vonatkozóan..), nem járok rajongói oldalakra, ezért fogalmam sem volt róla, hogy könyv is megjelent már róla. Ki akartam próbálni a paypal fizetési módszert, és rám teljesen jellemző módon könyvrendeléssel gondoltam ezt megtenni. Egy kis angol kiadóban néztem ki magamnak egy Sir Arthur Conan Doyle életrajzot (ha valakinek esetleg nem tűnt volna fel, elsőfokú Sherlock Holmes függőségben szenvedek), már éppen megrendeltem volna, amikor megláttam ezt a könyvet. Először nem akartam megvenni (nem érdekelnek a pletykák, a bulvársajtó éhen halna, ha tőlem függne), de az ajánlóban az állt, hogy nem a magánéletéről szól, hanem a szakmai életéről. Kíváncsi lettem, megrendeltem. Hiba volt.

Nem, tényleg nincsenek benne magánéleti pletykák, de csak azért, mert nincs miről írni ezzel kapcsolatban. Szüleivel jó a kapcsolata, 12 évig járt egy angol színésznővel, most valami modell-színésznővel kavar, de mivel éjjel-nappal forgat, nem  túl komoly a kapcsolat (nem hülye ez a fiú, a családalapítás ráér, a karrierjével pedig most kell foglalkoznia, amíg kitart a Sherlockkal szerzett hírnév). Családcentrikus, olyannyira, hogy még a személyi asszisztense is az unokatestvére. Ennyi, rajongók kíváncsisága ezzel kielégítve.

Na, ez volt a rész, ami engem egyáltalán nem érdekelt, ezért elég dühösen olvastam a fent részletezett semmiről szóló hosszas leírást. Viszont a szakmai életére vonatkozó részeket nagyítóval kellett keresnem. Örömmel olvastam a színházi szerepeiről (szerintem egy színházi színész sokkal többet ér művészileg, mint egy filmszínész), azonban itt sem kaptam többet némi locsi-fecsinél. Fájóan hiányoztak a komoly kritikák, amiből világos képet kaptam volna a színészi fejlődéséről.

A tévésorozatokkal és a filmekkel kapcsolatban semmi olyat nem tudunk meg, ami az imdb-ről ne lenne ismerős. Persze itt is kapjuk a forgatási sztorikat, ami egyszer-kétszer jó és izgalmas, de itt sem tudjuk nyomon követni, hogyan alakult ki a rá jellemző tökéletes jellemábrázolás, a biztos karakterkezelés, ami nélkül soha nem jönne át a filmvásznon az alakítása. 

Ami a leginkább zavaró, az a rajongói hangnem. Oké, tudjuk, hogy fantasztikus színész (bár én inkább azt mondanám, hogy lenyűgözően tehetséges, és megvan benne a potenciál arra, hogy idővel nagy színész legyen belőle), de miért kell ezt állandóan ragozni? Folyamatosan csapkodtam a könyvet mérgemben a falhoz, annyira idegesítő volt.

Nos, összefoglalva, ez a könyv egy rakás szemét, felületes ponyva, egyáltalán nem méltó a kiváló színészhez. Bár nyelvgyakorlásnak felfogható, mégis kizárólag rajongóknak ajánlom.

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Amerika a lehetőségek hazája, de vajon szebb, jobb hely, mint bármely másik ország?  Nem, természetesen nem jobb, csak más. Ezt főleg az látja a legjobban, aki máshonnan érkezett ide. Mint például Neil Gaiman az ízig-vérig angol író, aki amerikai felesége miatt tette át székhelyét az Újvilágba. Nem kicsit kapott kultúrsokkot, aztán természetesen ahogy múltak az évek, megszokta új lakhelyét, azonban író lévén muszáj volt papírra vetnie gondolatait róla. Rendhagyó módon a borítóhoz írta a könyvet. Ugyanis az történt, hogy átküldte a címet a szerkesztőnek, akinek beindult a fantáziája, és visszaküldött egy nagyon jó borítótervet (nem azt, ami fent szerepel, ez már a tizedik évfordulóra megjelent újabb kiadás), ami Gaimant azonnal elkezdte inspirálni, és már ült is le írni..

A könyv hatalmas siker lett, nem csak a kritikusok szerették (minden szakmai díjat bezsebelt), hanem a közönség is, meghozta az igazi ismertséget Gaimannak. Méltán, hiszen kivételesen jó regény. Szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató, könnyen érhető nyelvezettel, sodró lendülettel.

Adva van Árnyék (kifejező név, ugye?), aki börtönbe kerül azért, mert sofőr volt egy bankrablásnál. Az egyetlen, ami életben tartja ezen a nem túl emberbarát helyen az, az, hogy otthon várja felesége, Laura. Már közel a szabadulás pillanata, amikor szörnyű hírt kell megtudnia: Laura autóbalesetben elhunyt, legjobb barátjával egyetemben. A temetésen megtudja, hogy felesége és barátja finoman szólva is egymásba gabalyodott, ez okozta a végzetes balesetet. Egy világ omlik össze Árnyékban, céltalanul teng-leng, amikor a repülőn egyszer csak összefut Szerdával, egy különös idegennel, aki testőr munkát ajánl neki, melyet miért is ne alapon el is fogad. Hősünk ezen döntésével egy rettentő különös világba csöppen: kiderül, hogy új gazdája egy Földre, pontosabban Amerikába szállt Isten, még pontosabban egy régi isten, akinek halálos problémái akadtak az olyan új istenekkel, mint média, fogyasztói társadalom. Küszöbön a háború, amelyikben csak egyik fél nyerhet, az emberek azonban csak veszíthetnek. És ráadásul Árnyék halott felesége is többé-kevésbé feltámad, és nem könnyíti meg a dolgokat.

Habár nagyon vastag a könyv, a letehetetlen kategóriába tartozik. Egyrészt a történet is izgalmas (kit ne érdekelnének a köztünk élő istenek, legyenek azok újak vagy régiek, akik nagyon is emberiek), másrészt a karakterek rendkívül jól meg vannak írva, harmadrészt pedig elég magas szintű továbbképzést kapunk amerikai mitológiából szórakoztató és befogadható formában. És a legfontosabb: a könyv a társadalomkritika iskolapéldája, a mai amerikaiak életét  és világát mutatja be, brutális őszinteséggel. Azonban nem dráma, hanem fantasy a műfaj (melynek Gaiman a legnagyobb mestere), azonban a két műfaj egyre inkább összemosódik, ahogy haladunk a végkifejlet felé, szépen lassan ráébredünk arra, hogy a fitos nózinknál fogva vezetett bennünket a szerző: egy szórakoztató regény álcába csomagolt filozófiai értekezést kapunk, és rájövünk, hogy a saját tükörképünket nézegetjük már jó ideje a gyorsan fogyó lapok hasábjain. Katarktikus élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Diane Keaton: Játszd újra, Diane

 Diane Keaton egy antisztár: nem szexbomba, még csak nem is igazán jó színésznő, amit tud is magáról (műkedvelőnek tartja magát, nem művésznek), az egyéniségével hódit. 

Habár legendává vált a Woody Allen rendezte Annie Hall-ban (Oscar díjat is kapott érte), láthattuk a  még legendásabb Keresztapában, a nem kevésbé kultikus Vörösökben, vagy újabban az Elvált nők klubjában, illetve a Minden végzet nehéz című filmben Jack Nicholsonnal, mégsem lett belőle sohasem világsztár. 

Régen eltűnt a szemem elől, ezért kíváncsian vettem a kezembe önéletrajzi írását, amely meglepően jól sikerült. Nem átlagos biopic, az túl szimpla lenne Diane-tól, hanem egy párhuzamos életrajz. Édesanyja életét hasonlítja össze az övével, sokszor levelek alapján. Dorothy, Diane anyja egész életében háztartásbeli volt, majd miután felnevelte négy gyermekét, 40 évesen iratkozott be a főiskolára, és szerzett diplomát, majd írt (csak az asztalfióknak), és kollázsokat készített. Ennek a  rendkívüli asszonynak az volt legnagyobb tragédiája, hogy Alzheimer kórban szenvedett, 15 évig küzdött a betegséggel. Miközben az ő sorsát kísérhetjük figyelemmel, szinte mellékesen megtudjuk, hogyan vált egy fiatal színésznőből híres filmsztár. Átélhetjük a nagy szerelmeket Woody Allennel, Warren Beatty-vel, és Al Pacinoval. Nem, ne várjunk hálószobatitkokat, inkább azt érhetjük meg, hogy egy független, erős nő miért nem ment férjhez, és miután nem született gyermeke, miért fogadott örökbe 50 évesen egy kislányt, majd később egy kisfiút. 

Női sorsokat láthatunk finom eszközökkel,  egyszerűen, nagy szavak nélkül, és nem meglepő módon kiderül a  hollywoodi álomvilág mennyire felszínes és üres, mennyivel szebb, teljesebb életet él ennél egy egyszerű háziasszony, akinek a családja fontosabb a saját karrierjénél.

Szép, jó, őszinte könyv, mindenkinek ajánlom!

Anthony Horowitz: A Selyemház titka

Elsőfokú Sherlock Holmes függőségben szenvedek, és semmi esély sincs rá, hogy valaha ki fogom nőni. Az összes SH novellát többször elolvastam, most vettem meg angolul is, mert ha már úgyis fel kell turbózni az angolomat, legalább érezzem jól magam közben. Sir Arthur Conan Doyle világában otthon érzem magam, nem véletlenül a viktoriánus Anglia a kedvenc történelmi korom. A sors fintorának tartom, hogy bár voltam Londonban, az SH múzeumba nem jutottam el, ezt a hiányosságot záros határidőn belül pótolni fogom. A könyvjelzőmön, sőt, még az egérpadomon is SH képe található. 

Bár a Sherlock című BBC sorozatot nagyon szeretem (tantiluszi kínok között várom az októberben startoló harmadik évadot), és Benedict Cumberbatch a kedvenc színészem (nem, nem a Sherlock, hanem a Hawking és a Frankenstein miatt), mégis azt vallom, hogy az a Sherlock Holmes, akit Doyle megírt, Jeremy Brett volt és senki más, valamint az a tévésorozat az igazi, melyben ő játszotta a mesterdetektívet.

A fentiek után gondolom senkit nem lepek meg azzal, hogy nagyon kényes vagyok arra, hogy Doyle klasszikusán kívül milyen SH írásművet veszek a kezembe. Rengeteg az alacsony színvonalú epigon alkotás,  általában az első egy-két oldal után borzadva szoktam földhöz csapni őket. 

Anthony Horowitz könyvére azonban kíváncsi voltam. Az író több krimisorozathoz írt magas színvonalú forgatókönyvet, számos sikeres könyvet jegyez. Gondoltam, adok neki egy esélyt.

Nos, az első oldalak után kitűnt, hogy nagyon messze van Doyle színvonalától a könyv, azonban olyan profin volt megírva, hogy együltő helyemben elolvastam. 

Dr. Watson és a zseniális mesterdetektív ezúttal egy különleges esettel találja magát szemben. Mivel a doktor felesége, Mary rövid időre egy ismerőséhez utazott, ezért ellátogat barátjához a Baker Streetre. És naná, hogy egy bűnügy kellős közepébe csöppen a nagy páros. Egy gazdag műkereskedőt megfenyegetnek, eltűnik némi pénz és ékszer a házból. A nyomozás során egy fiatal fiúhoz vezetnek a szálak, akit megölnek és egy fehér selyemzsinórt kötnek a kezére. Nem kevés fordulat után kiderül, hogy egy bizonyos Selyemházban kell keresni a megoldás kulcsát, azonban ezúttal olyan magas körökbe vezetnek a szálak, hogy kedvenc Sherlockunkat gyilkosság vádjával börtönbe zárják, és meg akarják ölni. Vajon sikerül az arisztokrácia és a politika krémjének felülkerekednie a mesterdetektíven?

A könyv egy nagyon magas színvonalú krimi, hű Doyle stílusához, nyomokban még méltó is hozzá, de "csak" egy jól sikerült epigon alkotás, nem több. Hiányzik belőle a zsenialitás, a nyelvi lelemény, nem tudja fenntartani az intenzitást, ráadásul zavaróan elfogult, rajongói hangnemben beszél a mesterdetektívtől. Tudjuk, hogy zseni, nem ezt akarjuk hallgatni, hanem "látni", ahogy nyomoz! Nagyjából a könyv feléig tart a szufla, onnantól kezdve minden fordulat kiszámítható, ha nem is lesz unalmas a könyv, de igazán érdekes és eredeti sem. Egyszer érdemes elolvasni, mert tényleg jó krimi, de ne várjunk tőle teljes értékű SH élményt.

Vass Virág: Ringass, Amadeus

Ritkán fordul elő velem, hogy hajnalban felkelek azért, hogy egy lányregényt kiolvassak, mert annyira kíváncsi vagyok a történetre. Most ez történt. Vagyis Vass Virág nagyon szórakoztató stílusban ír, a minőségi lektűr műfajában alkot.

Vajon mire utalhat a címben szereplő Amadeus? Nem, nem a híres zeneszerző korában játszódik a történet, az Amadeus egy esküvői ruha szalon neve, melyet Keszthelyi Bori vezet. Kiegyensúlyozott, mondhatni boldog életet él, jó férjjel, jó munkával és egy kamasz lánnyal. De aztán egy németországi esküvő szervezése közben váratlanul találkozik fiatalkori német szerelmével, és az régi érzelmek a Mozart stílusában tartott esküvőn zajló tánc közben újra felélednek. Hogy az élet ne legyen olyan egyszerű, nemcsak Borinak van családja, hanem Jonas is megnősült időközben, Arinát, egy török lányt vett el, akinek sorsa az ősök révén tragikus módon összefonódik Boriéval. Vajon a múlt erősebb, mint a jelen, újrakezdhetik a szerelmesek az életüket, annyi év után, együtt?

A regényben a múlt és a jelen együtt él, megismerhetjük a török ükanyát, akinek átka lesújtott a Keszhelyiekre, és generációkon keresztül hordozzák ezt a karmát. Különleges sorsokat, erős asszonyokat ismerünk meg, amíg végigszáguldunk a történelmen a századelőtől a berlini fal leomlásán keresztül a jelen Budapestjéig. A sorsok összefonódnak, a történet magával ragad, képtelenség letenni a könyvet. 

Szerelem, romantika, történelem, sors, élet, halál, egy sodró erejű szórakoztató regényben, ami nem mondható mélynek, azonban felszínesnek sem, kiválóan egyensúlyoz a szórakoztató és a minőségi irodalom határvonalán.

Mindenkinek ajánlom, érdemes elolvasni!

Papp Diána: Bodza Bisztró

A harmincas évei közepén mindenki elgondolkodik azon, hogy vajon jó irányba megy-e az élete. Vajon kockáztassuk meg az ismeretlent, vagy inkább maradjunk a biztonságos, ámde halálosan unalmas kis életünknél?(én is ebben a fázisban vagyok, és meg kell mondanom, nem könnyű kérdés ez).

Petra, a budapesti ügyfélszolgálati csoportvezető azt gondolja, rendben van az élete: jól fizető munkája van, bulizik, éli a gondtalan (és társtalan) életét. Aztán édesapja halála után el kell döntenie, mit kezdjen a kis étteremmel, amely apjának olyan fontos volt. Eredetileg csak azért megy el a faluba, ahol apja élt, hogy a szükséges dolgokat rendezze, azonban számára is váratlan módon elkezdi jól érezni magát ebben a számára teljesen idegen környezetben, amelyben nem kis szerepe van Palinak, az étterem pincérének, aki egyáltalán nem nagymenő fővárosi ficsúr, viszont rendes, kedves, megbízható, és egyáltalán nem utolsó sorban istenien főz (ami Petráról természetesen nem mondható el). Vajon feladja kényelmes életét a fővárosi lány és új életet kezd vidéken?

Papp Diána könyvét együltő helyemben elolvastam, mert nagyon szórakoztató és jó stílusban ír. Nem mondanám, hogy túlságosan mélyenszántó a mű, de nem is ez a célja, ez egy habos-babos modern lányregény, annak viszont nagyon jó. A szórakoztatáson túl azért nem túl zavaró módon nem kevés társadalomkritika is található a könyvben, és elgondolkodhatunk azon, hogy egy bizonyos életkor után milyen értékek fontosak az életben.

Habkönnyű nyári olvasmány, profin megírt történet, tökéletes kikapcsolódás. Mindenkinek ajánlom!

Mr. Darcy, ó, Mr. Darcy

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen és a Bronte nővérek az egyik kedven íróim, pedig ha valamit el lehet mondani a műveikről az az, hogy nem sok minden történik bennük. Jellemzően van egy leány, a huszas évei elején vagy a tizes éve végén, többnyire egy paplakban lakik, vagy rokona egy papnak, szegény, esélye sincs megházasodni, meló nuku, elvégre abban a korban nem volt szokás, hogy dolgoznak a nők – legalábbis az úrinők.

Mégis imádom, amiket írnak, teljesen elrepítenek a saját korukba, beleélem magam a férjfogás fontos feladatába, a mai szemmel finomkodónak tűnő mondatok sem zavarnak, sőt!

És persze ebben a könyvben ott van MR. DARCY, akit az is ismer, aki még nem olvasta a könyvet, hiszen Bridget Jones is utána epekedik, azt a filmet pedig minden élő ember legalább egyszer látta! (Itt kell megjegyeznem, hogy a filma azon ritkák egyike, ahol a szinkron fényévekkel jobb, mint az eredeti szöveg.)

No de mi is történik ebben a műben? Adott egy család (Benneték), 5 lány, apa, anya (aki nem kicsit idegesítő és felszínes), egy ház, amelyben csak az apa haláláig élhetnek, utána mindenkinek sipirc. Új nemesember érkezik a városba, persze mindenki le akar csapni rá (Mr. Bingley), de neki mit tesz isten, pont főhősnőnk (Elizabeth) nővére (Jane) tetszik meg. A fess fiatalember tiszteletére rendezett bálon feltűnik Mr. Darcy is, aki meglehetősen kellemetlen, fennhéjázó, mai szóval tenyérbemászó figura.

Kicsit összefoglalom, mi történik ezután, amolyan teleregényesen: mielőtt a két fiatal megvallaná egymásnak, hogy szerelmesek, a pasi lelép, magyarázat nélkül otthnagyva a leányt. Darcy kellemetlenkedik, Elizabeth-et ez nem érdekli. Telik-múlik az idő, az a pletyó járja, hogy Bingley nősül és persze nem Jane-t veszi el. Jane kiakad, elutazik felejteni. Bingley nővérei keverik a kakit, el akarják érni, hogy a tesójuk mást vegyen el, mint Jane-t. Elizabeth megtudja, hogy Darcy is benne van a keverésben – az ok a lány családjának mivolta. Elizabeth-et 2en is megkérik (Mr. Collins, aki még Darcy-nál is nagyképűbb és fárasztóbb; és maga Darcy), de a lány mindkettőt kikosarazza. Ezért az anyja szinte kitagadja, de persze nem. 1-2 ember belép a történetbe, kiderül, hogy Darcy nem is mocsok, sőt. És természetesen happy end, Jane összeházasodik Bingley-vel, Elizabeth Darcy-val.

Mint szinte minden klasszikust, ezt is többször megfilmesítették, de szerintem 2 emelkedik ki ezek közül: a Kiera Knightly főszereplésével készült film, és természetesen a BBC mninsorozata, amiben Colin Firth játssza Mr. Darcy-t.

Hilary Mantel: Farkasbőrben

Nagyon kevesen kapnak Booker - díjat (ez a legrangosabb angol irodalmi díj), és eddig csak egy  valakinek sikerült dupláznia: Hilary Mantelnek. Naná, hogy kíváncsi lettem rá.

Hilary egyáltalán nem a hagyományos utat járta be: nem bölcsésznek tanult, hanem jogásznak, szociális területen dolgozott. A férje geológus volt, és elkísérte egyik munkahelyére, Botswanába, és mivel nagyon ráért, ott kezdett komolyabban foglalkozni az írással. Olyannyira, hogy hamarosan elkezdtek sorjázni a díjak, és 2009-ben megkapta a Booker - díjat is a Farkasbőrben című könyvéért. Amikor megkérdezték tőle, hogy mire fogja költeni a díjért járó tetemes összeget, az válaszolta: szexre, drogra és rock and rollra (valójában egy családi hitelre költötte, de ezt nem kötötte az olvasók orrára). Azóta is folyamatosan ír, immár két Booker -  díj igazolja, hogy nem is rosszul.

A Farkasbőrben egy történelmi regény, főszereplője Thomas Cromwell. Felvetődik a kérdés: a Tudorok című tévésorozat után lehet újat mondani a korszakról? Hogyne, nagyon is. Például az igazat. Mert természetesen a tévésorozatnak nem sok köze volt valósághoz, VIII. Henrik egyáltalán nem volt olyan szexi, mint a főszereplő színész, és nem csak a nőügyek érdekelték. Nem volt jó uralkodó, de volt annyi esze, hogy tudta magáról, ezért az ország tényleges vezetését nem talpnyaló főurak, hanem rátermett, közsorból való emberre bízta: Thomas Cromwellre. Róla szól a könyv, mely egy trilógia első darabja..

Már az első oldalakon rádöbbennünk, hogy ez bizony nem a tévésorozat látványos világa, a valós életbe csöppennünk: a kis Thomast éppen kis híján halálra veri részeges apja, aki rettegésben tartja az egész családot. Thomas nem törődik bele a sorsába, megszökik otthonról, katona lesz, majd a királyi kancellárián kezd befutni komoly karriert. A semmiből jön, ezért mindent akar. És meg is kap mindent: vagyont, rangot, hírnevet, és ami a legfontosabb: szerető családot. Az pedig nem érdekli, hogy mi az ára. Kegyetlen, keresztülgázol mindenkin, bármi áron megvalósítja a terveit, ravasz, okos, igazi politikus.

A könyv legnagyobb erénye az, hogy bemutatja a Tudor-korszak mindennapjait. Miközben a politika boszorkányhája forrong, Cromwell háznépe éli a hétköznapjait, melyekben ugyanúgy megjelenik a szerelem, gyűlölet, harag, szeretet, mint a nagyurak mindennapjaiban. Ez a kettősség adja a könyv lendületét, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem felszínes lányregény, mégis szórakoztató és tartalmas tud lenni egyszerre.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket, érdekli a politika, és a Tudor-kor.

Vass Virág: Krasznájá Moszkva

Most ért véget a kreatív írás kurzus. Az egyik tanárom Vass Virág volt. Eddig még egyetlen könyvét sem olvastam (nem igazán az én műfajom a könnyed, női szórakoztató irodalom), gondoltam, azért ideje lenne pótolni ezt a hiányosságot.

Az írónő az életben egy tünemény, kedves, de szigorú tanár, őszintén elmondja a véleményét, nem szépít,  profi, nagyon sokat tanultam tőle, remélem találkozunk még tanórákon.

Eredetileg újságíró volt, ma már elsősorban könyvek írásával foglalkozik. Az első könyve, a Vulévu nagy siker lett, azóta minden évben új könyvvel jelentkezik.

A könyvei közül azért választottam a Krasznájá Moszkvát, mert decemberben láttam a Hattyúk tavát a Bolsoj Színház előadásában, és bár a balett nem az én műfajom, a közeg mégis nagyon érdekelt.

Multikulti környezetbe csöppenünk Moszkvában. Adva van a prímabalerína, Kátya (elkényeztetett, hisztis liba, akinek azért van szíve), aki egy helyi oligarchával, Igorral él kényelmes kapcsolatban. A milliárdosnak családja van, azonban Kátya a kedvenc játékszere, nagyon büszke rá, most éppen egy parfüm (a Krasznaja Moszkva) reklámkampányának főszereplőjévé teszi. A reklámügynökségnél dolgozik Lili, a külföldi kiküldetésben lévő magyar lány (éppen a válásából lábadozik), aki a kampányért felel. És van még nekünk egy indiai újságírónőnk (aki egy rossz házasság elől menekült Indiából), aki Kátya szeszélye folytán lakótársa, majd idővel barátja lesz a balerinának. 

Kátya megunja Igort, és egy másik oligarchát, Szását nézi ki magának, Igor ennek örömére megkörnyékezi Lilit, az indiai újságírónő New Yorkig fut ifjúkori szerelme után. De ez még semmi, mert Kátya balesetet szenved, és a szerelmi szálak egyre jobban összegabalyodnak...

Nagyon jó a könyv, letehetetlen. Nem akar több lenni, mint ami: könnyed olvasmány, ami teljes mértékben szórakoztatja az olvasót, minőségi lektűr.

Mindenkinek ajánlom!

Londontól - Londonig

"Gyere Egérke, gyere kicsi lány!"

Ez a mondat az első emlékem az olimpiákról. Vitray Tamás szavai összeforrtak Egér aranyérmével.

Mióta az eszemet tudom, mindig élőben közvetítették az olimpiákat a tévében. A riporterek nagyon sokat tudnak adni vagy elvenni az éremszerzés élményéhez, a verseny izgalmához. Többek, mint egy szurkoló, de kevesebbek, mint egy sportoló. Ráadásul mindenkinek megvan a saját egyénisége. 

Én még nem éltem, amikor Szepesi Gyuri bácsi közvetítette az olimpiákat, a Vitray-éra végére már emlékszem, mára a világ megváltozott, sok a tévécsatorna, sok a riporter, lehet választani. 

Az olimpia mindig különleges élmény, nem lehet más sporteseményhez hasonlítani. Szerintem velem együtt mindenki emlékszik, mit csinált  akkor, amikor Athénban először nyert a vízipóló csapat (végigszambáztam a házat, mit csináltam volna?), gondolom, nem csak nálunk zúgott a "húzz bele Attila, meglesz ez!" Vajda Attila versenyénél, a kajakos lányoknál az "indítsátok már azt a hajót, mire vártok", "Krisztián, ne hozd már ránk a frászt" Berki Krisztián elődöntős kisebb hibájánál, "Dani, még egy tempót" Gyurta Daninál, "az Áronnál uncsibb döntőt még nem láttam" Szilágyi Áronnál, de folytathatnám napestig a példákat. Ilyenkor a versenyző  és a szurkolók együtt lélegeznek, együtt dobban a szívük (emlékeztek a férfi kézisek meccseire? hányszor haltunk meg és támadtunk fel újra együtt?). Aztán az olimpia véget ér, az aranyérmesek hősök lesznek, és újabb négy évet kell várni arra, hogy ez a rendkívüli állapot bekövetkezzen. Helyesebben már csak hármat, mert ugye 2016 és Rio nemsokára itt van..

A könyvet lapozgatva újra átélhetjük azokat az élményeket, amelyekre emlékszünk, kíváncsian olvashatunk a régi idők nagy bajnokairól. Nagyon jó az a szerkesztési elv, hogy először adnak egy rövid összefoglalót az olimpia eseményeiről, majd a legemlékezetesebb aranyérem közvetítésének leírása következik, ezután a bajnokok mesélnek, majd a riporterek emlékezése következik az aranyérem közvetítéséről. A fejezet végén pedig a sportoló pályafutásának összefoglalása található.

Nagyon szép és tartalmas könyv, érdemes elolvasni, egyrészt mert nagyon jó érzés a hőseinkre emlékezni, másrészt pedig kicsit be lehet pillantani a kulisszák mögé. 

Jaj, de messze van még Rió..

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő

Nagy rajongója vagyok Erzsébet királynőnek. A családja elég erősen rombolta a monarchia tekintélyét - Vilmos és Kate azonban szerencsére új életet leheltek a kissé poros intézményrendszerbe - , azonban ő minden kritikán felül áll. Tényleg királyi fenség, nincsenek körülötte botrányok, méltón képviseli a brit birodalmat, kifejezi a nemzet egységét.

Bár az élete a nyilvánosság előtt zajlik, mégsem ismerjük őt igazán. Eddig még nem jelent meg az életéről komolyabb könyv, már éppen itt volt az ideje.

Az én szememben ő egy idős hölgy, azonban egykor ő is ugyanolyan szép és fiatal hercegnő volt ő is, mint most Kate. A könyv elején egy fiatal lánnyal ismerkedhetünk meg, aki váratlanul lett trónörökös nagybátyjának lemondása után. Kötelességtudatra nevelték, szülei okosan készítették fel az uralkodásra. Azonban ő is csak egy lány volt, hamar megtalálta élete szerelmét Fülöp herceg személyében, nem kevés csatát kellett megvívnia a családjával, amíg hozzámehetett. És már több évtizede kitartanak egymás mellett, bár a királyi hitves híres elszólásaival nehéz perceket szokott szerezni a királynőnek, azért nagyon aranyosak együtt. Az évek teltek, velük is megtörtént az, ami minden házaspárral megtörténik, de a megpróbáltatások csak közelebb hozták őket egymáshoz, példát mutatnak alattvalóiknak.

A több száz oldalas könyv olvasmányos, a királynő teljes élettörténetét mutatja be gyermekkorától napjainkig. Nem bulvár, de nem is túl mély elemzés, sok újat nem tudunk meg belőle, de érdemes elolvasni, mert kicsit közelebb kerülhetünk az uralkodóhoz, megismerhetjük az őt mozgató érzelmi szálakat.

Időrendben haladunk, nemcsak a magánéletet ismerhetjük meg részletesen, hanem az angol közéletbe is bepillantást nyerünk, a történelmi tényeket egy sajátos nézőpont, az uralkodó szempontjából követjük.

A palota mindennapi élete és a politika összefonódik, a királynő emberi nagysága és gyengeségei is szemünk elé tárulnak. És bizony kiderül, hogy a korona valóban súlyos teher, és a királyok élete sem fenékig tejfel....

Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, mert a bulvársajtó szennyével szemben ebből a könyvből reális képet kaphat az uralkodóról és családjáról.

Földes András: Erőss Zsolt, a Himalájánál magasabbra

Napokig hittem a csodában. Vártam, hogy Zsolt lejön a hegyről, belemosolyog a kamerába, és véget ér ez a rossz álom. Döbbentem néztem a mászótársak, és a felesége nyilatkozatait, hogyan mondhattak le róla? Miért nem keresték jobban? Miért, miért? A hősök nem halhatnak meg, nem? Pedig sajnos de..

Aztán még döbbentebben néztem/olvastam a média mocskolódását, bűnbakot keres mindenki. Én ebben nem hiszek, Zsolt évtizedek óta hegymászó volt, tudta, hogy milyen veszélyt vállal, tudta, hogy ez benne van a pakliban, saját döntése alapján vágott neki a hegynek. Nekem nem bűnbak kellett, hanem válasz. Miért vállalta egy családapa az életveszélyt, a felesége pedig miért engedte el?

Már régen megvettem ezt a könyvet, úgy terveztem, akkor olvasom el, ha sikerül az expedíció, és újabb sikernek örülhetünk. Szomorú okból sajnos, de most jött el az ideje. És amikor letettem a könyvet, megértettem a család, a társak nyilatkozatait. A hegyek világa egy másik világ, ott nem érvényesek az általunk ismert szabályok.

A könyv írója, Földes András maga is hegymászó, részt vett több, Zsolt által vezetett túrán, tehát nem laikus újságíró írta a könyvet. Nem tudunk meg hatalmas magánéleti titkokat Zsoltról, nincs heroizálás, csak olvasmányos formában leírt tények. 

Megismerhetjük a székely kisfiút, aki egy kis faluban nőtt fel, melyet hatalmas hegyek öveztek. Pusztán hobbiból kezdett mászni, de hamar megszerette. Amikor családjával Magyarországra költöztek, akkor sem hagyott fel vele, és szerencséje is volt, a munkahelye miatt belekerült a nagyon zárt hegymászó társadalomba. 

A hobbiból szenvedély lett, a szenvedélyből pedig az élet értelme. Egyre magasabb hegyek jöttek, és egy magasabb elvárások saját magával szemben. Magának való ember volt világéletében, ezért a mászási stílusa is egyedi volt: főleg egyedül szeretett lenni a heggyel, mindig új utakat, stílusokat próbált ki. 

Tudjátok, mit jelent a Hópárduc kifejezés? Az egykori Szovjetunió legnevesebb hegymászóinak kitüntetése volt. Az 5 szovjetunióbeli hétezrest meghódító mászók az Orosz Hegymászó Szövetség Hópárduc fokozatát nyerik el. Ez csak egy oklevél, dicsőséget jelent, nem pénzt. És Zsolt legyűrte mind az öt kérdéses hegyet 1994-ben. Innentől kezdve komolyan vették hegymászó körökben. 

Nem volt gazdag ember, mindig komoly problémákat okozott neki a túrák anyagi hátterének megteremtése, de szerencsére a 2000-es évek elején több magyar expedíció is indult a Mount Everest meghódítására, így 2001-ben és 2002-ben is tagja lehetett a csúcstámadásra induló csapatnak. 2001-ben nem jártak sikerrel, ráadásul egy barátját is elveszítette. 2002-ben aztán feljutott a csúcsra, a média pedig sztárrá tette. 2010-ben egy nagyon egyszerű túra közben érte a baleset, ami után saját döntése alapján amputálták a lábát. Azt mondta, hogy műlábbal tud még hegyet mászni, rossz lábbal nem, ezért nincs kérdés. És megcsinálta, lábra állt, és fél év múlva újra mászott. Hihetetlen lelkiereje például szolgálhat mindnyájunk számára. Az én szememben igazán ekkor lett hős.

Okosan élt az ismertség nyújtotta előnyökkel, hiszen a pénzügyi háttér így már adott volt, így a komolyabb szakmai kihívásokat jelentő, de nem annyira ismert hegycsúcsok felé fordult. Kitűzte célként, hogy a világ mind a 14 nyolcezres csúcsát megmássza. 10-ig jutott...

A könyv kendőzés nélkül leírja, hogy milyen az élet a hegyen. Nincs semmilyen köze az általunk ismert civilizációhoz, ott csak a hegy van, amit le kell győzni, hó van, fagy és jég. És hiába vannak körülötted társak, egyedül vagy mindvégig. Ha baj van, az a szabály, hogy előbb magadat mentsd, aztán a többieket. Kegyetlen, de az életet jelentő szabály. 

Bár sokan gondolják, hogy manapság a hegymászás már nem veszélyes, hiszen teljes iparág épült a Mount Everesten a csúcstámadók kiszolgálására, de ez nincs így. Számtalan horrortörténtet olvashatunk a könyvben a hobbihegymászókról, akik nincsenek felkészülve arra, hogy szembe kell nézniük a heggyel és saját magukkal a szükséges fizikai és lelki alapok nélkül. Az igazi hegymászók a saját erejükből jutnak fel a csúcsra, mindenféle flanc és műsor nélkül. Mert ez nem baráti mulatság, itt bizony hideg van, fagyások vannak, táborépítések vannak, és a csúcsra vezető út hosszú és kemény., melynél csak egy rosszabb van: a lefelé vezető út. És bármikor jöhet egy lavina. Az életveszély folyamatos, de a hegy olyan, mint a drog: nem lehet leszokni róla, amíg élsz, hívni fog.

A hegy nem győzött le téged, csak hazahívott. Örökre.

Nyugodj békében, Hópárduc!

John le Carré: A zebra dala

John le Carré művei a hidegháború idején élték virágkorukat, ami nem csoda, hiszen az író élményei erről az időszakról datálódnak, tehát erről tudott hitelesen írni. Azonban jöttek a politikai változások, újra kellett gondolnia, hogy miről írjon a regényeiben. 

A kémkedés maradt (hiszen a kémhálózatok nem szűntek meg, csak átalakultak), a helyszín megváltozott. A szovjet utódállamok, Közép-Amerika, illetve Afrika került a középpontba.

Igazából azért lettem kíváncsi a könyvre, mert érdekelt, hogy le Carré hogyan látja az afrikai politikai változásokat, illetve természetesen az sem volt utolsó szempont, hogy a kémkedés megváltozott világába is belekukkanthassak.

A könyv főszereplője az afrikai születésű 29 éves szinkrontolmács, Bruno Salvador, akit mindenki csak Salvónak hív. Csodás élete van Londonban: jó munkahelye, jó fizetése és csinos újságíró felesége van. Azonban a csillogó felszínen lassan láthatóvá válnak a repedések: éppen most készül elhagyni a feleségét egy nagyon kedves ápolónő, Hannah miatt, és a munkájába is éppen kezd belefásulni. Ámde az események felgyorsulnak: az angol titkosszolgálat (amelynek időnként dolgozni szokott) egy rendkívül titokzatos találkozón kívánja igénybe venni tolmácsi szolgálatait. Itt véletlenül belehallgat egy hangfelvételbe, amelybe nem kellett volna, és rájön, hogy a találkozón nem Afrika szebb jövőéért dolgozik az angol kémszolgálat, hanem inkább erősen önös érdekek mozgatják. A maga számára is váratlanul feléled benne a  szülőföldje iránti szeretet, és elköveti azt az óriási hibát, hogy beleavatkozik az eseményekbe..

A könyv nem rossz, azonban sajnos nem éri a Karla-trilógia színvonalát, a szöveg ugyan brilliáns, mint mindig, azonban valamiért mégsem olyan gördülékeny, mint korábban. A karakterek sem olyan élesek, túl sok a mellékszál. Azonban az afrikai politikai viszonyokról tökéletes képet kapunk, ráadásul a nyugati civilizáció sem a jó bajnokaként jelenik meg, hanem a realitás kerül bemutatásra, ezért a hitelességhez nem férhet kétség.

Sajnos nem született újabb mestermű, azonban egyszeri elolvasásra bátran ajánlom mindenkinek, mert nagyon olvasmányos és szórakoztató stílusban lett megírva.

 

Cserna - Szabó András - Darida Benedek: Nagy macskajajkönyv

Jártatok már úgy, hogy ültetek a vonaton, gyanútlanul elkezdetek olvasni egy könyvet, majd először csak jólnevelten elkezdtetek döcögni magatokban, majd az oldalak előrehaladtával oldódtak a gátlásaitok és egyre hangosabban kezdtetek nevetni? Na, én pontosan így jártam ezzel a könyvvel, vicces volt, hogy a környékemen ülők előbb furcsán néztek rám, majd egymás után kérdezték, hogy mi az a jó könyv, ami ennyire szórakoztató. Azt hiszem, szereztem Cserna - Szabónak ingyen és bérmentve néhány rajongót..

Na, nem mintha olyan nagy szüksége lenne rá, hiszen Cserna - Szabó András a kortárs irodalom fenegyereke, legújabb könyve (Szíved helyén épül már a Halálcsillag - már tervbe van véve az elolvasása) miatt mostanában elég nagy lett körülötte a médiafelhajtás, amit dicséretre méltó humorérzékkel visel.

A kiváló író igazából gasztromániájának köszönheti hírnevét. Bár kiemelkedően jó novellista és az esszéi sem megvetendők, mégis az Ede a levesben című könyvének köszönheti az áttörést, mely műfaját tekintve szépirodalmi szintű gasztrokönyv. Volt szerencsém hozzá (bár az író esszékötetét  - Mérgezett hajtűk - előbb olvastam, és az is tetszett), egyrészt sok újat lehet megtudni a gasztronómia történetéről (pl. a legendás Czifray szakácskönyv névadója nem is létezett, igazi gasztrokrimi, kötelező darab annak, aki egy kicsit is szeret a konyhában ténykedni), másrészt olyan magával ragadó szövege van, hogy letehetetlen.

Na de nem csak étellel él az ember, hanem itallal is. És néha bizony elveti a sulykot..A hétköznapi emberekkel is megesik az ilyen csúfság, a felfokozott érzelmi életet élő művészekkel (főleg az írókkal..) pedig "kicsit" gyakrabban. A könyv az irodalom nagyjainak és kisjeinek katzenjammerben gazdag életébe enged bepillantást, fergeteges szöveg kíséretében. 

A könyv időrendben haladva veszi számba a kor ikonikus nagyjainak nem túl közismert sötét oldalát: gyakorlatilag minden ájultan tisztelt íróról és költőről kiderül, hogy igazából masszív alkoholista volt, és mindenek voltak csak szentek nem. Miközben a májas olvasó betegre neveti magát a leírásokon, megismerheti kedvenc szóbűvészének emberi oldalát, azonban nem bántó, sértő módon, hanem a megértő utókor hangján.

A fejezetek végén nem hétköznapi receptek is találhatók, amelyek a macskajaj gyógyítására szolgálnak, az adott téma stílusában írva. Hihetetlen nyelvi lelemény (csak annyit mondok: eperkutyus..), sodró lendület jellemzi a könyvet, melynek során óriási irodalmi tudásanyag  kerül átfecskendezése a könyv olvasóinak tudatalattijába. 

Mindenkinek ajánlom, macskajajra fel!

Kondor Vilmos: Budapest novemberben

Eltelt néhány év, amíg nem találkoztunk Gordon Zsigmonddal. Nincs túl jó passzban: éppen egy hullaházban áll, és a nevelt lánya holttestét kell azonosítania. A jó hír az, hogy egy másik holttest fekszik a boncasztalon, a rossz az, hogy ha már így alakult, ideje megkeresni a tékozló lányt Budapesten. Ha nem mondtam volna még, 1956 októberében vagyunk. Így Zsigmond és neje felül az utolsó Bécsből (merthogy közben áttette oda a székhelyét) Budapestre tartó vonatra, és a forradalom vérzivatarában kétségbeesve keresni kezdik a lányukat.

Kondor Vilmosból az előző regény óta profi író lett, vagyis a noir stílus megmaradt, de sokkal tudatosabban ír. Továbbra is maximálisan kiszolgálja az olvasót, a krimi minden műfaji kívánalmainak eleget tesz, végig izgalmas marad a könyv, azonban a karakterek már sokkal kifinomultabbak, érzékenyebbek, mint korábban.

A könyv hitelesen mutatja be a forradalmi Budapestet, továbbra is megmarad a filmszerűség, de a szereplők sorsa mélyebben megérinti az olvasót, tiszta szívvel szurkol Gordonnak, hogy sikerüljön a családegyesítés.

Gordon Zsigmond alapjában nem változott (fanyar humora is a régi), azonban sokkal érettebb lett: nincsenek illúziói, kicsit talán meg is keseredett (na mondjuk ezt nem csodálom, időközben vendégeskedett egy kicsit Péter Gáboréknál az Andrássy úton, azt nem könnyű kiheverni), azonban teljesen új oldaláról mutatkozik be szerető apaként és férjként. A fiatal lányokkal soha nem könnyű, hát még akkor, ha egy hétpróbás gazemberbe szeretnek bele egy forradalom kellős közepén.. 

A könyvben fontos szerepet kapnak a mellékszereplők, figyelemmel kísérhetjük a forradalmi lázban égő ifjakat, riadtan figyelő idősebbeket, és a bölcsen beszélő legidősebbeket. A kávéházak kora már lejárt, füstölgő autóroncsok, felborult villamosok, titkos búvóhelyek mentén vezet utunk, melynek vége egy új kezdet..

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy a Kondor Vilmos - könyvek filmért kiáltanak, szerintem biztos a nemzetközi siker!

 

Neil Gaiman: Sosehol

Isten hozott mindenkit Neil Gaiman csodálatos álomvilágában!

Hogy kicsoda Neil Gaiman? 1960-ban született lengyel bevándorlók gyermekeként Angliában. Egészen fiatal korától kezdődően hatást gyakorolt rá a sci-fi és a fantasy, többek között Tolkien és Ray Bradburry művei. A 80-as évek elején belekóstolt az újságírásba, cikkeket és könyvkritikákat írt. 1984-ben jelent meg első könyve, a Duran Duran zenekar története.

Sok műfajban alkot, legnépszerűbb alkotásai talán a képregényei, elsősorban a Sandman-sorozat, ami a műfaj klasszikusának számít. Prózaíróként különös, stílusba nehezen besorolható történeteket ír, mint pl. a Csillagpor (amelyből egy egészen rossz film készült). A nagy áttörést a 2000-es Amerikai istenek hozta meg neki, minden könyves díjat megkapott érte, és a nem sci-fi olvasok körében is népszerűvé tette. Gyermekkönyveket, dalszövegeket, forgatókönyveket is ír.

A Soseholt minden könyves blog az egekbe dicsérte, ezért nagyon kíváncsi lettem rá. Igazából a műfaji besorolása ragadott meg: urban-fantasy, ilyen sem volt még, mi lehet ez? 

Már a kötet címlapja is hívogató, elindítja a fantáziát. Aztán az ember kinyitja a könyvet, elkezdi olvasni az első oldalt, és mentethetetlenül rabja lesz a történetnek. Együltömben végigolvastam, és a végén csalódottan néztem fel: ne már, tényleg vége van?

Richard Mayhew a fiatal üzletember jó úton van a fényes karrier, szép feleség és a dögunalmas, ámde kellemes élet felé. Aztán egy este a menyasszonyával éppen vacsorázni igyekeznek, amikor meglát egy koszos lányt az utcán feküdni. És valami megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érzi, segítenie kell neki. Így is tesz, ámde jótette jutalmául nem jót kap, hanem sokkot: a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. 

Érdekes társaságba csöppen: Ajtó - így hívják a lányt, akit megmentett, egy nemesi család tagja, aki családja gyilkosát üldözi, de Carabas márki a lenti London emblematikus alakja, szívességeket kér és kap, ő az alfa és az omega, egy titokzatos figura, aki bűn és erény határvonalán egyensúlyoz, és Vadász, akinek az a hobbija, hogy a világ legnagyobb szörnyeivel áll ki párviadalra,  lesznek az útitársai a fantázia világában.

A nyomozás közben folyamatosan változik a tér és az idő, a fenti és a lenti London párhuzamosan éli életét, és miközben a két hihetetlen beszélőkével megáldott bérgyilkos, Mr. Croup és Mr. Vandemar elől menekülnek, találkoznak egy igazi angyallal, Islingtonnal is (akinek megvannak a maga sötét titkai..)

Hosszú az út, de végül mindenki megtalálja saját magát, mi pedig kétségbeesetten keressük a bejáratot a varászlatos lenti Londonba, hogy soha ne legyen vége a fantasztikus kalandoknak.

Varázslatos a könyv, végtelen fantáziával és humorral írta meg Gaiman. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, de vigyázat, azonnali függőséget okoz!

A könyvből a BBC Rádió készített hangjátékot az idén, ha leülepszik bennem a könyv, biztosan meg fogom hallgatni (és egyáltalán nem azért, mert Benedict Cumberbatch adja a hangját Islington angyalnak..).

Nem vénnek való vidék

A Cohen testvérek nem kiscserkészek. Aki látta a Fargót, az tudja, hogy miről beszélek, aki nem, az sürgősen nézze meg! Nem képregényfilmeket készítenek, hanem elgondolkodtató, súlyos mondanivalókat hordozó filmeket, melyekben nem csorog a vér, viszont sokkal félelmetesebbek, mint egy sima horrorfilm. Az atmoszféra teremtés az erősségük, kevés szóval mondanak sokat.

Nem semmi volt, amit Javier Bardem  művelt az új James Bond filmben, ezért elhatároztam, megnézem, hogy mire is  kapta 2008-ben az Oscar-díját.

Amerika, kisváros a sivatagban. Llewleyn, a veterán katona (Josh Brolin) teljesen véletlenül megtalálja egy kábítószervita áldozatait, és elvisz egy nagy táska pénzt a helyszínről. Végzetes hibát követett el. Ugyanis ezzel magára szabadította Anton Chigurht, a bérgyilkost (Javier Bardem). Anton nem hétköznapi gyilkos: egy gázpalackkal a kezében járkál, melyet időnként kulcsként használ ajtókhoz, időnként fegyverként emberi fejekhez. Sajátos elvek szerint éli az életét, egy érme feldobásával dönt életről és halálról. Nyugodt, szenvtelen, kegyetlen. Nem sokat beszél, de rettenetesen félelmetes alakja betölti a vásznat. Llewleynnek nem sok esélye van ellene, de azért egész ügyesen próbálkozik. Kettőjük játszmájába belekeveredik a helyi seriff, Ed (Tommy Lee Jones), és egy fejvadász, Carlson Wels (Woody Harrelson) is. A nagy leszámolás és a happy end sajnos elmarad, Anton egy majdnem végzetes autóbaleset után elsétál. A seriffnek csak annyi marad, hogy nyugdíjba megy, és szomorúan elmélkedik azon, hogy ez a vidék már nem neki való..

A szöveg zseniális (Cohenék nem véletlenül kaptak érte Oscar-díjat), a párbeszédek ugyan semmiségekről folynak, mégis hátborzongatóan félelmetesek (a benzinkutas jelenetet kizárólag erős idegzetűek nézzék meg, én halálra rémültem tőle, pedig "csak" beszélnek benne.). A filmben sok a váratlan fordulat, azonban nem tartja fenn végig az intenzitást, van benne néhány üresjárat, ki nem bontott jelenet és karakter. Az atmoszférateremtés olyan erős, hogy ezek nem szembetűnőek. 

Javier Bardem félelmetesen egyszerű eszközökkel játssza a bérgyilkost, nem sokat beszél, de a testtartása, a mozdulatai, a szenvtelen arcában élő szeme mindent elmond. Brutálisan erős a jelenléte a filmvászon, mindenkit lemos a színről. Tommy Lee Jones ezredik seriff szerepében is tud új színt vinni a figurába, Woody Harrelsont is jó lenne többet látni a filmvásznon. Josh Brolin jó színész, de nincs egy szinten Bardemmel, ez azonban nem zavaró, mert nincs túl sok közös jelenetük. 

Nyomasztó film, a vidéki Amerika reménytelensége, brutalitása ott ég minden filmkockáján. Nem könnyű szabadulni a hatása alól, de egyszer mindenképpen látni kell!

8/10

Rejtő Jenő: A láthatalan légió

Rejtő Jenő nem mindennapi figurája a magyar irodalomnak. A ponyvaregény nagymestere volt ő, a pesti vagány, aki 19 éves korában elindult világot látni, melynek során Marseille-ben jelentkezett a francia idegenlégióba, de a kimerítő szolgálat hamar megtörte, és az ezredorvos egészségügyi okokból leszerelte (van olyan vélekedés is, mely szerint megvesztegette az orvost, és olyan is, hogy nem leszerelték, hanem egyszerűen megszökött). Ezután kisebb-nagyobb kitérőkkel visszatért Budapestre.

Megélhetési okokból kezdett ponyvaregényeket írni P. Howard néven, melyek hatalmas sikert arattak. A második világháborúban, munkaszolgálatosként halt meg Oroszországban.

Én magam egyetlen Rejtő Jenő könyvet sem olvastam, viszont a Korcsmáros Pál által a műveiből készített képregényekért mindig is rajongtam. Nemrégiben indította útjára egy kiadó a képregények felújított kiadását, ennek keretében jelent meg A Láthatatlan Légió c. képregénykönyv.

A szaharai sivatagban legendák terjednek A Láthatatlan Légióról: a torreádorindulóra furcsa egyenruhában menetelő légió vezetője egy konflison utazik, tűzoltó egyenruhában, és kifogástalan udvariassággal elegyedik szóba az útjába került katonákkal: "Van szerencsém. Ha szabad érdeklődnöm, mit művelnek itt az urak, ebben a hőségben? Láthatja. Éppen szomjan halunk. Á, csakugyan? Sivatagi kaland, érdekes, érdekes. nem innának valamit, Sört, bort, whiskyt? Jégbe hűtve vagy csak úgy?"

És ebben a stílusban folytatódnak az angol lord kalandjai, akit halálosan megsértenek, ezért hadsereggel indul elégtételt venni Afrikába. A történet lényegtelen, a hihetetlenül szórakoztató szöveget nagyon jól kiegészíti a képregény, habkönnyű, felhőtlen szórakozást nyújt az olvasónak. Mindenkinek ajánlom!

Trópusi vihar/Tropic Thunder (2008)

Ki nem álmodozott arról, hogy részt vehet egy igazi filmforgatáson? Nagyszerű érzés lehet nézni a nagyszerű színészeket, akik a szemünk előtt hozzák létre a csodát, lényegülnek át egy másik emberré, a művészet elefántcsonttornyában ki ne kalandozna? 

Indulhat a forgatás? Csapó, and action!

Egy dzsungelben vagyunk, ahol most készül a következő évek legnagyobb mozija. A szereplőgárda brilliáns: az akciósztár Speedman (Ben Stiller), a komikussztár Portnoy (Jack Black), és az ötszörös Oscar-díjas színészisten, Lazarus (Robert Downey Jr.) együttes erővel hozza ki magából a maximumot, hogy elkészítse a világ legjobb háborús filmjét. Legalábbis mi, a közönség így tudjuk.

Ámde amikor leállnak a kamerák, a következő kép tárul elénk: Speedman képtelen hozni a figurát, Lazarus mellett senkinek érzi magát (megértem, Robert Downey Jr. mellett Gary Oldman alatt mindenki ezt érzi, nem?), az előző filmje, amelyben egy értelmi fogyatékost játszott, megbukott, ráadásul a kedvenc gyümölcslevét sem találja, hát csoda, ha ki van borulva, és az ügynökét (Matthew McConaughey) hívogatja folyamatosan a rettenetes világfájdalmával? Lazarust kikészíti a sok amatőr, ráadásul annyira beleélte magát a szerepébe, hogy képtelen szabadulni tőle, az agyára megy mindenkinek. Nála már csak Portnoy rosszabb, ugyanis heveny kokainmámorban boldogítja a stábot. Vagyis van egy rakat primadonnánk, akit az elsőfilmes rendező Damien (Steve Coogan - általában odavagyok az angol színészekért, na ő a kivétel, szerintem nem sok keresnivalója van a filmvásznon) nem igazán tud kordában tartani. Eredmény: hiszti a köbön, a forgatás nem halad, ráadásul a pirotechnikus felégeti a forgatás helyszínét, és közben még a kamera sem forgott. Hát csoda, ha a producer (Tom Cruise) hangyányit mérges lesz, és jól kiosztja mindenki fejét? A rendező kap egy utolsó esélyt, erre kitalálja, hogy a dzsungel kellős közepébe viszi elkényeztetett színészeit, távol a stábtól, egyedül kell szembenézniük a forgatókönyv kihívásaival. Lázba hozza színészeit egy jól sikerült lelkesítő szöveggel, majd hirtelen aknára lép, és felrobban. A színészek azt hiszik, hogy ez is része a filmforgatásnak, és teljesen felajzva vágnak neki a naturalista filmforgatásnak. És elszabadul a pokol, mert a film valósággá válik..

Hihetetlen humoros a szövegkönyv, tele van zseniális szófordulatokkal, filmes poénokkal, görbe tükröt mutat Hollywoodnak, az egész filmforgatásos cirkusznak. Ráadásul a humoros felszín alatt nagyon komoly témákra irányítja a figyelmet: a producerek pénzéhsége, a filmipar embertelensége, a színészek kiszolgáltatottsága mind-mind bemutatásra kerül. Ennek a filmnek tarolnia kellett volna az Oscar-díjkiosztón. Mégsem ez történt, "csupán" Robert Downey Jr. gyűjtött be egy jelölést, de nem kapta meg a szobrocskát (végülis csak ő nemzedéke legjobb színésze, miért is kapná meg, nem igaz?). Mi volt a gond? Ahogy már többször kifejtettem, egy jó filmhez alapvetően három dolog kell: egy jó forgatókönyv, egy jó főszereplő és egy jó rendező. A jó forgatókönyv megvolt, Robert Downey Jr. megvolt, na kin ment el a film? Naná, hogy a rendezőn, aki nem volt már, mint Ben Stiller. Aki nem tudta eldönteni, hogy komédiát, vagy drámát forgat. Így csak kapkodjuk a fejünket, és bár általában sírva nevetünk a poénokon, a film csak nem akar összeállni: folyamatosan ott a kétely, hogy ezt most komolyan mondják vagy csak hülyéskednek? A színészek mentik meg a filmet: Robert Downey Jr. identitászavarok színészként ("tudom, hogy ki vagyok, egy csávót játszom, aki egy csávónak adja ki magát") felszabadultan komédiázik, mégis egyetlen pillantásában ott van a végigdrogozott '90-es évek minden fájdalma. Jack Black nagyon jól hozza a ripacs, kokainfüggő komikust, öröm újra látni Nick Noltet. Az igazi meglepetés azonban Tom Cruise: a producer szerepében olyan színészi mélységeket mutat meg, amiről nem hittem volna, hogy megvannak benne. Ben Stiller elkövette azt a hatalmas hibát, hogy magára osztotta a főszerepet. Amúgy nem rossz színész, de Downey Jr. egy másik kategória, és ez nagyon látszik. Ráadásul túljátssza a szerepét, ami nagyon idegesítő. Ennél már csak az idegesítőbb, hogy az utóbbi évek legjobb forgatókönyvéből sikerült egy rendkívül identitászavaros filmet rendeznie. Pedig tényleg korszakalkotó film lehetett volna. De nem lett az.

Mégis sok mindent megtudunk belőle Hollywood igazi arcáról. Kellett ez nekünk?

Csapó, ennyi.

7/10

Túl a barátságon

Megígértem magamnak, hogy ha idén Ang Lee megnyeri az Oscart a Pi életéért, rászánom magam, és megnézem a Túl a barátságont (2006-ben ezért kapta első Oscarját a kiváló rendező).

Oscar megnyerve, feladat adva, teljesítve. Mit mondhatnék: remekmű, még mindig a film hatása alatt vagyok, olyan erős mondanivalója van.Egy dráma ugyanis alapvetően nem szórakoztat, hanem tanít, nevel, szembesít, tükröt tart, és ha jó, akkor nem túl kíméletesen teszi ezt.

A médiának köszönhetően mindenkinek az maradt meg a fejében, hogy ez a film meleg cowboyokról szól. Nos, a felszínen tényleg, de Ang Lee rendezői ereje mindig is a lelki finomságok költői erejű megmutatásában mutatkozott meg, és ez most sincs másként.

A 60-as évek vidéki Amerikájában vagyunk. Adva van két fiatal cowboy Ennis (Heath Ledger) és Jack (Jake Gyllenhaal), akik elvállalnak egy idénymunkát a Brokeback Mountain hegyeiben. A birkapásztorkodás közben jó barátok lesznek, majd egy vihar sokkal közelebb sodorja őket egymáshoz..Van néhány szép napjuk, azonban az idény végén búcsút intenek egymásnak. Eltelik néhány év, mindketten megnősülnek, Ennisnek már gyerekei is vannak, azonban a barátinak gondolt látogatás során újra elszabadulnak a szenvedélyek. Jack szeretné, ha együtt folytatnák, azonban Ennis nem vállalja fel a kapcsolatukat, mivel gyermekkorában látta, hogy milyen sors jut annak, aki azonos nemű partnerrel éli az életét (a falubeliek megölték őket). Így marad nekik az évi néhány nap "horgászat" a hegyekben. Közben Ennis felesége rájön, hogy Ennis egy másik férfit szeret, ezért elválnak. Jack ekkor még egyszer kéri Ennis, hogy éljenek együtt, de Ennis hajthatatlan, inkább egyedül él, nem akarja, hogy megöljék. Ez a sors végül Jacknek jut, aki egy másik férfivel telepszik le a szülei közelében lévő farmon, ámde "balesetet szenved". Ennisnek maradnak az emlékek, és az örök magány.

Aki szaftos erotikus jelentekre számít, az csalódni fog, Ang Lee csupán jelzésértékűen ábrázolja a fiúk szerelmi életét, a hangsúly az érzelmeken, az elfojtáson, a kirekesztettségen van. Nem véletlenül kapott Oscar-díjat a forgatókönyvíró is, mesterien van felépítve a dráma szerkezete, fokozatosan bontakozik ki a cselekmény, az intenzitás végig működik, nincs holtidő, a film nem engedi kizökkenni a nézőt. Nem beszélnek túl sokat a filmben, a ki nem mondott szavak, a néha tétova mozdulatok, a színészek tekintete rejtik az igazi drámai erőt. Az operatőri munka varázslatos akkor is, ha a hegyvidék szépségeit (és a cowboy lét nehézségeit), illetve akkor is, ha a városi élet szürkeségét (és a családi élet reménytelenségét) mutatja be.

A film legnagyobb erőssége a két főszereplő: Heath Ledger lenyűgözően jó, finoman, minden túlzás nélkül mutatja be az egyszerű vidéki fiú drámáját, aki nem meri felvállalni, illetve nem tudja kimutatni az érzelmeit, ezért magára marad. Nagy kár, hogy a kábítószer erősebb volt Ledgernél, Jack Nicholson méltó utódját veszítettük el benne, és ezt nem a Batman Joker szerepének azonossága miatt mondom. Jake Gyllenhall szintén nagyon jól ábrázolja az érzelmileg túlfűtött Jacket, azonban Ledger egy klasszissal jobb nála. A mellékszereplők között feltűnik Anna Hathaway (közel sem volt még Oscar-díjas formában, korrekten megoldotta a szerepét, de semmi különös) és Michelle Williams (kiemelkedően jól játssza Ennis feleségét, fáj látni, hogy szenved, és próbálja egyben tartja a családot) is. 

Bátor, szép és szomorú film, katarzis a köbön!

Észvesztő

Rohamléptekkel haladok a listán, de tényleg. Tesóm semmit nem segít benne, ezt csak jelzem.

Susanna Kaysen: Észvesztő (Girl, interrupted)

Tizenéves lány vagy Amerikában a 60-as években? Nem elég neked az "elvégzem a sulit-férjhez megyek-szülök sok gyereket" felállás? Van saját véleményed? Dohányzol? Szexuális életet élsz? Depis vagy?

Nem, te nem csak egy átlagos tizenéves vagy, aki lázadozik. Te veszélyes vagy a társadalomra, ezért be kell zárnunk téged a diliházba! Bizony, ez tényleg így volt akkoriban. Najó, nem minden családnál, de azért elég gyakori volt. 

Egyik korábbi könyvben már említettem ezt a kérdést, Sylvia Path: Üvegbúrájában. Nos, a világ röheje, de a szerző, Susanna is ugyanabban az intézetben vendégeskedett, mint anno Sylvia. Sőt, állítólag Ray Charles is megfordult náluk. Azért milyen lehetett már: kilógsz a sorból, saját véleményed van, erre bezárnak.

Itt jelzem, hogy a könyvet angolul olvastam - nem menőzésből, hanem így volt a könyvtárban elérhető. 

Amúgy a könyv arról szól, hogy Susanna (igen, saját történetét írta meg) diliházba kerül, 2 évig vendégeskedik, többnyire nagyon jól érzi magát a társaival, majd megkérik a kezét, és ezért gyógyultnak minősül. Igen, ezért engedték ki. 

Imádtam a nyelvezetét! Loony bin, f.ck, zseniális szóviccek (eat-and-chicken, call me a cab - hey cab).

Ijesztő, hogy milyen logikus kérdések feltétele vezethet az "őrültségig". Onnan indulva, hogy kicsit elzsibbad a keze, eljut addig, hogy nincsenek is csontok a kezében, ezért megpróbálja átrágni a bőrét. Durva,  mi?

Az igazán durva az, hogy az ebből készül film hihetetlen jó! Főszerepben Winona Ryder, akitől teljesen elorozta a dicsőséget két határozottan szenvedély(beteg) színésznő: az azóta már meghalt Brittany Murphy és a zseniális Angelina Jolie. Ms. Jolie szerintem lejátszik mindenkit a vászonról, valami hihetetlenül istennő Lisa szerepében.

Szóval olvassátok el, ne ijedjetek meg, ha néha magatokra ismertek benne. És nézzétek meg a filmet!!

Hawking

BBC alatt nem érdemes tévéfilmet nézni. Miért? Az angol királyi tévé nagyon magas színvonalat képvisel: a legjobb rendezőkkel, színészekkel és forgatókönyvírókkal dolgozik. És ugyebár a brit színészképzés a legjobb a világon (Sir Lawrence Oliviert nem lehet egy lapon emlegetni egyetlen amerikai sztárral sem, de nézzük meg pl. Colin Firtht vagy Anthony Hopkinst, Emma Thompsont, Kenneth Branagh-t, Ian McKallent.., ugye hogy teljesen más kategóriák?). Ugyanez a helyzet a rendezőkkel és a forgatókönyvírókkal is. 

Én alapvetően nem vagyok oda a tévéfilm műfajáért, nagyon nyomós ok kell ahhoz, hogy rászánjam magam egynek a megnézésére. A jó okot egy jó könyv szolgáltatta: nemrégiben olvastam Hawking professzor életrajzát, melyben többek között szó esett arról, hogy 2004-ben a BBC tévéfilmet forgatott az életéből. A tévéfilm nem teljes életrajz, azt a néhány évet öleli fel, amíg Stephen Hawking egyetemre jár, megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, szerelemes lesz későbbi feleségébe, és minden akadály ellenére elvégzi az egyetemet. A főszereplő Benedict Camberbutch volt (hol volt akkor még Sherlock és a világhír, de már akkor ugyanolyan lenyűgözően tehetséges volt, mint most),  aki többször találkozhatott a professzorral, a Hawking - könyvből tudom, hogy nagyon komolyan tanulmányozta a betegséget, orvosokkal konzultált, kórházakba járt  - ez meg is látszik a filmen, nézzétek meg a mozgását, a testtartását, teljesen hiteles. Amúgy Ben lett évekkel később a narrátora Hawking professzor dokumentumfilm sorozatának is (Hakwking's Universe - még nem láttam, de meg fogom nézni az biztos, mert nagyon kíváncsi vagyok a professzor gondolataira). A tévéfilm nagy siker lett, Ben komoly tévés díjat nyert vele annak idején. Valahol szomorúnak tartom, hogy egy olyan kiváló drámai színész, mint Ben, egy olyan nagyon magas színvonalú, de mégis kommersz krimisorozattal fusson be, mint a Sherlock, de hát a showbuisness már csak ilyen..

A film meglepő módon azzal indul, hogy két Nobel-díjas fizikus kedélyesen arról mesél, hogyan fedezték fel a díjra okot adó találmányukat. Majd egy házibuli csöppenünk, amin Stephen Hawking születésnapját ünneplik, ahová megérkezik az egyetemista Jane, akit Stephen hívott meg a buliba. Szépen halad az este, az ifjú pár a csillagos eget nézi (zseniálisan szőtte bele a romantikus szövegbe a forgatókönyvíró Hawking valódi gondolatait a csillagokról..), majd Stephen nem tud felállni. Orvosok, kórház, és a végzetes diagnózis: ASL, egy betegség, ami teljes bénulást okoz, és maximum két évet jósolnak az egyetemista ifjúnak. Nos, már azért a képért érdemes megnézni a filmet, amikor Ben mindezt megtudja: azt a fájdalmat, reménytelenséget, majd a kétségbeesés után a "csak azért is élni fogok", a  mindent legyőző akaratot, amit kifejez az arca, hát az valami félelmetes.

A végzetes diagnózis után a szülők úgy döntenek, Stephennek folytatnia kell egyetemista életét. Kiválasztja szakdolgozatának témáját: az ősrobbanást. Miközben a teste folyamatosan lebénul, a szelleme egyre magasabban szárnyal, megismerhetjük azóta klasszikussá vált nézeteit, közérthető formában. A film ott ér véget, hogy lediplomázik, és elveszi Jane-t.

A film legnagyobb ereje a zseniális forgatókönyv: egybeszövi a jellemfejlődést, a love storyt (szerencsére nem ez a leghangsúlyosabb szál a történetben, ezért sikerült elkerülni a sekélyes közhelyeket), és Hawking professzor valódi gondolatait. Szórakoztatva tanít: kvantumfizikát, emberi tartást, akaraterőt és a gondolat szabadságát. A főszereplő mellett a további karakterek is nagyon jól meg vannak írva, de mégsem homályosítják el őt, és ez így helyes.

Benről nincs mit mondanom, látni kell, hogy mit művel a filmben, nem az a kérdés, hogy lesz-e belőle Oscar-díjas színész, hanem az, hogy mikor..(mivel okosan él a Sherlock nyújtotta lehetőségekkel - vagy okosan hallgat az ügynökére, a dolog szempontjából mindegy - , szerintem záros határidőn belül).

Furcsa volt a könyv után a film: ugyanazok a gondolatok egy teljesen más kontextusba helyezve teljesen mást hatást keltenek, teljesen bele lehet feledkezni, végig fenntartja az intenzitást, és miközben szurkolunk Stephennek, észre sem vesszük, hogy mennyi mindent megtudunk a kvantumfizikáról.

Művészi igényű szórakoztató tévéfilm, ritka jó, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, érdemes!